Aradon teremtődött meg a magyar Golgota

Az aradi vértanúk történetének legtragikusabb pontja a fogság és a kivégzés. A cellák csendjét lelkészek feljegyzései, búcsúlevelek és rövid, tiszta mondatok idézik meg: hűség, méltóság, feloldozás. Hajnalban aztán eldördült a sortűz és alacsony bitófák alatt a vértanúk lassú haláltusája következett. Aznap Aradon megteremtődött a „magyar Golgota”.

Thorma János drámai festménye, az Aradi Vértanúk Fotó: Wikimedia Commons

Az aradi vértanúk fogságának éjszakája

A világosi fegyverletétel után a főtiszteket Aradra hurcolták felségsértés és lázadás vádjával. A megtorlást Julius Jacob von Haynau felügyelte, a bécsi döntések nyomán a halálos ítéletek jóváhagyása is nála összpontosult. A várbörtönben hajnal előtt léptek be a cellákba a lelkészek; köztük a minorita Sujánszky Euszták.

Fotó: Wikimedia Commons

Damjanich János törött lábbal feküdt. Sujánszky feljegyzése szerint a tábornok a halál előtti éjszaka katolikus hitre tért, majd így szólt: „Most már nyugodtan halok meg, mert magyar pap által áldattam meg.” Aulich Lajos olvasott, Török Ignác francia erődítéstant tárgyaló hadmérnöki művet tanulmányozott, Láhner György fuvolán Donizetti Lammermoori Lucia búcsúáriáját játszotta. A cellákban sorra születtek a búcsúlevelek: Poeltenberg Ernő feleségének írta, hogy „legyen még boldog, mert megérdemli”, Lázár Vilmos pedig hitvesét buzdította: „Légy nőm, miként én férfiú.”

Az aradi vértanúk kivégzése

1849. október 6-án hajnalban a Maros déli partján állították fel a vesztőhelyeket. Előbb a sortűzzel kivégzettek léptek a sánc mellé: Kiss Ernő altábornagy, Dessewffy Arisztid és Schweidel József vezérőrnagyok, valamint Lázár Vilmos ezredes. A lövések röviddel napkelte előtt dördültek el. Kiss Ernő sebesülten még felállt; közeli lövés vetett véget szenvedésének.

Az aradi tizenhárom  Fotó: Wikimedia Commons

Ezt követte a kilenc akasztás: Aulich Lajos, Damjanich János, Knézich Károly, Láhner György, Leiningen–Westerburg Károly, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Török Ignác és Vécsey Károly. Az alacsony bitófák, a zsámoly kirúgása és a segédek rángatása hosszan tartó haláltusát okozott. Nagysándor utolsó szava: „Éljen a haza!” Poeltenberg keserű iróniával fogalmazott: „Szép deputáció megy az Úristenhez, hogy a magyarok ügyét képviselje.” Vécsey utolsóként állt a kötél alá; végig kellett néznie társai halálát.

Mindeközben Batthyány Pesten

Ugyanezen a napon Pesten, az Újépület udvarán gróf Batthyány Lajost golyó által kivégezték. 

Batthyány Lajos kivégzése  Fotó: Wikimedia Commons

A hagyomány szerint közvetlenül előtte a börtönlelkész háromszor esdekelt: „Pardon! Pardon! Pardon!”, mire Batthyány így felelt: „Istennél a kegyelem! Rajta, vadászok!” (más változatban: „Allez, Jäger!”). A pesti kivégzés és az aradi sortűz, illetve akasztások együtt tették 1849. október 6-át a nemzeti gyász napjává.

Emlékezet és utóélet

A kivégzések nem álltak meg ezen a napon: 

Ormai Norbertet már augusztus 22-én felakasztották Aradon, Kazinczy Lajost október 25-én lőtték agyon, Hauk Lajost 1850. február 19-én végezték ki. 

Lenkey János idegösszeomlás miatt ítélet nélkül halt meg az aradi börtönben (1850. február 8.). A holttestek kiadását többnyire megtagadták, de Csernovics Péter titokban megszerezte Damjanich és Láhner földi maradványait és eltemettette.

Az aradi vértanúk példája – a cellák csendjétől a vesztőhelyig – a szándékolt elrettentés ellenére a hűség és a tartás szimbóluma lett.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.