Tisztelt Szerkesztőség!

Díszkrimi a státustörvény ürügyén
Az Orbán–Nastase megállapodás Haidert megszégyenítő idegenellenességre hangolta az ellenzéket
Senki nem hozott olyan átfogó jogszabályt a határon túliak védelmében és az ő megelégedésükre, mint Orbán Viktor kormánya. A státustörvény arra hivatott, hogy mindazok, akiken a nagyhatalmak szeszélye folytán átlépett a határvonal, végre némi „kárpótlást” kapjanak kitartásukért, nemzetszeretetükért. A Felvidéken, a Vajdaságban, a Kárpátalján és az Erdélyben élő magyarok végre nemcsak szép szavakat, hanem igazi megbecsülést kapnak az anyaországtól.
E törvény célja a szülőföldön maradás ösztönzése, ezért a magyar iskolába járó gyermekek után támogatás illeti meg a családokat. A diákok az anyaországbeliekhez hasonló diákkedvezményekben részesülnek. A kedvezménytörvény értelmében különböző kulturális és utazási kedvezmények járnak. A munkavállalókat három hónapos idénymunkára fogadjuk. Aki valaha volt Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján vagy a Vajdaságban és beszélgetett az ott élőkkel, tudhatja, hogy még mindig félnek. A román diplomácia a román nemzetiségűeknek is kedvezményt kért.
Így kompromisszum születhetett, és talán kevésbé kell félniük a magyaroknak odaát. Mit tesznek erre a balliberálisok? Felháborodnak. Félelemről és bizonytalanságról jajveszékelnek. A magyar diplomácia csődjének, és „elcseszettnek” (Horn Gyula szavai) nevezik a törvényt. Hová lettek azok a híres diszkriminációellenes kitörések? Ki is a kirekesztő? Most az MSZP–SZDSZ díszkrimijét láthatjuk-hallhatjuk folytatásokban, hetek óta. Pedig a magyar diplomácia egyik legnagyobb bravúrja ez a törvény. A különmegállapodás is, hiszen Románia egyenesen kért bennünket arra, hogy ugyan már fosszuk meg őt néhány ezer munkavállalótól. Ez nekünk csak jó lehet. És persze nekik is csak addig éri meg ez az engedmény, ameddig nem megy ki országukból olyan sok életerős ember a munkaerőpiacukról. Hadd mondjak néhány mondatot a román munkások áradatáról. Gondoljunk csak bele, kit vesznek fel Ausztriába bébiszitternek. Biztosan előnyt élvez az, aki beszél németül. Vajon Magyarországon nem kap-e előbb munkát az, aki folyékonyan (sokszor sokkal szebben, mint mi, idehaza) beszél magyarul? Egyébként a felelőtlen viselkedés magasiskolája az, amit a szocialisták és a szabad demokraták megengednek maguknak. Riogatni munkanélküliséggel, világvége-hangulatot kelteni ok nélkül, ez erkölcstelen dolog. Az az érzésem, hogy az év elejei vasutassztrájk hiányában szükségük volt valami másra. Inkább a választási programjukról beszélnének. Lehet, hogy nincs nekik.
Én egyébként a munkanélküliség csökkenését várom az Orbán–Nastase-megállapodástól. Szerintem ez elég nagy ösztönzést jelent a magyar állampolgároknak a munkavállalásra, mert konkurencia jelentkezik a román szomszédok személyében. Ezenkívül a gazdasági miniszter saját hatáskörben korlátozhatja a beáramló munkaerő mennyiségét, valamint az érkező külföldi munkaerőt a munkaerőhiánnyal küszködő országrészekbe irányítják. Kérem, ne dőljenek be mindenféle, balkézről érkező rémhíreknek!
Csala Zsófia önkormányzati képviselő (Fidesz), Győr



Kerüljük a demagógiát, ha lehet…
Minden lehetséges alkalommal az MSZP, mint valami elakadt gramofonlemez, előadja azt a vádat, hogy a nyugdíjasoktól elvettek 52 milliárdot. Szili Katalin alelnök mondta el valamilyen fórumon, hogy a Fidesz-kormány minden nyugdíjasnak tartozik vagy negyvenezer forinttal. Nos, mint nyugdíjasnak, nekem is jól jött volna ennyivel több nyugdíj, de tudom, hogy nem lett volna méltányos. A baj csak az, hogy nincs, aki megmagyarázná a közvéleménynek – se a kormányzat, se a sajtó részéről –, hogy miért nem. Nem azzal kell itt érvelni, hogy az 52 milliárd nem is 52, hanem csak 35, ahogy azt Harrach Péter miniszter egy-két alkalommal halkan elmondta, hanem azt kell világossá tenni, hogy egy felültervezett infláció esetén a nyugdíjakat ugyanúgy korrigálni kell, mint alultervezett infláció esetén, csak éppen ellenkező előjellel.
