Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy egy honvéd századost tetten értek egy vecsési benzinkútnál. B. Zsolt éppen egy kenőpénzekkel teli borítékot vett át a Honvédelmi Minisztérium térképészeti cégének beszállító vállalkozótól. Rendszeresen járt a katona ilyen találkákra a főnöke, L. András Szilárd ezredes megbízásából. Hol tíz, hol tizenöt százalékot kértek az elnyert minisztériumi megbízások összegéből vissza az alvállalkozóktól. A „szállító” egy kis részét zsebre tehette a vesztegetési pénznek, majd továbbadta a borítékokat az ezredesnek, aki aztán megtalálta a tábornokokat is az összegyűjtött milliókkal. A katonai ügyészségnél összegyűlt vallomások és egyéb bizonyítékok tanúsága szerint a hálózat szinte üzemszerűen működött, a „hangyák” gyűjtötték a forintokat, a felső vezetőkhöz pedig már a komolyabb öszszegek kerültek, miközben mindenki jól járt. A kis halakat persze kisebb célok hajtották, B. Zsolt például egy vidéki presszó bérletére, élettársa műtétjére gyűjtött. A nagyobb halak viszont már nagyobb magánberuházásokban gondolkodtak. Panziók, családi villák nőttek ki a földből a környezetükben, miközben a munkájukat tisztességesen végző tisztek csak ámultak és bámultak, miből telik egyeseknek a kacsalábon forgó ingatlanokra. B. Zsolt azonban elcsúszott egy banánhéjon. Na nem a korábbi Katonai Biztonsági Hivatal titkos adatgyűjtésén, hiszen annak előző vezetője híres volt arról, hogy az ügyek eltussolásával szorongatta meg a tiszti állomány ügyeskedőit. Most sem tett szinte semmit, elég volt jeleznie, hogy tud a bűncselekményekről, és így szinte mindenkit a kezében tartott. Néha pedig figyelmeztette a tiszt urakat, minisztériumi vezetőket, ha túl messzire mentek. A százados így azon bukott meg, hogy az egyik vállalkozó megunta a zsarolást. Amikor azt tapasztalta, hogy egyre többet kérnek tőle a munkák elnyeréséért, feljelentést tett a rendőrségen. A hatóság ezután csapott le a már említett töltőállomáson a boríték átadására használt szolgálati autóra.
Aztán a hálózat tagjai egymás után buktak le, az előzetesbe vágott tisztek sorra dobták fel a kapcsolataikat. Egyikük, a bűnszervezet fejének tartott O. János dandártábornok, akit akkoriban Bárándy Péter, volt szocialista igazságügy-miniszter képviselt, a büntetlenség, majd a tárgyalásról való lemondás ígérete fejében szinte mindent kipakolt, amit tudott, vagy tudni vélt, így végül tizenhét tiszt, illetve civil minisztériumi dolgozó került a vádlottak padjára. A tárgyalások során közülük öten tettek részben vagy egészben beismerő vallomást. O. Jánoson kívül például önként jelentkezett erre H. András nyugállományú ezredes, amikor megneszelte, hogy a volt munkatársak miért kerültek rács mögé. Elismerte bűnösségét több aktív vesztegető is, például a szaktárca egyik legnagyobb üzemeltető cégének vezetője, de hasonló vallomást tett még négy, vaskos megbízásokat elnyerő vállalkozó.
Az egyik vallomásban még az is szerepelt, hogy vélhetően a visszaosztott pénzekből juthatott a Köztársaság térre is, és hogy az ügyben érintett lehetett a szocialista Juhász Ferenc, akkori honvédelmi miniszter. Ez az a bizonyos, elhíresült viszkisdoboz-történet, amely azóta már mindenki fülében ismerősen cseng, aki olvas újságot, néz híradót vagy politikai műsorokat a televízióban. O. János az egyik kihallgatásakor kijelentette: egyszer neki kellett elvinnie 12 millió forintot a minisztériumba az összegyűjtött kenőpénzből Fapál László akkori közigazgatási államtitkárnak, az ügy másodrendű vádlottjának. Az államtitkár ebből a pénzből négymilliót egy viszkisdobozba rejtett, hogy így vigye át azt egy másik irodába. A dandártábornok vallomása szerint Fapál megjegyezte azt is, hogy a dobozt a pénzzel a „főnöknek viszi”, akiben ő Juhász Ferenc akkori honvédelmi minisztert vélte felfedezni.
