Előzmények: Róma és Germánia találkozása
A Kr. e. 1. században Julius Caesar gall háborúi során a római fennhatóság elérte a Rajnát. Ettől kezdve a folyó nyugati partja tartósan Rómához tartozott, sőt Caesar hadjárataival rövid időre a Rajnán túlra is átkelt.
Augustus idején a cél már az volt, hogy a birodalom határát a Rajnától az Elbáig tolják ki, új provinciát hozva létre Germániában.
A helytartó, Publius Quinctilius Varus a római közigazgatás bevezetésével, adókivetéssel próbálta megszilárdítani az uralmat.
Ekkor lépett színre Arminius, a cheruszk törzsből származó hadvezér, aki római katonai kiképzést kapott és lovagi rangot is szerzett. Bár Varus bizalmát élvezte, titokban germán szövetséget szervezett a rómaiak ellen.
A csata, ami három légió pusztulását okozta
Kr. u. 9 szeptemberében Arminius félrevezető hírekkel rávette Varust, hogy kelet felé vonuljon egy állítólagos felkelés leverésére. A hosszú menetoszlopban haladó római haderő – a XVII., XVIII. és XIX. légió mintegy 20–25 ezer katonával – szekerekkel és kísérőkkel együtt a Teutoburgi-erdő sűrű rengetegében mozgott. A germánok a szűk ösvények mellett árkokat ástak, barikádokat emeltek, majd a hegyoldalakról támadtak. A rómaiak nem tudtak harcrendbe állni, eső és sár nehezítette helyzetüket.
A harc három napig tartott.
A római sereg morálja összeomlott, Varus pedig, hogy elkerülje a fogságot, öngyilkosságot követett el.
A három légió teljesen megsemmisült, sasjelvényeik (aquilae) a germánok kezére kerültek.
Utóhatás: a birodalom határainak újrarajzolása
A vereség híre mélyen megrázta Rómát. Suetonius szerint Augustus hónapokig gyászolta a veszteséget, így kiáltva: „Quintili Vare, legiones redde!” („Quinctilius Varus, add vissza a légióimat!”).
A birodalom terjeszkedése az Elbáig meghiúsult, a Rajna vált a tartós határvonalává. Bár Tiberius és Germanicus hadjáratai során Róma megpróbált bosszút állni, és Kr. u. 15–16-ban visszaszerezte az elveszett légiós sasokat, tartós hódításra többé nem vállalkozott.
A Rajna–Duna vonal évszázadokon át határ volt a római és a germán világ között, maradandó kulturális következményekkel Európa későbbi történetére. A teutoburgi csata később a német nemzeti mítosz részévé vált. Arminiust (Hermann néven) a XIX. században szabadsághősként ünnepelték, és Detmold közelében monumentális emlékművet emeltek tiszteletére.
