Méltatlanul kevés figyelmet kapott az utókortól az 1848–49-es forradalom és szabadságharc két polgár vértanúja, Csány László és báró Jeszenák János, holott – nagy csinnadrattával végrehajtott kivégzésük is zord bizonyság rá – a nemzet legelejéhez tartoztak. Kettejük mártírhalálára négy nappal az aradi tábornokok kivégzése után került sor Pesten, az Újépület melletti fapiacon. Szinte ugyanott, ahol sortűz oltotta ki gróf Batthyány Lajos miniszterelnök életét.

Csány László már a reform-országgyűléseken Kossuth oldalán küzdött, a harcok kezdetén a nemzetőrség szervezője, majd a kormány teljhatalmú megbízottja lett, a Szemere-kormány minisztereként érte a világosi fegyverletétel. Nem kérte Haynau kegyelmét, a kötél árnyékában csupán ennyit szólt: „Hazámért ezt is szívesen!” Emelt fővel lépett a bitófa alá báró Jeszenák János kormánybiztos is; rá Gyulai Pál húsz évvel később írt sírverse emlékezteti az utókort a pozsonyi temetőben: „Szerette hazáját / szívvel, szóval, tettel; / Védte szabadságát / híven, becsűlettel. / Áldozott, szenvedett, / jutalmát nem kérte, / S nem küzdhetve többé, / vérpadon halt érte.”