Ha mindez igaz, akkor Juhász érintettsége valóban elképzelhető. Mert ki is lehetett a főnök a közigazgatási államtitkár fölött, ha nem maga a miniszter? Azt azonban valószínűleg soha sem tudjuk meg, hogy ez a vallomás szimpla rágalmazás vagy a valóság, ha csak nem erősíti meg újra valaki a vádlottak, avagy a tanúk közül. Azért is homályos ez a történet, mert a katonai ügyészség ennek alapján még csak kihallgatni sem merte Juhász Ferencet, nem beszélve az azonnali őrizetbe vételről vagy az előzetes letartóztatásról. Utóbbinak pedig az ügy akkori szakaszában lett volna értelme azért is, mert éppen azt akadályozhatták volna meg, hogy Juhász összebeszéljen az esetleges társaival, vagy eltüntesse a bizonyítékokat, amelyek keletkezhettek a vesztegetési hálózatban való részvétele nyomán. Az ügy tehát ezen a ponton nem egyértelmű, nehezen ítélhetik el a tábornokperben Juhászt, ahogyan Fapál is megúszhatja, pedig ismert, hogy mindketten tisztes luxusingatlanokat vásároltak a vesztegetések idején a „családi költségvetésből”. Megjegyezzük: az ügyészségnek nem lenne szerencséje velük kapcsolatban a külföldi bankszámlákon parkoltatott pénzek megtalálásában sem, ha esetleg nyitottak volna ilyeneket. Simon Gáborral, az MSZP bukott alelnökével ellentétben ugyanis velük kapcsolatban senki nem végzett vagyonvizsgálatot.
Sőt, a táblabíróság határozata szerint még az eljárási törvény megsértését is vállalta az ügyben Kaposváron ítéletet hozó bíró, csak hogy kimossa a büntetésből a vádlottakat. Persze az is lehet, hogy csak tévedett.
A védelem pedig eddig egyebek között arra hivatkozott, hogy a vád főként O. János vallomására épült, de a volt tábornok súlyos depressziója miatt kedélyjavítókat, Rivotrilt és Frontint szedett az előzetes letartóztatása, illetve a kihallgatásai alatt. Egyébként is hamis ígéretekkel vették rá arra, hogy összevissza beszéljen. A büntetés-végrehajtást azonban nem kérdezték meg, hogy a vádlott valóban bevitt-e magával az előzetesbe ilyen pirulákat. A bíró fölöslegesnek tartotta ellenőrizni ezt a szakértői véleményt.
De vajon mit szedhetett a bíró? Milyen kedélyjavító kell ahhoz, hogy az egyéves bírósági eljárás után, számos hiba és törvénysértés árán még azokat is felmentették a vád alól, akik elismerték, hogy részesei lehettek egy olyan korrupciós hálózatnak, amely mintegy kétszázmillió forintot síbolt el az adófizetők pénzéből? És ki téríti meg ezt a kárt az államnak? Ki fizeti a révészt: a nyomozás és az ügyvédek költségeit?
Ezért is nagy felelősség hárul az új eljárásra kijelölt Debreceni Törvényszékre. Ha ismét mindenkit felmentenek, akkor újra az állam zsebében turkálnak majd, és kilátásba helyezik, hogy a mi pénzünkből térítsék meg a felmerült költségeket. És ha így lesz, vajon csodálkozik-e még ezen valaki Magyarországon? Kit lep meg, hogy a szabadon járkáló, hűtlen kezelő szocialista miniszter, polgármester, alpolgármester, a sukorói csaló és a külföldi bankszámlán negyedmilliárd forintot parkoltató MSZP-alelnök mellett a börtön falain kívül kószálhatnak a vesztegetésből élő tábornokok is?
origo.hu
Elgázolt egy embert a vonat Kecskeméten
