Szánalmas színjáték a koalícióban

Ócska színjáték, átlátszó zsarolás. A farok bejelenti, ha így megy tovább, megfontolja, hogy a jövőben hajlandó-e csóválni a kutyát. És mégis mindenki komoly képpel latolgatja az SZDSZ sejtelmes be sem jelentését, hogy kilépnek a koalícióból, ha. És itt elég terjedelmes felsorolás következik. Nagyjában-egészében a nemzet legfontosabb kérdései. Az oktatás. Az egészségügy. A nemzeti vagyongazdálkodás. Az adórendszer. „Csupán” ezeken a területeken kívánja a 2-3 százalékos párt a vezető kormányzó erőre kényszeríteni az elképzeléseit, amelyek valamelyes hasonlóságot csak az MDF-ével mutatnak; nem is csoda, miután az MDF-et az SZDSZ legeszdéeszesebb agytrösztje, a Political Capital tanácsaival hozták vissza a politikai tetszhalál állapotából. Mindent egybevetve, a demokrácia nagyobb dicsőségére, nagy jóindulattal tíz százalék akar minden fontos kérdésben diktálni a több mint kilencvennek. Nevetséges? Tragikus.
Tragikus, mert nincs rá semmi garancia, hogy a vezető kormánypárt értékén kezeli e kis színjátékot, s nem zárható ki, hogy a zsarolás eredménnyel jár. S akkor a jövőnk, az életünk végképp és alig korrigálhatóan kiszolgáltatottá válik a nemzeti akaratérvényesítés körén kívül eső gazdasági lobbiknak. Olyan biztosítótársaságnak például, amely egy árvízveszélyes tavaszon az egész Tisza-völgyben egyoldalúan felmondta az árvízkockázatot is tartalmazó ingatlanbiztosításokat. A jövőben, beláthatatlan ideig majd ilyen üzleti filozófia fogja érvényesíteni a gyógyításban a nemzeti kockázatközösséget, fog versengeni, hogy kifizethesse beteg, idős (nagy) szüleink gyógyításának költségeit. Leválthatatlanul, befolyásolhatatlanul, mivel a döntéseket a világ vezető tőzsdeindexeihez igazodva, tőlünk (több) ezer kilométerre lévő klimatizált irodákban hozzák majd meg. Ahol a lecsúszó magyar családok nyomorúsága csak annyit nyom a latban, mint a Niger-delta elégedetlenkedő négereié vagy a sportcipőt varrogató bangladesi gyermekeké. Semmit. Ezek az arctalan társaságok fognak dönteni, megéri-e buszt küldeni egy kihalófélben lévő faluba; hogy a nagyvárosokon kívül hol rentábilis a postai küldemények továbbítása. Ezek döntik majd el, mibe kerül gyermekeink egyetemi taníttatása. Ezek (a piac) diktálják a nagyvállalatok adókönnyítését és a „lakóság” ingatlanadóját, ezek határozzák meg az áramárat – függetlenül a családok lehetőségeitől. Ja kérem, a piac nem ismer szociális szempontokat, az az állam dolga, amelytől viszont adóreform keretében elvesszük maradék eszközeit is.
A tét csupán ennyi. De erről szó sem esik. Arról esik szó, hogy ha nem engednek a szocialisták, elveszítik a hatalmat. Jön Orbán Viktor. A demokrácia, a reformok és a nép ellensége, aki csodálatos módon ezekben a sorskérdésekben majdnem ugyanazt tenné, mint a kétségek gyötörte, ingadozó szocialista képviselők többsége. Ezért halálos ellenség. A szövetséges az, aki az ellenkezőjét tenné. Horn Gábor egy kivételesen őszinte pillanatában be is vallotta: szinte nincsenek kérdések, amelyben ne lennének megoldhatatlannak látszó konfliktusok a koalíciós partnerek között. Megáll az ész? Nem, ez a pártpolitikai racionalitás. Egy eszementen meghasított ország racionalitása, ahol a néhány százaléknyi gazdasági elit módszeresen egymásnak ugrasztja a nemzet döntő többségét, hogy amíg azok egymás torkát szorongatják, addig kényelmesen kivitelezhesse az egymásnak ugrasztott kilencven százalék által majd teljes egyetértésben elutasított államtalanító, bennfentes gazdasági kartellek érdekérvényesítésére alapozó koncepcióját. A 90 százalék nem szavazhat együtt, mert akkor a három százalék nem lesz hajlandó többé arra kényszeríteni a negyvenet, hogy az ő programját hajtsák végre.
„Csak állunk dermedten, mint két, pisztolyként egymásra fogott magyar.” S fennáll a veszélye, hogy a negyven engedni fog. Az SZDSZ ugyan már százszor fenyegetőzött, s mégsem szakított, de ki tudja, hátha… Ne féljetek, szocialista polgártársaim. Ne remegjen meg a kezetek, s akkor Kóka lesz, aki majd félrerántja a kormányt. Nem bolondult meg, hogy meg akarná buktatni felfedezőjét, aki a semmiből a kis befolyásos párt élére repítette. S végképp kizárható, hogy friss elnökként mindjárt parlamenten kívülre akarná kormányozni a pártját. Tudják azt is, hogy koalíció híján Demszky zsarolópotenciálja nullává válik. Az MSZP Budapesten egyszerűen leradírozhatja az SZDSZ-t a térképről. Kóka nem őrült meg. Sokkal valószínűbb, hogy ezt a kis színjátékot Gyurcsánnyal együtt tervelte ki. Játszanak a félelmeitekkel, indulataitokkal. Ne legyetek századszorra is a balekjaik. Ahhoz a tét túl nagy. A hazát akarják (ki)árultatni veletek.
S ha netán rájuk ragadna a blöff, s sarokba szorulva tényleg kilépnének, akkor sincs dráma. Antall József jól bebetonozta a kormányt. Kivel tudna az SZDSZ konstruktív bizalmatlansági indítványt összehozni? A Fidesz jelöltjét támogatnák? Vicc. Ha kilépnek, sem történik semmi. Néha az ellenzék leszavaz egy interpellációt, oszt’ jó napot. A kormány törvényjavaslatait a parlament ilyen vagy olyan többséggel elfogadja. Az MSZP manőverezési lehetőségei csak növekednének. A szolidáris biztosítás, az esélyegyenlőségre alapozott felsőoktatás, a stratégiai vagyon megőrzése kisebbségben, az SZDSZ-től megszabadulva még könnyebben is érvényesíthető. Ezeket a javaslatokat a Fidesz csak politikai öngyilkosság árán utasíthatná el. Végre nyilvánvalóvá válna, mit kíván a nemzet kilencven százaléka. S végül is ott az MDF is, amelynek propagandája a tömblogika meghaladásáról szól. De azért ne éljétek bele nagyon magatokat. Az SZDSZ mindezt igen jól tudja, s épp ezért, mondjátok derűsen, határozottan: szakíts, ha bírsz…

A szerző újságíró