A demokrácia eredeti nyelvén

Egy nagy párt számára az ellenzéki lét – különösen, ha az tovább tart egy ciklusnál – keserves kihívás, ugyanakkor lehetőség és kényszer is a megújulásra. Arra a megújulásra, amelyre kormányzati hatalomban nagyon ritkán válnak képessé a nagy néppártok. Ebből adódóan modern demokráciákban a pártok ellenzékbe kerülésének különleges jelentősége van, amely első megközelítésben persze rossz élmény az adott párt számára, ám hosszú távon valódi esélyt ad az öntisztulásra, illetve az új kihívásokhoz való igazodásra.
Ha ebből a megközelítésből indulunk ki, akkor a Fidesz egymás utáni második ellenzéki ciklusának az értelmét is máshogy láthatjuk. Kihívásnak, keserves kihívásnak, amellyel mind a Fidesz egészének, mind a párt karizmatikus vezetőjének, Orbán Viktornak szembe kellett és kell néznie idestova öt éve már. Ám úgy tűnik, hogy nem rövid vergődés és bizonytalankodások után válasz született a kihívásra. Ez a válasz kettős szinten született meg: egyfelől megjelent a párt által jegyzett, Navracsics Tibor szervezésében létrejött Jövőnk című programformáló dokumentum, illetve megjelent Orbán Viktor Egy az ország című munkája. A két irat nem választható el egymástól, kiegészítik egymást. A pártelnök munkája egy személyes hangvételű írás, vallomás a szerző világlátásáról, arról, hogy milyen szemléleti keretek között értelmezi a körülöttünk lévő világot benne az országgal, a nemzettel, az itt élő emberekkel s milyen emberi jövőt képzel el Magyarországnak. A Jövőnk című dokumentum pedig gyakorlatilag az Orbán Viktor által megrajzolt ember- és jövőkép programként, politikai ideológiai és stratégiai elképzelésként való kibontása, másképpen fogalmazva az Egy az országban megnyilvánuló értékrend részletes kifejtése különféle témakörök és társadalmi alrendszerek tekintetében.
A két mű tehát sajátos egységet alkot, s megjelenésüknek megítélésem szerint különleges jelentősége van. Annál is inkább, mert lehet, hogy a Fidesz harmadik korszakának kezdetét jelzi e két írás. Az első korszak az 1988-as indulástól egészen 1994-ig tart, jellemzője egy fiatalos, erősen pragmatikus liberalizmus, amelyet az SZDSZ-szel való fokozatosan felbomló szövetség is jellemzett. A második korszak 1995–1996-ban indul, utóbbi évben megjelenik a párt Polgári Magyarországért című programfüzete, amely új irányt szabott a Fidesz politikájának. Ekkor vált a párt meghatározó arculatává az a liberális alapokat nem elvető, de immáron nemzeti konzervatív irányvonal, mellyel a párt 1998-ban megnyerte a választásokat. A teljesen váratlanul jött 2002-es választási vereség és ellenzékbe kerülés után megtorpant és némileg elbizonytalanodott a politikai vonalvezetés, amely egyaránt megmutatkozott a polgári, nemzeti konzervatív alapelvek érvényesítésében, illetve a politikai stratégia megválasztásában is. Mindez egy újabb választási vereséghez vezetett 2006-ban, az ellenzéki lét tehát nem bizonyult átmenetinek. Ez volt az a pillanat, amikor elkerülhetetlenné vált a párt számára a saját karakter, politikai arculat újraértelmezése, az alapértékek újbóli tisztázása, a politikai célok és stratégiai alapelvek ismételt felvázolása. Vagyis 11 évvel a Polgári Magyarországért után 2007 tavaszán megjelent a Jövőnk és az Egy az ország, amely művekkel megítélésem szerint a párt újabb korszaka kezdetéhez érkezett.
Jómagam a továbbiakban Orbán Viktor könyvéhez szeretnék néhány széljegyzetet fűzni; arra keresek választ, hogy miben fedezhető fel az Egy az ország politikai és ideológiai jelentősége.