Gondolom, minden nyugdíjas tudomásul vette, hogy 2000-ben és 2001-ben miért lehetett és kellett többször is „menet közben” megemelni a nyugdíjakat, amikor az Orbán-kormány hatáskörén kívüli tényezők (például az olajár) miatt magasabb lett az infláció a tervezettnél. De ugyanúgy azt is természetesnek kell tekinteni, hogy 1999-ben két vagy három százalékponttal, azaz a Horn-kormány által tervezett 12 vagy 13 százalékos és a tényleges tízszázalékos 1998-as infláció (a pontos számokra már nem emlékszem) különbségével csökkenteni kellett a nyugdíjemelés nominális mértékét: az emelés reálértéke ugyanis így felelt meg a tervezettnek. Ha nem tette volna ezt a kormány, akkor azt az 52 (vagy 35) milliárdot másoktól kellett volna elvennie, hiszen az alacsonyabb infláció miatt a költségvetés bevételei (például az áfa) is alacsonyabbak voltak. Talán a közgazdászok tehetnének valamit annak érdekében, hogy ez a dolog a „helyére kerüljön”. Különben a lakosság hajlamos lesz azt hinni, hogy ez az 52 milliárdos sztori úgy igaz, ahogy azt az MSZP kommunikátorai újra és újra sulykolják.
A másik dolog: az m1 január 7-i Aktuális című műsorában Betlen János vendége Kovács László, az MSZP elnöke volt, aki megvillogtatta angoltudását is annak érdekében, hogy újabb leplet rántson le az Orbán-kormány mesterkedéseiről. A téma az Orbán–Nastase-„paktum” volt, és az elnök elmondta az ezzel kapcsolatban már számtalanszor hallott kifogásait. Új elemként lényegében azzal vádolta a kormányt, hogy az angol nyelven létrejött egyetértési nyilatkozatot egy helyen szándékosan pontatlanul fordították magyarra, hogy ezzel jobb színben tüntessék fel azt a magyar közvélemény előtt. A kedvezménytörvény tapasztalatainak értékeléséről van szó. Kovács értelmezésében ennek hat hónapon belül kell megtörténnie, mivel az angol szövegben szereplő „in six months” szerinte ezt jelenti, nem pedig azt, hogy hat hónap múlva, ami a magyar fordításban áll, és ami a kormány szempontjából kedvezőbb, hosszabb időt engedne. Nos, az 1995-os Cambridge International Dictionary of English a 713. oldalon a sok minden mást is jelentő „in” prepozíció értelmét egy időintervallummal összefüggésben így adja meg: „before or at the end of a period”, azaz „egy intervallum vége előtt vagy végén”. Vagyis esetünkben ez jelenthet a hat hónapon belül bármely időpontot, de jelentheti az intervallum végének időpontját is. Mármost ha a megállapodó felek a hat hónapon belül értelmet akarták volna kifejezni, akkor az egyértelműség kedvéért bizonyára azt írták volna, hogy within six months vagy esetleg azt, hogy in six months at (the) latest, azaz legkésőbb hat hónap múlva.
