A miniszterelnök létszükségletnek nevezte Magyarország számára a kiegyensúlyozott, folytonosan fejlődő viszonyt egy stabil Oroszországhoz – mielőtt bárki hüledezne, s kutatná, hogy ezt a pártállami rendszerből ismerős, szervilis, kincstári csengésű mozgalmi típusmondatot melyik ország kormányának feje mondta, kérjük, még ne tegye, mert csakhamar kiderül. De az elkötelezett balliberális híveket is óva intjük attól, hogy trendi dühkitöréseik egyikét beindítsák, és a jelenlegi jobbközép kormányfőt sejtsék az elhangzottak mögött. Lelkük mélyén ők is tudják, hogy Orbán Viktor sohasem engedne el ilyen semmitmondó, posztkommunista protokollszöveget. Akiknek viszont valahonnan régebbről ismerősnek tűnnek ezek a szavak, és arra tippelnek, hogy csakis egy szocialista politikus mondhatott ilyeneket, azoknak igazuk van. Gyurcsány Ferenc kormányfő áradozott így 2006. február 28-án Budapesten, amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő látogatott el Magyarországra. Természetesen nem csak ebben az egyetlen magasztaló mondatban fejezte ki háláját és feltétlen együttműködési készségét. Ha valaki veszi az időt, fáradságot és utánakeres az akkori híradásokban, csupa hasonlókba botlik.
Ehhez képest több mint vakmerőség, a politikai kalandorság csimborasszója, hogy éppen a bukott szocialista miniszterelnök képes bűnös oroszbarátsággal, keleti elhajlással és a Nyugattól való elfordulással vádolni a jelenlegi polgári kabinetet. Nem különbözik persze tőle egy jottányit sem a komplett ballib gyűlölködő kompánia sem. Gyurcsány kritikátlan nyelvcsapási akcióival, parttalan, fékevesztett (orosz) birodalomimádatával nem volt magányos hízelgő mameluk. Dehogyis! Osztozott ebben minden balos alakulat és politikus. Azok, akik vérben forgó szemekkel szidalmazzák a mai konzervatív vezetést a minden valamirevaló sikeres fejlett ország által alapvetőnek tekintett, és az amerikaiak, németek által hosszú évek óta gyakorolt keleti nyitásért, korrekt gazdasági együttműködésért, éppen hogy oroszellenességgel vádolták akkoriban a polgári ellenzéket, a Fideszt.
Más lapra tartozik, hogy erről a nem évezredekkel ezelőtti történetről és az MSZP–SZDSZ-kabinet Putyin-imádó dörgölőzéseiről miként bírt elfeledkezni a teljes hazai balliberális média. Érdekes módon akkor még nem volt az orosz elnök Lucifer földi helytartója. Sőt. Megható kis műremekek, riportok, életképek születtek Gyurcsány és Putyin találkozásairól, az egymás rezidenciáin, otthonaiban tett meghitt látogatásokról. Hogy teljes legyen a dicstelen múltutazás, még a Kádár-rezsim alatt dívó sajtófordulat sem hiányzott arról, hogy a tárgyalások őszinte, baráti légkörben zajlottak – legfeljebb kissé átcsomagolták. Akkor még az agyonlihegett oroszorientáció volt a trendi, liberális követendő minta; ma a Putyin-frász a kötelező előírás. A lelkendező baloldali pártsajtóból megtudhattuk azt is 2006. február végén, hogy Putyin elnök két puszit is kapott a Gyurcsány család házi kedvenc pulijától, Totótól. Meg hogy mennyire örült az orosz államférfi annak, hogy Dobrev Klárával az anyanyelvén tudott társalogni. De értesülhetett a nagyérdemű egy színes kis riportból arról is, mily önfeledten perdült táncra Magyarország miniszterelnöke a szaranszki finnugor fesztiválon 2007 nyarán, derékon kapva egy menyecskét, továbbá, hogy Putyin elnököt is a parkettre invitálta. A Szabad Nép hajdani szerkesztői megnyalták volna mind a tíz ujjukat örömükben, ha ilyen pezsgő, illatosan életszagú politikai termelési riportokat kaptak volna kézhez az ötvenes évek elején!