1. A könyv lényeges segítséget nyújt a pártelnök politikai pozícióinak tisztázásához. Túl az egyebeken, a könyv egyfajta önvallomásnak is tekinthető. Erre szükség is volt, mert az elmúlt három-négy évben bizonyos ingadozásokat lehetett tapasztalni a pártelnök szellemi és politikai pozícióinak megválasztásában, ami a párt helyzetét is alapvetően befolyásolta. Időnként a nemzeti, időnként a vallási beállítottság kapott különös jelentőséget a pártelnök beszédeiben, az utóbbi időszakban előkerült a plebejus irányvonal, amelynek a polgári értékekhez és a konzervativizmushoz való viszonya nem volt tisztázott, de idetartozott még a liberális értékrend időnkénti elhalványulása is. Valóban elkerülhetetlenné vált, hogy Orbán Viktor újrarendezze az alapvető politikai értéktartalmak jelentőségét a nyilvánosság, a közvélemény számára.
Emellett az sem volt mellékes – sőt! –, hogy a pártelnök tisztázza a politikai stratégiai célok alapvetését is. Annál is inkább, mert az elmúlt években többször előfordult, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője túlságosan elemelkedett a politika konkrét küzdelmeitől, aminek bizony az is következménye lehetett, hogy egyes esetekben a Fidesz nem jó stratégiát választott, és – sporthasonlattal élve – kihagyott bizonyos lehetőségeket, miközben a választói bázis joggal várta volna el politikai konfliktus- és válsághelyzetekben az erőteljesebb fellépést. Ez még a tavaly őszi időszakra is vonatkozott, ám az is nyilvánvaló, hogy éppen az őszödi beszéd nyomán kialakult átfogó válság gyakorolt közvetlen hatást Orbán Viktor politikai céljainak megválasztására is.
Következmény: e könyvében a pártelnök újrarendezi és áttekinthető módon megfogalmazza szellemi, értékbeli, valamint politikai pozícióit és céljait. Ennek azért van jelentősége, mert ettől kezdve politikai ellenfelei sem tekinthetnek el a könyvben megfogalmazottaktól – bár nyilván kísérleteket tesznek rá –, mert az ars poetica nyilvánosságra került, és bárki számára elolvasható. Van tehát már egy kiindulópont és bázis, ami alapján Orbán Viktor „világhelyzete” megragadható. Ez fontos.
2. Politikai és szellemi jelentősége van annak, hogy ebben a műben egy, a kormányzattal világosan szembeállítható alternatív politikai értékrend fogalmazódik meg. Mondjuk ki egyértelműen: a tavalyi választási kampányban ez utóbbi még alapvetően hiányzott, s éppen ez volt a sorrendben második választási vereség egyik legfőbb oka. A Fidesz – mintegy jobb híján – fölöslegesen beszállt az ígérgetési versenybe, sokszor folytatott negatív kampányt, s mindezt éppen azért tette – szinte kényszerűségből –, mert az az alternatív koncepció hiányzott, amelynek alapjai Orbán könyvében már megjelennek, és a Jövőnk című iratban részletesebb kifejtést nyernek.
Ha Orbán keresetlenül egyszerű nyelven megfogalmazott könyvét vesszük alapul, a kormányzó koalíció és a Fidesz koncepciója között végre világos ellentétpárokat fedezhetünk fel, amelyek eligazítanak a politikai ellenfelek közötti küzdelem valóságos tétjének megértésében. Ilyenek a következők: a piac és a verseny mindenhatóságával szemben társadalmi szolidaritás; kölcsönös felelősségvállalás; az uralkodó individualizmussal szemben közösségelvűség a nemzeti összetartás alapján; kevés és gyenge állam helyett erős, a közjót szolgáló állam; neoliberális gazdaságpolitika helyett szociális piacgazdaság; a gazdaság uralma helyett a társadalom, a közösségek uralma; a kiváltságos elit védelme helyett a kiváltság nélküliek, ha tetszik, az alul lévők védelme; az erkölcsi értékek háttérbe szorítása helyett ezek központi helyre állítása, különös tekintettel a bizalomra, a tisztelet kultúrájára és nem utolsósorban a szeretet összetartó erejére – és még sorolhatnánk.
