Kincsem pályafutását legendák sora övezte. Legjobb barátja egy fekete-fehér nőstény macska volt, aki minden egyes versenyére elkísérte – nélküle állítólag nem volt hajlandó rajthoz állni. Az étkezésére is roppant kényes volt, még Angliába is utánavitték a szentmártoni Selyemréten kaszált szénát. Hatévesen hagyta abba a futást, de tenyészkancaként tovább bizonyított: öt kiváló csikót ellett a kisbéri ménesben. Krúdy Gyula írta a csodakancáról: „Igaz, hogy Kincsem patáját aranyba foglalta gazdája, de tán még többet is megérdemelt volna ez a Kisbér-kanca, mert hiszen voltaképpen ő volt az, aki a pestiek­nek, majd későbben a minden rangú magyaroknak az utat a Városliget felé megmutatta.”

1887-ben, éppen a tizenharmadik születésnapján távozott az égi versenypályákra. Idomárja, Hesp Róbert szinte vele halt, 39 nappal élte túl imádott tanítványát, örök kincsünket, Kincsemet.

Borítókép: Emil Adam festménye Kincsemről (Fotó: Wikipédia)