Nem kell ahhoz lóbolondnak lenni (én az vagyok), hogy az ember beleszeressen a székely lóba. (A „székely” itt egy fajtát jelent, mint például a kisbéri vagy a lipicai.) Apró termetű, szeretni való lovacskát képzeljünk el, aki ugyanakkor szívós, fáradhatatlan és roppant kemény. Mindemellett végtelenül nyugodt, kezes, odaadó fajta, gyermekek oktatásához kiváló. Ahogyan mondani szokás, meglátni és megszeretni egy pillanat műve…
Egész történelmünket végigkísérte a székely ló. Bizonyított, hogy Árpádék ehhez hasonló vagy talán éppen ilyen lovakon érkeztek a Kárpát-medencébe. 

Maga Wesselényi báró is szenvedélyes híve volt a székely lónak, Zsibó környékén még ménest is alapított. A Trianon után románná erőszakolt vidéken azonban az új gazdák megpróbálták a székely lovat (ahogyan a gazdáikat is) eltüntetni. Hogy mégis maradt néhány példány a szimbólummá nemesedett állatból, az szinte magában hordja a magyar és székely nép „egy vérből valók vagyunk” históriáját. A leleményesség, a túlélési ösztön kifogott a politikán. A legnehezebb évtizedekben is megőrizték, majd szinte a semmiből újratenyésztették a kis székely lovat. Hála Bodó Imre professzor (a híres szürkemarha-megmentő Bodó Imre professzor fia) kitartó igyekezetének.

A napokban a Pest vármegyei Pátyon, a Bellandor Lovasklub alapító-tulajdonosa, az egykori válogatott öttusázó és párbajtőrvívó Andor Ákos nagyszabású jótékonysági rendezvényt szervezett, csatlakozva Bodó Imre Mentsük meg a székely lovat! mozgalmához.

(Megkönnyeztem a fotót, amelyen a fölvezetett apró lovak megszeppenve nézik a székely himnuszt éneklő embereket.)

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay.com)