Mindezen ellentétpárok mentén körvonalazódik egy politikai értékrend, mely erőteljesen nemzeti alapokon áll, újra előtérbe állítja a liberális alapértékeket (hiszen például a szabadság, a verseny és a piac jelentőségét hangsúlyozza több helyütt), de összetartó ereje a konzervativizmus is. Új vonás viszont a polgári értékek plebejus értékekkel való egyeztetése, kiegészítése, ami nem más, mint a jelenlegi magyar valóságra adott reakció – reakció arra, hogy Magyarországon egyre jobban kinyílik az olló a szűk jómódú, illetve az egyre növekvő, hatalmasra duzzadó elszegényedő rétegek között. Lehet, hogy egy hagyományos konzervativizmussal nehezen fér össze a plebejus beállítottság, de tegyük fel a kérdést: vajon mit tehet egy ellenzékben lévő konzervatív néppárt, ha a hatalmat gyakorló „baloldali” kormányzat elitpolitikát folytat, s totálisan háttérbe szorul az alul lévők érdekeinek védelme? A politikai értékrendek, így a liberális–konzervatív is helyesen teszi, ha nem a hagyományos dogmákból indul ki, hanem az adott ország valóságos problémáiból, és azokra reagál.
Ezek alapján hangsúlyoznám: fontos és az egész magyar politikai közösség szempontjából hasznos, ha a két politikai-értékbeli tábort elválasztó szempontokat világosan láthatják és megérthetik az emberek, a választók. Ebben a tekintetben is jelentősége van Orbán Viktor munkájának, mert segíti az ebbéli tájékozódást.
3. Külön pontban emelném ki az előzőekhez kapcsolódóan az Orbán-könyvből kibomló élet-, ember- és világszemlélet egyik legfontosabb elemét, amely élesen szemben áll a másik politikai tábor koncepciójával. Ez a következő: amíg a kormányzó oldal a makrofolyamatokból, különösen a makrogazdasági és pénzügyi adatokból, a nemzetközi pénzügyi elvárásokból kiindulva azt a célt tűzi ki, hogy felülről megváltsák az országot, reformokkal átalakítva annak intézményrendszerét, nagy rendszereit és alrendszereit, addig az Egy az ország kiindulópontja egészen más. Orbán könyvében egy olyan szemlélet jelenik meg, amely nem felülről kívánja az embereket „jobb útra”, az egyetlen helyes útra terelni, hanem magukból az emberekből indul ki, az ő már létező és megismerhető igényeikből meríti politikai céljait. Tehát nem kívülről, az emberekért és a társadalomért, hanem belülről, az emberekkel és a társadalommal együtt kívánja a jobb élet feltételeit megteremteni. E tekintetben pedig nem a makrogazdaság, az állam, a politika vagy a külföldi szervezetek elvárásai a fontosak, hanem az embereké, a nemzet tagjaié, az ő jobb élet iránti vágyuk alapvető elemeiből kell kiindulni. Az orbáni világ- és emberképben ilyen a munka, a közösségi lét, a bizalom, a tisztelet, a család, a szeretet, és még sorolhatnánk. Felismerhetjük mindebben a konzervatív értékrend több évszázados vonásait.
Orbán tehát azt mondja, hogy a másik politikai oldal, a kormánykoalíció kísérleti, méghozzá reformkísérleti telepként kezeli a társadalmat, amelyet mintegy „helyes útra kell téríteni”; ezzel szemben létezik egy olyan világlátás, sőt létezik egy olyan politika, amely önmagát is a társadalom részének tekinti, annak szerves részeként fejti ki értékeit és céljait. Mellesleg – ezt már én teszem hozzá – ezt szokták demokratikus politikának nevezni, amely például nem riad vissza a népszavazás intézményétől mint közvetlen demokratikus formától sem.
4. Végül annyit még: a szerző könyvében megjelenő fenti szemléletmód, világlátás logikus formai megjelenése, stílusa az egyszerű, közérthető nyelvezet, a már-már zavarba ejtő egyszerűség és keresetlenség. Ez a nyelvezet nyilván nagyon sok olvasó, értelmiségi olvasó számára meglepő és nehezen kezelhető. De ha a társadalomban, az emberek közösségeiben való bentlét kiindulópontját megértjük, akkor számomra teljesen logikus, hogy Orbán Viktor egy nagyon egyszerű, szinte hétköznapi nyelvet és stílust alkalmazott a könyvében. Tegyük világossá: Orbán ezt a könyvét valóban a mindennapi emberekhez, az úgynevezett egyszerű embereknek írta, az volt a célja, hogy lehetőleg mindenki értse, miről is ír. Ezért írt ilyen nyelven.
A demokrácia eredeti nyelvén.

A szerző politológus