Két írás, két program, két világkép

Orbán Viktor könyvet jelentetett meg 2007 májusában Egy az ország címmel. Gyurcsány Ferenc 2007. január 26-án 23 pontban számolt be Szembenézés címmel „hibákról, tanulságokról, tennivalókról”. Hasonlítsuk össze a két írást a gondolkodásmód alapján! Először azonban tegyünk különbséget a két politikus helyzete között: Orbán Viktor 1989 óta a rendszerváltás meghatározó személyisége, 1998–2002 között Magyarország miniszterelnöke, kormányzati teljesítményét az elemzők mérhető adatok alapján magasabbra értékelték, mint azóta akár Medgyessy Péterét, akár Gyurcsány Ferencét. Viszont 2002 óta kétszer is az MSZP és koalíciós partnere, az SZDSZ nyerte a választásokat. 2006 nyara után azonban a magyar demokrácia alkotmányos és politikai válságba sodródott, szoros
összefüggésben a kormányzó pártok demokratikus bizalommal való visszaélése következtében. Gyurcsány Ferenc, aki az 1980-as években a KISZ-ben kezdte a karrierjét, majd vált milliárdos vállalkozóvá, 2002 után tért vissza a közéletbe, elődjét, Medgyessy Pétert puccsszerű körülmények között 2004-ben leváltotta. 2006 őszén máig tisztázatlan körülmények között kiszivárogtatott beszéde nyomán zavargások törtek ki Budapest utcáin. Reformok örve alatt drasztikus költségvetési megszorításokat vezetett be, az életszínvonal azóta is zuhan, az ország gazdasági mutatói a régió országaiban a legrosszabbak. Az euró bevezetésének időpontja kiszámíthatatlanná vált. Magyarország külpolitikai mozgástere beszűkült, amit az is mutat, hogy Oroszország és az Európai Unió közötti energiavitában a magyar kormány ellentmondásosan viselkedett.
Másodszor szeretném leszögezni, hogy az alábbi összehasonlítást nem az a mostanában a kormányzati média által kétségbeesetten erőltetett szándék vezeti, hogy egyenlőségjelet tegyen a két politikus között. Noha két ember vitájáról is szó van, valójában a rendszerváltás politikai hitele, mai állapotaink és jövőbeni lehetőségeink forognak kockán. Ahova jutottunk, abban mindannyiunknak van szerepe, de a legfőbb felelősség Gyurcsány Ferencet, pártját és politikai szövetségesét, az SZDSZ-t terheli.
1. Miért ragadtak tollat? Orbán Viktor szerint „új, korszerű értelmezési keretekre van szükség”, „egyszerű és világos alapelveket kell lefektetnünk, egyenes beszéddel, őszintén kimondva az igazságot”, különben úgy járunk, mint az a fizikus, aki „a newtoni rendszerben próbálja megmagyarázni, mi a kvantum”. Gyurcsány Ferenc szerint „Magyarország veszélyes útra tévedt”, a „megmerevedett álláspontok és rögzült politikai szerepek közepette szeretnék tenni egy lépést a kölcsönös megértés irányába”. Összevetés: mindketten abból indulnak ki, hogy az ország bajban van, Orbán szerint új politikai elvekre van szükség, Gyurcsány szerint a kölcsönös megértés a megoldás.
2. A rendszerváltás értelmezése. Gyurcsány szerint a rendszerváltás helyes lépés volt, nem akkor romlottak el a dolgok. Szerinte négy pillére van a rendszerváltásnak: 1. a magántulajdon elsődlegessége, szabályozott piaci versenyre épülő szociális piacgazdaság; 2. parlamentáris demokrácia; 3. NATO- és európai uniós tagság; 4. hatalmi-eljárási pillér, miszerint a rendszerváltás tárgyalásos jellegű, és a hatalom legitimitását a népakaratra bízzák. Ez utóbbit az 1990-es évek eleje óta folyamatos támadás éri, a jobboldal megkérdőjelezi a rendszerváltás tárgyalásos, felülről bevezetett legitimitását, mintha újabb rendszerváltásra volna szükség. Orbán a rendszerváltást személyes ügyének tekinti, nemzedéke álmának, miszerint „szabad és erős országban szeretne élni, nem idegenek által megszállt, gyenge országban”. Szerinte „a mai politika nem képes értékeket és közös célokat írni a magyar zászlóra”. Felfogása szerint a politika mára dogmák foglyává vált, főként „a piac mindenhatóságának a dogmája” uralt el mindent, mintha pénzben és a piac logikája szerint minden kifejezhető volna. Holott „a piaci dogma, ez a liberális bálványfa nem tud mit kezdeni a hivatástudattal”, vagy éppen a hűség, hősiesség, áldozat, szeretet, hazaszeretet érzéseivel, vagy „a kapzsiság, becstelenség, ostobaság, gyűlölködés, irigység” negatív emberi tulajdonságaival. Orbán magától értetődően utal az EU-ra, mindazon vívmányra, amelyet a rendszerváltás kitűzött. Gondolkodása szerint azonban Magyarország „gyenge ország” lett, ez a baj, nem az, hogy ki hogyan értelmezi a múltat.