Hogy Kovács László talán mégse tud olyan jól angolul, mint híresztelik (és ezért rá is érvényes, hogy aki nem tud arabusul vagyis ángliusul, ne beszéljen…), vagy jól tud, csak arra számít, hogy a tv-nézők viszont nem, én nem tudom…
Gergely Csaba Budapest

A Pedagógus Színház jövőjéről
Az ezredforduló tiszteletére a 2000. évben életre keltették a Pedagógus Színházat. Lehet, némiképp elfogult is vagyok az ügyben, de ez talán nem gyengíti szomorúságom jogosságát. Tudniillik egyetlen produkció – Zilahy Lajos: Süt a nap – többszöri sikeres előadása után a rendező Csiszár Imre és a lelkes színjátszók már álmodoztak a következő darab próbáin, amikor jött a hideg zuhany: elfogyott a támogatás, a következő produkció összköltségét (körülbelül nyolcmillió forint) már senki nem tudja biztosítani. A 2001. év nyara azzal telt, hogy nagy- és kisvállalatokat próbáltunk rávenni: támogassák az igazi művészetet, és ne csak azt, ami a mai úgynevezett modern világba illik, de mindenütt csak megértésben és sajnálatban volt részünk. Még előttem van a 2000. év őszi bemutatója, ahol Nemeskürty István mondott köszöntőbeszédet és kívánt sok sikert a Pedagógus Színház jövőjéhez. Máig sem értem: e szépreményű vállalkozás megálmodói nem gondoltak arra, hogy a korántsem túlfizetett pedagógusok, akik munkájuk mellett lelkesedésből, színvonalasan szórakoztatnak, nem tudnak majd önerőből fenntartani egy színtársulatot? Arra már nem is merek gondolni, csak azért hozták létre egyszeri költségvetéssel, hogy ez is egyike legyen az ezredforduló ünnepi megmozdulásainak…
Kelemen Gyula Budapest

Baló, a riporter
Kedden, az m1-en szokás szerint Baló György beszélgetett a miniszterelnökkel. A sorozat utolsó adását láthattuk – és ez meglátszott a riporter hozzáállásán is. Nem az a baj, hogy Baló ellenzéki kérdésekkel bombázta a kormányfőt; riporterként ez a dolga, mi mást tehetne. Csakhogy egy valamirevaló riporter már megtanulhatta volna: keménykedni ugyan a Lajtán túl is szokás, érzelmileg azonosulni azonban a miniszterelnök politikai ellenfeleivel, ezt árulkodó testbeszéddel, önfeledt gesztusokkal, spontán hanghordozással stb. látványosan, folyton érzékeltetni – nos ez már hiba. Baló képtelen volt palástolni azt, hogy politikailag mit gondol a még fel sem tett kérdésekről is. Szakmai elhivatottsága ezért vitatható. E látszatot csak egy ugyanilyen, a kormányfő ellen gyakorolt falhoz állítós stílusban folytatott beszélgetéssel oszlathatná el, amit mondjuk Medgyessyvel ejtene meg. Amíg ezt nem teszi meg, addig Baló egy propagandista. Olyan, mint Juszt, Aczél, Verebes, Bolgár és a többiek, akik fölénytudatuk, előítéleteik és politikacsináló szerepük kedvéért (ami egyébként jellegzetes betegség) újságírói autonómiájukról már évekkel ezelőtt lemondtak. Végül még valami: mindannyian emlékezünk még arra, hogy az MTV-ben annak idején micsoda kérdéseket tettek fel az előző miniszterelnöknek. Szégyenletesen gyáva, nevetséges kérdések voltak azok. Pedig akkor nem egy riporter ült a stúdióban, hanem esetenként három is. És hárman sem hoztak össze soha annyit, mint Baló kedden öt perc alatt. Mert Horn mellett ennyire bátrak voltak, és ekkora volt a sajtó szabadsága. Mégsem sápítozták tele a világot, hogy „a kormány rátenyerelt a médiára”. Április hetedikén tehetünk róla, hogy ez az abszurd világ megszűnjön.
Marsay Erzsébet Budapest

ÁGH MIKLÓSNÉ (Téglás): Az MSZP és SZDSZ vezetői meggazdagodásának, ígérgetésének, minősíthetetlen stílusának éppen saját szavazótáboruk tagjaiban kellene óriási kiábrándulást okoznia, hiszen pont őket járatják le, őket csapják be, őket vezetik félre. Nekik kellene végre felébredniük, élniük a demokrácia adta lehetőséggel és tiltakozniuk a fentiek ellen. Másrészt örömmel, megelégedéssel tölt el az MDF és a Fidesz vezetőnek példás összefogása, visszafogott, de tényeket felsorakoztató reagálása a nemtelen támadásokra. Így kell. A jólelkű magyar emberben (és az most mindegy, melyik párthoz tartoznak, mert meggyőződésem, hogy mindenhol vannak) termékeny talajra talál.
