Az esélytelen Bokros

Bokros Lajos alakja immáron nem kedélyes irodalmi kép, hanem pár napja maga a politikai realitás.

Bokrosék azt is kérdésessé tették, hogy a munka nélkül maradó emberek azt érezzék, legalább a gyermeküknek biztosíthatják a jövőt, mert bevezették a tandíjat, amellyel sokak számára az egyetem elvégzése is ellehetetlenült. A legnagyobb port azonban azt kavarta, amikor már arra se hagytak lehetőséget az embereknek, hogy a fogukat ingyen betömethessék az elvileg ingyenes egészségügyi rendszerben. Az anyák szintén nehéz helyzetbe kerültek, hiszen sokaktól megvonták a gyermekgondozási segélyt, a családi pótlékot, a gyermeknevelési támogatást. Ennek megfelelően egyre kevesebben szánták rá magukat a szülésre. Ez persze a bokrosi elveknek megfelelő volt, hiszen betervezhették az iskolák egy részének bezárását, hogy még olajozottabb legyen a „megtakarítás”.

Nem lehettek nyugodtak az idősebbek sem, akik úgy képzelték, hogy a többségük által istenített, Kádár Jánoshoz hasonlított szocialista Horn Gyula kormánya majd megbecsüli egész életük munkáját, és békében, biztonságban tölthetik el utolsó éveiket. Ehhez képest a Bokros-csomag rendeléseként csökkentették a gyógyszerek támogatását, felemelték a nyugdíjkorhatárt, és járulék-, illetve adóemelést terveztek el. Minden társadalmi réteget egyaránt sújtott, hogy eközben mesterségesen, mintegy huszonöt százalékig emelték a pénzromlás mértékét.

A Bokros Lajos-féle megszorítások következtében egyre többen teljesen elszegényedtek az országban, és ezt már a korabeli lakájmédia segítségével sem tudták az Antall-kormányra kenni.

Sőt, epés viccek születtek Bokrosról, aki egy idő után szinte hetente felajánlotta a lemondását, akár egy primadonna, aki valójában arra vár, hogy újra és újra pezsgőt igyanak a cipőjéből. Nem is ragaszkodtak sokáig hozzá, a lemondásakor egy emberként sóhajtott fel az ország. Amikor végül tényleg távozott, a kormányülésen egy kollégájától kért papírra írta meg a lemondását, majd egy napra kikapcsolta a telefonját. Az általa okozott károk azonban még sokáig megmaradtak, csak az első Orbán-kormány tudott ezeken enyhíteni. Sokan ma azt mondják, hogy a gazdaság nem állhatott volna a következő választási ciklusban fejlődő pályára, ha nincsenek ezek a megszorítások.

De ha ez igaz is, milyen árat kellett ezért Bokrosék miatt Magyarországnak fizetnie? A reálkereset még a megszorítások évében 12 százalékkal csökkent, miközben az emberek azt látták, hogy kialakul az új milliárdosok rétege, akik haszonélvezői a privatizációs szabad rablásnak, sorra kerülnek magánkézbe a még megmaradt nagyvállalatok és a bankok. A nyugdíjak reálértéke tíz százalékkal zuhant, miközben az egykori elvtársak, volt tanács- és téeszelnökök nyugdíjas korukra hatalmas villákban pöffeszkedtek az úgynevezett kárpótlás után.

Nem véletlen, hogy a Sólyom László későbbi köztársasági elnök vezette Alkotmánybíróság megsemmisítette Bokrosék több intézkedését, mert alkotmányellenesnek minősítette őket. Az államadósság ráadásul ennek ellenére sem csökkent, hanem nőtt, csaknem húsz százalékkal. A főpolgármester-jelölt úr tehát akkora gazdaságpolitikai zseninek bizonyult, hogy az intézkedéseit nemcsak a társadalom torkán nem tudta lenyomni, de még az alkotmányosság feltételeit sem volt képes teljesíteni, és eközben úgy vett el több mint 450 milliárd forintnyi jövedelmet az emberektől, hogy növelte az adósságukat is. Ezen a helyzeten még az sem segített, hogy közben nagy erőkkel zajlott a magánosítás. A Horn-kormány alatt ötszázmilliárd forintos privatizációs bevétellel gazdagodott az államkassza.

Bokrosnak voltak kínos politikai epizódjai a pénzügyminisztersége után is. A szocialista szervezeti vezető állítása szerint például belépett a kispesti MSZP-be, de a tagsága megszűnt, mert nem fizetett tagdíjat. Később Bokros letagadta, hogy belépett volna a szocialista pártba. Sokan azt rebesgették ekkor, bizonyára kínos lett volna bevallani, hogy nincs pénze a tagdíjra. Aztán többször bejelentkezett miniszterelnöknek is, de szerencsére ezt mindig megúszta az ország.

Először a 2006-os utcai tüntetések és rendőrattak idején, aztán 2009-ben, amikor Gyurcsány Ferenc felajánlotta a lemondását, végül pedig a romjaiban forgolódó MDF jelöltjeként. Dávid Ibolya embereként végül azzal szédítette a közvéleményt, hogy ő voltaképpen jobboldali politikus, mivel egyetlen másik frakcióba sem fogadták be őt az Európai Parlamentben, csak az euroszkeptikus, enyhén szélsőjobbos konzervatívba.

Bokros mostani főpolgármesteri jelölésére, úgy tűnik, a jobboldali választó már tényleg csak azt mondhatja: mi csupán egy kávét kérünk.