De nem fukarkodott az öntudatos szervilizmussal az őszödi hazugságmester a bukása után sem. Képes volt arra, hogy 2009 novemberében magánlátogatásra kiutazzon Putyinhoz. A vacsoraasztalnál készült fényképek híven tükrözik, akkor még mily olvadozva, minden moccanását ájult tisztelettel figyelve fordult vendéglátója felé a 2006. őszi magyar nemzetverető. Nem is maradt el a balos sajtó buzgó tollcsóválása. Tele voltak a hírportálok azzal, hogy Gyurcsány együtt vacsorázgat a Nagy Emberrel a messzi távolban. Hát igen, ilyen az, amikor szeretnek egy magyar államférfit a fejlődő, mindenható keleti óriásállamban – sugallta lelkendezve minden cikk, tudósítás, kommentár. Hiába, szereti a liberálbalos média még bukása után is minden elterelő morcoskodás mellett az álbaloldali milliárdost. Kérdés, miért nem szoktak néha saját archívumaikba belenézni ezek az orgánumok. Félnek, hogy ha ilyesmire ragadtatják magukat, szégyenében belepirul a monitor helyettük is, amiért ily brutális pálfordulásokat hajtottak végre pár év alatt? Az olyan címek, mint hogy Putyin és Gyurcsány új gazdasági sikerek felé tekint és más efféle nyílt zsurnalisztikai hajlongások mindennaposak voltak. Nem volt számukra kérdés, evidenciaként kezelték ellenben, hogy Orbán Viktort nem szíveli az orosz hatalmasság. Mindannyian emlékezhetünk rá, mennyit élcelődtek arról, hogy Gyurcsánnyal ellentétben bezzeg vele állítólag nehezebben akar találkozni Putyin. Igaz volt ez? Aligha. Az őszödi csalásspecialista mai irigykedését, elfojtott dühöngéseit tekintve e tárgykörben akkor sem volt alapja a gyerekes, óvodásszintű versenyzősdinek.
2009-ben még rá is rakott egy szeneslapáttal Gyurcsány, amikor arról fecserészett, hogy úgymond jobb és elegánsabb, ha nem kommentálja a szentpétervári Putyin–Orbán-találkozót. Nem telt el több, mint három év és máris fordított egyet a köpönyegen a Demokratikus Koalíció elnöke: már azzal a jelmondattal adott interjút 2012-ben a Die Pressének, hogy Orbán Viktor putyinista. Mindenesetre, aki el akar igazodni Gyurcsány lelki bakugrásain és vargabetűin, alaposan kösse fel a fehérneműt! Pszichiáter legyen a talpán, aki követni tudja a rokonszenv-ellenszenv hullámzásait. Mégis tájékozódási pont lehet a polgári kormány sikeres manővere, amellyel visszavásárolta a gyanús hátterű Szurgutnyeftyegaz nevű cégtől a Mol 21,2 százalékos részvénypakettjét. Amit éppen Gyurcsány kótyavetyélt el a homályos tulajdonlású vállalatnak. Innentől mintha a rózsadombi káderdűlő túlkoros üdvöskéje is jobban bedurcult volna, amiért Oroszhonból nem gördítettek akadályt a tranzakció elé. Annyira valószerűtlen, hogy amiatt lett dühös Putyinra, mert az engedte visszaszerezni a magyar államnak a Molt? Márpedig Gyurcsányt mindig bosszantotta, ha nem sikerült betartani, keresztbe tenni saját hazájának. Ez a hektikusság jellemzi a posztkommunista tábort a gázvezetékek ügyében is. Gyurcsány írta alá miniszterelnökként a Kremlben 2008-ban a megállapodást a Déli Áramlatról, s mindenkit kötöznivaló bolondnak tartottak, akinek nem tetszett az idea. MSZP: A Fidesznek nincsenek szakmai érvei a Déli Áramlat ellen – harsogta teli tüdőből a baloldali pártsajtó. Bizony, nagyot fordult a világ: tavaly decemberben a Népszabadság már „Délibábáramlatként” gúnyolódott a megfúrt terven. A pszeudobaloldalnak persze a szélkakas-mentalitás nem jelent semmi gondot. Úgy váltják meggyőződésüket, mint más az ingét. Holnap készek mai álláspontjuk ellenkezőjét mondani, holnapután pedig visszamenni az eredetihez. Nincs számukra jelentősége az igazság és hazugság kategóriáknak. Botor módon azt képzelik, Oroszországgal is el lehet játszani mindezt és ha úgy hozza az élet, újra azzal törleszkedhetnek hozzájuk, hogy ők az igazi barátaik.
Az őszödi típusú politika azonban itthon sem hozott sokat nekik a konyhára, a nemzetközi kapcsolatokban pedig még kevésbé díjazzák a szavahihetetlenséget, az üzemszerű hazudozást és az állandó köpönyegfordítást.