*
DR. GYŐRFI LÁSZLÓ (Törökbálint): Egy január 8-i tévéjegyzetben M. Gusztáv, a totális propaganda utolérhetetlen bajnokának monológjával ismerkedhetett meg a nagyérdemű. Cicciolina állítólagos kandidálásnak híre ragadtatta fantasztikus eszmefuttatásokra kiváló championunkat. Úgy vélte – többek között –, hogy a hidrogénezett bombázó semmivel sem nevetségesebb, mint például Szűrös Mátyás, a „visszavonulóban lévő politikus”. Az összehasonlítás több mint pazar, bár az indoklás teljesen elmaradt. Azért mi sejthetjük, mi a probléma a köztársaság kikiáltójával. Az, hogy időnként elég látványosan vállalja nézeteit. Nem az MSZP aktuális határozatait magolja, szajkózza és képviseli kritikátlanul, mint állítólagos szocdem párttársai. Képes volt megszavazni a zárszámadási törvényt, mert úgy vélte, az a nyugdíjasok, egészségügyi dolgozók stb. érdekeit szolgálja, tehát egy szociálisan érzékeny politikusnak kötelessége ekként voksolni. Azért nincs nagy baj. Előbb vagy utóbb talán M. G. is rájön arra, hogy milyen nevetséges dolog gondolatok nélkül jegyzeteket írogatni.
*
DR. TIMAFFY MIKLÓS (Fonyód): A január 7-i számban megjelent Ortodox karácsony című cikket kiegészíteném. A görög katolikusok azok a volt ortodoxok (másképpen görögkeletiek), akik visszatértek a római egyházhoz, bizonyos dolgokban megtartották eredeti szokásaikat (a papok nősülhetnek, a szertartás eltérő stb.), de az egyházi rendben a Gergely-naptárt követik, tehát az ünnepeik (húsvét, pünkösd, karácsony stb.) egybeesnek a római katolikusokéival. Ezt azért is tudom, mivel magam is görög katolikus vagyok. Nem szabad a két vallást keverni.
*
TÓTH JULIANNA (Budapest): A még be nem gyógyult sebeket mérgezte tovább Medgyessy Péter hat éve halott élettársamnak küldött levele. Ő, aki egész életében Medgyessy eszmei világának a megszüntetéséért küzdött, tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, hogy a kommunizmus végleg megszűnjön, nem tud nyugodni békében, mert haló poraiban is zavarják azok, akik ellen mindig „harcban” állt. Három éve az én nevemen szerepel a telefon, hogyan került mégis újra vissza, talán feltámadt, vagy a befigyeltek listájáról? A barátaim, ismerőseim között is óriási felháborodást keltett a Medgyessy-levél. Nem kérünk önből, nekünk van miniszterelnökünk, és azt szeretnénk, ha továbbra is ő lenne az.
*
DOMONKOS ISTVÁN (Budapest): Érdeklődéssel és együttérzéssel olvastam a lap január 11-i számában Dobai Miklós levelét, amelyben felidézte Koszorús Ferenc vezérkari ezredes emlékét. Mint a kor át- és túlélője, szeretném a közölteket néhány pontban kiegészíteni. 1944. június–július forró napjaiban Budapesten még nem volt gettó, a zsidók sárga csillaggal megjelölt házakban összeköltözve éltek. A budapesti gettót csak a Szálasi-féle hatalomátvétel és Horthy kormányzó németek által történt elhurcolása után, október–novemberben kezdték megépíteni. Onnan a szovjet katonák már csak 70-80 ezer kiéhezett, nyomorgó embert szabadítottak ki. A Baky László nevével fémjelzett júliusi csendőrpuccs nem csupán a zsidók deportálása céljából szerveződött, hanem akkor már szerették volna Horthy Miklós kormányzót eltávolítani és Szálasit hatalomba juttatni. Bár az ország német megszállás alatt volt, a kormányzónak még volt elegendő katonai ereje a puccs megakadályozására. Ebben döntő erőt képviselt a Koszorús ezredes vezénylete alatt álló páncélos hadtest. Koszorús vezérkari ezredes emléktábláját a Bajcsy-Zsilinszky Társaság kezdeményezésére a Honvédelmi Minisztérium és az erzsébetvárosi önkormányzat közösen állította. Az avatási ünnepségen Kéri Kálmán vezérezredes méltatta a vitéz páncélosezredes bátor fellépését. Für Lajos honvédelmi miniszter az Amerikában elhunyt ezredesnek vezérezredesi rangot adományozott. Az avatási ünnepségen a Mazsihisz alelnöke is részt vett, és jelen volt az USA, valamint Izrael állam nagykövete és Koszorús ezredes