Sötét figurák a táblán

„Mert mit tehet az a tiszthelyettes, akinek a főnöke azt parancsolja, hogy szálljon be a szolgálati autóba, és menjen el egy benzinkúthoz a pénzért?”

Igen, játszma ez, mind gyakorlati, mind elméleti, mind lélektani szempontból. És mint ilyen, azt is mondhatnánk, hogy izgalmas, ha nyitottak vagyunk a mai magyar valóság nem mindennapi drámáira.

Gyakorlati szempontból nyilvánvalóan dráma ez mindazoknak, akik a vádlottak padján ülnek. Azoknak is, akik tényleg elfogadtak kenőpénzeket egyes minisztériumi megbízásokért, hiszen azért tették mindezt, mert vélhetően nem is sejthették, hogy megüthetik a bokájukat. Mint arról egy nyugállományú volt parancsnoktól értesültem, az előző választási ciklusokban még a katonák élelmezése is gyanút keltett, hiszen gyakori volt a lejárt szavatosságú konzerv, a penészes kenyér, a lőrévé forrt befőtt az egyes helyőrségek konyháján, nem beszélve a katonák által soha nem használt konyhagépekről. A beszállítókat azonban nem lehetett lecserélni, kritizálni, mert jöttek a „feljebbvalók”. Rendszeresen előfordult az is, hogy a tábornok urak és egyéb miniszteri vezetők a saját ingatlanjaikat építtették, újíttatták fel azokkal a cégekkel, amelyek milliárdokért nyírták a füvet és őrizték a kaput egy-egy laktanyában vagy más honvédségi objektumban.

A tábornokper főkolomposának tartott O. János dandártábornok például az ügyészségi nyomozati iratok tanúsága szerint olyan társaság közreműködésével hozott létre egy tizenegy szobával és luxusapartmannal is rendelkező panziót a tokaj-hegyaljai borvidék szívében, amely a jóvoltából évekig üzemeltethette a honvédség gödi csapatpihenőjét. O. János családi vállalkozásával üzleti kapcsolatban állhatott a tábornokper elsőrendű vádlottja, L. István Attila volt dandártábornok is. Közös vállalkozásukban pedig szerepet kaphatott egy olyan illető, aki faházak jócskán túlszámlázott korszerűsítésébe vághatott bele az adófizetők pénzéből Balatonkenesén. Mehetünk azonban egy kicsit messzebbre is, egyes tábornokoknak egész vidéki villákat húzhattak fel a katonai létesítmények üzemeltetéséért vagyonokat kaszáló cégek, és szinte mindig ők végezték el az „aprómunkát” is a házfelújításoktól kezdve a kertépítéseken át az újgazdagság jelképei, a kandallók és jakuzzik beépítéséig. Nagy divat lett a hazai panziók építése mellett a vitorlás jachtok vásárlása, a milliós karóra, a robogó, vagy felújított terepjáró ajándékozása, miközben épültek a borospincék is, ahová a legjobb termőhelyekről fuvarozták a csúcsminőségű bort a honvédségi beszállítók. Ilyen helyzetben mit számíthatott pár milliócska egy-egy borítékban, vagy akár egy whiskysdobozban? Utóbbiban O. János vallomása szerint a szocialista Juhász Ferenc kaphatta meg a kenőpénzek jelentős részét akkori közigazgatási államtitkára, Fapál László közreműködésével, de ezt eddig nem lehetett bizonyítani, és az érintettek is cáfolták ezeket az állításokat. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy Juhász éppen a kenőpénzek osztogatása idején vágott bele egy kilencvenmillió forintos villa megvásárlásába Budán, amelybe a hírek szerint természetesen jakuzzi, selyemtapéta és iparművészek által készített egyedi csillár is került. Nagy volt a gyarapodás a Fapál családban is, a volt államtitkár Zuglóban vehetett meg egy luxuslakást a táborfalvai vityillójának megépülése után. A XIV. kerületi ingatlanhoz ráadásul a valós ár harmadáért juthatott hozzá mint olyan szolgálati lakáshoz, amelyet alig több mint egy éve használt, és amely ezalatt állami pénzen komoly felújításon esett keresztül. Az ügyletet természetesen nem más engedélyezte, mint maga Juhász Ferenc még honvédelmi miniszterként. Ezért egyébként az ügyészség börtönbüntetést javasolt mindkettőjükre hűtlen kezelés vádjával. Mint látjuk, igen nagy dráma lehetett a tábornokper vádlottjainak az előzetesben ülni, nagy váltás állhatott be az életkörülményekben a kihallgatások idején.

