Afgánok igen, magyarok nem

Gyurcsány Ferenc és az MSZP 2004-ben hevesen kikelt a kettős állampolgárság ellen.

Érdekes mellékszál volt egyébként a 2004-es kampányban, hogy az MSZP az ötmillió szórólapot külföldön nyomtatta (benne a már idézett szlogennel: Ne fizessünk állásunkkal az olcsó határon túli munkavállalók miatt!), ráadásul Székelyföldön, azokkal a munkásokkal, akikkel riogattak, és akik ellen folyt a hisztérikus, magyarellenes MSZP-s kampány. Akkoriban a Népszabadságban kiszivárogtattak egy tanulmányt is, amely szerint a mintegy 750 ezernyi, akkor még magyarigazolvánnyal rendelkező személy áttelepülése 95 milliárd forintos szociális többletköltséget okozna. Ehhez képest a Fidesz–KDNP-kormány által bevezetett egyszerűsített honosítási eljárás négy éve alatt közel hétszázezren kaptak újra magyar állampolgárságot, de ma sem hallani áttelepülési hullámról és az ezzel járó szociális többletköltségekről.

Úgy tűnik, baloldali és liberális polgártársainknál csak a magyarok bevándorlása káros az országra. Minden más idegen szép, és tárt karokkal kell várni őket a határon. Akkor is, ha özönlenek: tavaly rekordszámban, negyvenháromezren érkeztek illegális úton Magyarországra – ez több mint kétszerese a tavalyelőtti értéknek és hússzorosa (!) a kétezres évek átlagának. A tendencia világos, egyre többen és többen jönnek, és sokukról azt sem tudni, kik ők, hiszen nem hoznak papírokat magukkal – vagy azért, mert a csempészek elvették tőlük, vagy mert nem is akarják, hogy tudjuk a valódi személyazonosságukat. Aki ebben nem látja a veszélyt, az vak vagy MSZP-s politikus – a párt szerint ugyanis „a bevándorlás nem jelent érdemi kockázatot”.

A migránsok döntő többségét a határrendészeti szervek fogják el, zömüket a szerb–magyar határnál, mert ez a határszakasz az egyik kapuja a Balkán felől érkező illegális menekültek tömegeinek. A legtöbbjük koszovói, szír és afgán. Amikor a menekülteket elkapják, azok általában azonnal menekültstátust kérnek. Átmeneti szálláshelyre kerülnek, de az esetek felében pár nap alatt megszöknek, továbbindulva Nyugat-Európa, vagyis Ausztria, Olaszország, Németország felé. Azt kevesen tudják, hogy ha ott újra elkapják őket, akkor nem szülőföldjükre, hanem Magyarországra toloncolják vissza őket, mert itt léptek be – még ha illegálisan is – az EU-ba. A közelmúltban nyolcezer embert küldtek így vissza, akik aztán újra megszöktek az átmeneti szállásról, és ez így megy, végtelennek tűnő ciklusokban.

Nyugat-Európa is szigorítani készül – könnyen előfordulhat, hogy a nagyon közeli jövőben menekültek tízezrei rekedhetnek nálunk még akkor is, ha eredetileg nem Magyarország volt a célországuk. Az Európai Bizottság munkaanyagában már szerepelt az is, hogy a menekülteket a tagállamok között egyfajta kvótarendszer alapján osztanák el, így mindenki kénytelen lenne otthont biztosítani több ezer migránsnak Hasonló megoldásra már volt példa, amikor 2007-ben az Amerikai Egyesült Államok hozzánk exportált 28, a floridai szorosból vagy a guantánamói támaszponthoz közeli vizekből kihalászott kubai menekültet. Aki azt gondolja, hogy ez a kérdés könnyen kezelhető, az menjen el Máltára, és nézze meg, milyen szociális, közbiztonsági, közegészségügyi problémahalmazt vet fel az oda tengeri úton, nagy számban érkező afrikai menekültek ügye!

A nyelvet nem beszélő, gyökeresen más kultúrából érkező, integrálódni, sőt sokszor együttműködni sem akaró migránsok lassan elviselhetetlen terheket rónak a szigetország költségvetésére, és megmérgezik az ott élő, adót fizető máltaiak hétköznapjait. Itt nem arról van szó, hogy a szerencsétleneken nem kell segíteni, de nem az a megoldás, hogy feltételek nélkül befogadjuk a harmadik világ fokozatosan újratermelődő szegényeit. És a 2004-es szocialista retorikánál maradva: ha gazdasági menekültek tízezrei érkeznek hozzánk, akkor tényleg igazak lesznek a szlogenek: nehezedik a lakáshelyzet, és a mi adónk bánja, hiszen amíg megtanulnak magyarul, valamilyen képzettséget szereznek, hogy el tudjanak helyezkedni, addig a költségvetésnek kell fizetnie az itt-tartózkodásuk költségeit a napi étkezéstől az egészségügyi kiadásokon át minden másig.

Lehet jól fűtött, kényelmes budapesti irodákból osztani az észt, de néha érdemes kimozdulni. Nem kell messzire menni: Röszkénél, Ásotthalomnál, Kelebiánál már látszik a jövő.