Apokaliptikus cunami emlékét őrzi az Adriai-tenger egyik ékkövének tartott és a magyarok körében is annyira kedvelt Hvar szigetén az a Majerovica mellett 47 méterre felmagasodó karsztos sziklafal, amelyen egy döbbenetes katasztrófa nyomait azonosították a kutatók.
Apokaliptikus cunami csapott ki Hvar szigetére
A Majerovica mellett jól látható feltárás tengeri üledékes eredetű rétegsorai önmagukban is roppant érdekesek, mert két nagy földtörténeti idő, a dinoszauruszok koraként is emlegetett mezozoikum ( 249 és 65,5 millió év között), valamint a földtörténeti újidő, a kainozoikum (65,5 millió évtől napjainkig) határrétegét rejtik. Egy horvát, német és olasz szaktudósokból álló nemzetközi kutatócsoport a terepi vizsgálatai során figyelt fel arra a tengeri eredetű mészkő közé ékelődő vékony és durva törmelékből álló rétegre, amelynek összetétele jelentős eltérést mutatott a felette található kréta végi, valamint az alatta húzódó paleocén eredetű üledékektől. Ráadásul ez a furcsa rétegsor éppen a mezozoikumi és kainozoikumi határrétegeket választotta el egymástól.
A 149 millió éve elkezdődött és 65,5 millió éve véget ért kréta időszak a mezozoikum utolsó földtörténeti kora volt. Az ezt követő kainozoikum első időszaka a 65,5 millió évtől 55 millió évig tartó paleocén kor hozta el a dinoszauruszok kipusztulása után az emlősök és a madarak felvirágzását.
A nemzetközi geológuscsoport megállapította, hogy ez a kréta-paleocén határ közé ékelődő vékony csík egy úgynevezett mikrobreccsás rétegsor, ami durva törmelékből áll és alapvető eltérést mutat mind a felette, mind pedig az alatta húzódó tengeri mészkőtől.
A breccsa vagy törmelékkő a földtani szakirodalom szerint 2 mm-nél nagyobb szabálytalan alakú, amorf törmelékdarabokból álló kőzet. A geológusok négy főbb típusát különböztetik meg; a tektonikus, a vulkáni, az üledékes és a becsapódási eredetű breccsát.
A Hvar szigeti mikrobreccsás réteget bezáró magas mésztartalmú tengeri mészkő egykor jól átvilágított, meleg és sekély partközeli trópusi vízben rakódott le. A breccsából vett minták laboratóriumi elemzése azt mutatta, a breccsás törmeléket összecementáló anyag az eredetét tekintve teljesen énidegen a bezáró kőzettől, mivel az a partoktól távoli nyílt-tengeri térség mélyebb vizeiből származik. Ami még meglepőbb volt a tudósok számára, hogy a Hvar szigetén felfedezett mikrobreccsa meglepő egyezést mutatott azzal a Mexikói-öböl partvidékén feltárt törmelékkő rétegsorral, ami a 65,5 millió éve a Yucatán-félsziget közelében becsapódott "dínógyilkos" aszteroida keltette apokaliptikus cunami emléke.
Az elvégzett kormeghatározás szerint az adriai breccsa kora 65,5 millió év,
ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy a Hvar szigetén felfedezett vékony törmelékkő-réteg is a katasztrofális aszteroidabecsapódás keltette pusztító szökőár emléke.
Mivel a dinoszauruszok és más tengeri állatcsoportok rapid kihalását, az úgynevezett kréta-tercier vagyis a K-T kihalási eseményt okozó aszteroidabecsapódás idején a Mexikói-öböl és a mai adriai térség is nagyjából a jelenleginek megfelelő távolságra volt egymástól, a horvátországi felfedezés ismét felvetette azt a kérdést, hogy vajon mekkorára magasodhatott fel az a hullámfal, ami még csaknem 10 ezer kilométeres távolság megtétele után is komoly pusztításra volt képes.
Valódi armaggedon történt a kréta időszak utolsó napján
Az elmúlt évtizedek kutatásai kiderítették, hogy a kréta és paleocén határán 65,5 millió éve történt kozmikus eredetű becsapódás tettese egy 13-15 kilométer átmérőjű aszteroida vagy üstökösmag a mai Mexikó területén, a Yucatán-félsziget közelében csapódott be, globális kataklizmát és tömeges fajkihalást okozva.
A K-T kihalási esemény az egyik legnagyobb fajpusztulás volt a Föld történetében,
aminek következtében szinte az egyik napról a másikra eltűntek a szárazföldet több mint 160 millió évig uraló dinoszauruszok csakúgy, mint a tengeri hüllők, számos más addig virágzó tengeri fajjal együtt.