De természetesen dráma ez az ügy azoknak is, akik csak néhány százezer forintot tehettek zsebre a láncolat kényszerű, legalsó tagjaként. Mert mit tehet az a tiszthelyettes, akinek a főnöke azt parancsolja, hogy szálljon be a szolgálati autóba, és menjen el egy benzinkúthoz a pénzért? Ráadásul a borítékban lévő kenőpénz egy részét zsebre is teheti, hogy ebből bérelhessen presszót vagy fizethesse a felesége műtétjét. A honvédségnél kapott havi illetményből ugyanis nem telik az ilyen „álmokra”. Vagy mi köze van a valódi bűnözéshez annak a volt protokollfőnöknek, aki lerészegedve a csúcsboroktól vagy a dobozuktól megfosztott whiskysüvegek tartalmától egy összejövetelen az asztalt csapkodja, hogy most aztán már adjanak neki is abból a sok pénzből, amiből a tiszttársak a panziókat építették? Dráma ez a per szellemi értelemben is, hiszen két meggyőződés vív egymással csatát a tárgyalótermekben. Az ügyészség meggyőződése, hogy bebizonyították a bűnelkövetést, és a védőké, hogy nem igazolta senki a védenceik esetében a korrupciót.

Az elsőfokú tárgyaláson az utóbbiak győztek, a bíróságnál sikerült elérniük, hogy az ítéletben ne vegyék figyelembe O. János beismerő vallomását, amely egyértelműen igazolná a bűnszövetségben elkövetett vesztegetést. Ezenkívül bagatellizálni tudták a további beismerő vallomásokat is, miközben elkülönítették a pertől a kenőpénzek elfogadásakor tetten ért elkövetők ügyét. Főként arra hivatkoztak, hogy O. János ügyvédje, hamis ígérettel – a tárgyalás elkerülése és enyhébb ítélet lebegtetésével – vette rá a volt tábornokot, hogy valljon másokra is. Az elsőrendű vádlott ügyvédje, Zamecsnik Péter az ügy másodfokú tárgyalásán a koncepciója igazolása érdekében még enyhe gúny tárgyává tette Bárándy Pétert, a Gyurcsány-kormány volt igazságügy-miniszterét is, amikor azt állította, hogy a katonai ügyészekkel együtt súlyos hibát követett el O. János volt védőjeként.

A fellebbviteli főügyészség képviselője azonban joggal hangsúlyozta, hogy O. János az után is fenntartotta a vallomását, hogy figyelmeztették, mégsem kerülheti el a tárgyalást, miközben számos vádlott és tanú elismerte a vesztegetés tényét, amely ilyen ügyekben igen ritkának mondható. Erre Zamecsnik igen drasztikus példával állt elő. Mint utalt rá, az a gyanúsított is nyilván fenntartja a vallomását később, akit fizikai bántalmazással vesznek rá mások besározására, vagyis úgy, hogy először jól megverik a kihallgatása közben. Hasonlóan plasztikus hasonlattal élt Molnár Lajos, a hatodrendű vádlott jogi képviselője, amikor megjegyezte: ha valaki a sakkban a játszma elején nem megfelelően használja a bábukat, például egyenesen lép a lóval és lólépésben a futóval, az később hiába mondja azt, hogy mostantól betartja a szabályokat.

Az új bírósági játszmában egyelőre azonban nem tudni, hogy ki áll jól. A vádhatóság természetesen az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új elsőfokú eljárás elindítását kérte az ítélőtáblától.

A védők pedig azt indítványozták, hogy hagyják helyben a korábban megszületett, felmentő ítéletet. Várhatóan még ebben a hónapban, a január végére tervezett másodfokú ítéletben kiderül, hogy a játszma miként alakul. Ismét csak a parasztok hullanak le a tábláról, vagy sakkot kap a sötét király is.