3. A politika dolga. Orbán megítélése szerint a politikának az embereket kell szolgálnia: „Számomra a politika mindig azt jelentette, hogy a mindennapi élet gondjaival küszködő honfitársainkat hozzásegítjük az igazság megismeréséhez”; „A politika számomra mindig azt jelentette: biztassuk és bátorítsuk az embereket, hogy érdemes részt venniük a közös döntésekben, mert képesek arra, hogy jó döntéseket hozzanak”. Az orbáni politika az erős ország jegyében a szabadságot, jólétet, munkát, otthont, családot ajánlotta iránytűnek. Most azonban ennél többre van szükség, mert „Magyarországnak újra el kell hinnie, fel kell ismernie, hogy nem csak a lemondás, a beletörődés politikája (…) létezik”. A jelenlegi hatalom „bünteti a munkát és a vállalkozást, alig elviselhető adóterheket tesz a dolgozók vállára”, ráadásul „a dogmatikus politika legfőbb jelmondata: nincs más út”. Orbán a politikát akarja rehabilitálni, visszavenni a politika tartalmát – közös célokat – a piac logikája által kisajátított és csak a kiváltságosok által hozzáférhető tartományból. A politika személete arra épít, hogy a politika dolga a közösségépítés, az emberek érdekeltté tevése a közös célok elérésében – ennek legnagyobb akadálya, hogy a „nincs más út” hirdetői arra ösztökélik az embereket, hogy fogadják el: „az egyéni érdekek csak egymás kárára, egymást gyengítve érvényesíthetők”. „Az egyén és a közösség között nem törvényszerű az érdekellentét. Létezik olyan politika, amely arra ösztönzi az egyént, hogy saját érvényesülésével a közösséget is sikeresebbé tegye.” Ennek a politikának a jelszava „a kölcsönös felelősségvállaláson alapuló együttműködés”, amely „hosszú távon fenntartható bizalmon alapszik, és közjót hoz létre”. Az orbáni politikakép tehát azon alapszik, hogy a közösségelvű politikát elhomályosította az egyéni érdek hangsúlyozása, amelynek a nyertese egy szűk réteg, az új arisztokrácia. Ez egyedül a hatalma és vagyona gyarapításában érdekelt, ennek rendeli alá a magyarok közösségét, megfosztva őket a politikai döntéshozatalban való részvételtől. Nyíltan kimondja Orbán az általa vázolt eszméről, hogy „ez természetesen elmozdulást jelent a közvetlenül gyakorolt demokrácia irányába”.