Sok egyéb katasztrofális hatásán kívül ez a becsapódási esemény okozta a földtörténet eddig ismert legnagyobb szökőárját is. Amikor Louis és Walter Alvarez felfedezése után az 1980-as évektől elkezdték a kozmikus eredetű katasztrófa nyomait kutatni, a Föld számos pontján megtalálták azt az irídiumban dús vékony sötétszürke agyagos réteget a kréta-paleocén határon, ami nem csak a becsapódási esemény extraterresztikus, kozmikus eredetét, hanem annak globális következményeit is jól bizonyította. E kutatások részeként először Hildebrand kanadai geológus, az Arizonai Egyetem doktorandusza bukkant rá a texasi Brazos folyó mentén feltárt kréta-paleocén határréteg között egy gigantikus tengeri szökőár nyomaira. Felfedezésének az adott különleges jelentőséget, hogy a kréta időszak legvégén az ősföldrajzi helyzet már nagyon hasonló volt a maihoz, és a Mexikói-öböl is nagyjából felvette a jelenlegi formáját.
Ebből pedig az következett, hogy a texasi partvidékre hatalmas homokos-agyagos leplet terítő szökőár is csak dél felől érkezhetett. Az eredeti partvonaltól még több mint 200 kilométerre is kimutatható cunamihordalék távolsága alapján Hildebrand kiszámította, hogy a kicsapó és a szárazföldre mélyen benyomuló hullámfal magassága elérhette az 1000 métert. Az egy kilométer magasra felágaskodó és több száz kilométer/órás sebességgel a szárazföldre kirontó hullámszörnyeteg pusztításának mértéke talán még a bibliai özönvízét is felülmúlhatta. A K-T aszteroidabecsapódása okozta apokaliptikus cunami volt mindeddig a földtörténet legnagyobb szökőára.
A becsapódás globális hatásainak feltérképezését nagyban elősegítette, hogy a Pezex mexikói állami olajvállalat Mexikói-öbölben elvégzett olajkutató fúrásainak dokumentációja segítségével sikerült megtalálni a "dínógyilkos" aszteroida ütötte hatalmas krátert is a Mexikói-öböl aljzatán, közvetlenül a Yucatán-félsziget előtt. A mélybe temetődött kráter 190 kilométeres átmérője és formája alapján a szakembereknek sikerült mind a becsapódó égitest méretét, kinematikai modellezéssel pedig az ütközés irányát és szögét, illetve az aszteroida sebességét is megbecsülni.
Azon a végzetes napon, a kréta időszak utolsó, és mondhatni végítéleti napján, a 12-15 kilométer átmérőjű aszteroida délkeleti irányból érkezett viszonylag lapos, 30-40 fokos szögben és hozzávetőleg 32 000 kilométer/órás sebességgel.
A becsapódáskor felszabaduló energia több mint 100 millió hirosimai atombombáéval volt egyenértékű.
A légkörbe került irdatlan mennyiségű por, aeorszol és kén-dioxid miatt féléves "nukleáris tél" állt be, a sötétség miatt összeomlott a fotoszintézis és rapid tömeges fajpusztulás vette kezdetét. Az óriási területekre kiterjedt erdőtüzek mellett az egy kilométeres cunamifal is súlyos pusztítást okozott a tengerparthoz közeli területeken.
Nyolcszáz kilométeres sebességgel robogott Európa felé minden idők legnagyobb szökőára
Egészen a horvátországi Hvar mikrobreccsás rétegsorának felfedezéséig a szakembere úgy vélték, hogy a K-T-aszteroida becsapódás keltette gigantikus cunami a Mexikói-öböl viszonylagos zártsága miatt nem tudott innen úgy kitörni, hogy ne veszítse el pusztítóerejének nagyobb részét. A Hvar szigetén azonosított szökőár-üledék azonban megcáfolta ezt a korábbi elképzelést. A kréta időszak legvégén, amikor az úgynevezett maastrichti emelet üledékei lerakódtak, a kontinensek kezdték a mostanihoz hasonló formájukat felvenni.
Az Adria mai medencéje ekkor még parthoz közeli sekélytengeri terület volt, ami nagyjából ugyanakkora, 10 ezer kilométeres távolságra feküdt a Mexikói-öböl nyugati partvonalától, mint napjainkban. Ez pedig azt jelenti, hogy a K-T-aszteroida becsapódása által keltett apokaliptikus cunaminak még az eddig feltételezetteknél is jóval nagyobb lehetett a pusztító ereje. Érdemes megjegyezni, hogy a mai Földközi-tenger medencéje a kréta végén a már erős térrövidülést elszenvedett és bezáródásának utolsó fázisába került Tethys-óceán területéhez tartozott, de mivel a Gibraltári-szoros még nem létezett a jelenlegi formájában, sokkal szélesebb tengerágként csatlakozott a kinyíló Atlanti-óceán víztömegéhez.
A nyugati irányból rendkívül nagy sebességgel érkező szökőár így viszonylag akadálytalanul nyomulhatott be a mai mediterrán medence területére, ezért itt is jelentős pusztítást okozhatott. Hvar éppen emiatt számít újabb jelentős fordulópontnak a kréta végi aszteroidabecsapódás okozta armageddon izgalmas és még lezáratlan történetében.
A Hvar szigetén feltárt mikrobreccsás réteg:
- egy óriási szökőár földtani nyoma, ami
- a 65,5 millió éve a kréta-paleocén határán történt aszteroidabecsapódás következménye,
- amelynek nyomán egy közel 1000 méteres hullámfal indult el koncentrikusan és nagy sebességgel,
- elérve a becsapódás helyétől 10 ezer kilométerre fekvő jelenlegi adriai térséget is.
