A tenyérbemászó nyilatkozatok sosem álltak távol Fekete-Győr Andrástól, munkásságát erre építi. Minap például azt ecsetelte, mennyire emelkedett lépés volt a választáson alulmaradt Sanna Marin finn miniszterelnöktől, hogy a pártelnökségről is lemondott. „Valahogy így néz ki, amikor egy igazi európai demokrata vállalja a felelősséget a választási vereségért. Nem megbélyegzi az ellenfelét – egyszerűen vállalja a felelősséget a kudarcért, példát mutatva ezzel az ország polgárainak.”
Ebből kiindulva a tavaly áprilisi kiadós zakó után a teljes magyar ellenzéki vezérkarnak vennie kellett volna a kalapját – ha jól értelmezem a Momentum igehirdetőjének példabeszédét. (Neki meg talán be kellett volna ismernie a bíróságon a Kossuth téri hősies petárdahajigálását – ehhez képest csak hallgatott a dobóatléta, mint hal a szatyorban.)
Fegyőr erkölcsi kinyilatkoztatásaiból nagy a felhozatal. Évekkel ezelőtt ezzel az ars poeticával indított: „A Momentum feladatának tekinti, hogy tisztességet, becsületet és erőt vigyen a parlamentbe.” Nem szegte a kedvét, hogy ez nem sikerült, újabb ötletekkel állt elő. Az egyik legemlékezetesebb így szólt: „Mint az unió engedelmes tagja, végre kell hajtanunk a bevándorlókkal kapcsolatos EU-döntéseket. Ne ijedjünk meg néhány száz jámbor menekülttől!” Máskor politikustársai önérzetét szólította meg: „Viselkedjünk úgy, hogy a választóink szemébe és a tükörbe egyaránt bele tudjunk nézni.” (Ez főképp számára jelentett kihívást.)
„Rengetegen mondják nekünk – mesélte múltkoriban –: ti vagytok az utolsó reményünk!”
Én kicsit másképp hallottam: „Ti egy utolsók vagytok!”
Borítókép: Fekete-Győr András (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)