Gyurcsány Ferenc egészen másként látja a politikát. Hosszú történetfilozófiai fejtegetést találunk „haza és haladás” bibói felfogásáról, Adam Michnik kelet-európai elemzéséről és arról, hogy a jobboldal miért kelt félelmet a baloldalban. Kijelenti: „A Fidesz 1998 óta egyre nyilvánvalóbban megsérti a parlamentáris demokrácia (…) alapkonszenzusát (…), és nem hisz a szabadság, a demokrácia és a haza ügyének egymást feltételező összekapcsolódásában, a közjó jóhiszemű, versengő szolgálatában, a politikai riválisok erre épülő elfogadásában és tiszteletében.” Majd tételesen sorolja a vádakat: 1. a Fidesz azonosítja önmagát a nemzettel, a hazával; 2. gyengíti a parlamentáris demokrácia intézményeit; 3. kétségbe vonta mindhárom nem általa vezetett kormány legitimitását. Röviden: a Fidesz a radikalizálódó középrétegek populista pártjává vált. Az MSZP fő problémája az volt, hogy „nem mertünk baloldalinak lenni”, holott egy baloldali párt feladata, hogy előtérbe helyezze „a modernizációt és a reformokat”, mert a politika dolga, hogy a globalizációhoz alkalmazkodjon, felzárkóztassa Magyarországot a Nyugathoz: „A világ nem fog megkérdezni bennünket, vajon akarunk-e versenyezni és sikeresek lenni. Nincs más lehetőségünk, mint eldönteni? Vagy felvesszük a kesztyűt, amelyet a globális kapitalizmus elénk dobott, vagy lemaradunk. A szabályokat nem mi írjuk…” Gyurcsány is érzékeli a feszültséget a globalizáció és a társadalmi szolidaritás között, ezt „félreértésnek” nevezi, de általánosabb fejtegetéseken kívül nem ajánl semmit.
Összegezve: a kétféle felfogás élesen eltér a politika mibenlétét tekintve. Orbán a politikában közösségépítést lát, Gyurcsány globalizációs alkalmazkodási kényszert, Orbán a közvetlen demokrácia irányába tolná el a politikát, Gyurcsány mereven ragaszkodna az 1989-es keretekhez; különbség, hogy Orbán nem állítja, hogy az általa képviselt demokráciakép „a” demokrácia, Gyurcsány elég kategorikusan fogalmaz ebben a kérdésben. Orbán nem tartja szükségesnek, hogy önkritikus legyen, Gyurcsány álságos önkritikát gyakorol, a kényes kérdéseket kerüli. Gyurcsány szerint lapos lett a Föld, Orbán szerint továbbra is gömbölyű. Az erkölcsi kérdések Gyurcsánynál alig, Orbánnál hangsúlyosan szerepelnek, pontosabban Gyurcsány folyamatosan moralizál (ez jó, az nem), Orbán vallásos erényetikát követ. Összevetés: a döntő különbség abban van, hogy míg Gyurcsánynál a politika a modernizáció eszköze, addig Orbán számára a közös célok melletti érvelés, ugyanis „az erőszakos modernizáció mindenhol csődöt mondott, munkanélküliséget, boldogtalanságot, válságot hozott létre”. Gyurcsány a reformkommunisták 1980-as évek óta használt retorikáját alkalmazza, Orbán egy közösségképből vezeti le államfelfogását, nemcsak az érdekli, hogy jól éljünk, fogyasszunk, de az is, hogy jó, minőségi, polgári életet éljünk. Gyurcsány álobjektív társadalomtudományos nyelvet használ, Orbán teológiai-filozófiai nyelven fejezi ki magát.
Természetesen további szempontok alapján lehetne elemezni a két szöveget: az államfelfogás, a kultúra, a reformok tartalma, a kölcsönös bizalmatlanság, az emberkép, a nemzetpolitika és más kérdések mentén. Ami további elemzés nélkül is elmondható, hogy Orbán Viktor legújabb könyvével jelentős erőfeszítést tett, hogy tisztázza politikai elveit, felmérje, miért gyengült meg Magyarország, hogyan lehetne újra erős. Ennél még többre is vállalkozott, mert a könyv utolsó fejezete („Túl a politikán”) személyes vallomás is, amelynek tengelyében a tisztelet fogalma áll. Bölcseleti szempontból ez a fejezet felfogható úgy is, mint a liberális tolerancia fogalommal szembeállított „tisztelet kultúrájának” a kifejtése. A tolerancia ugyanis igazságellenes: neked is igazad van meg nekem is, ennyi. A tisztelet azonban a különbségek elfogadása mellett arra int, hogy az igazság mindig alá-fölé rendeltséget alakít ki: aki fölül van, annak önuralomra, szerénységre van szüksége. Ahhoz persze, hogy az orbáni új többség politikai elveiből – erős Magyarország, tisztelet kultúrája, kölcsönös felelősségvállalás – cselekvő program legyen, további politikai munka kell. Hogy Gyurcsány Ferenc politikai elveiből mi lett, mi lesz, azt nap mint nap érzékeljük.

A szerző filozófus, egyetemi tanár