Felkerülni a térképre

A fővárosnak elemi érdeke, hogy a világ ne csak a bulinegyedről ismerje.

Az Orbán-kormány nem konzerválja a romokat, hanem régi pompájában állítja helyre elhanyagolt épített örökségünket – szól tehát az üzenet. S valóban örömteli, ha bedeszkázott romkert helyett élettel teli várkert fogadja a turistákat a Duna partján. A kormány azonban két további, nagyobb ívű és jóval vitatottabb beruházás megkezdéséről is döntött. Az egyik a Budavári Palota rekonstrukciója, amelyről azóta, hogy kiderült, részben állami reprezentációs célokat fog szolgálni, egyszerűen nem lehet értelmes vitát folytatni. Hiába a szakértőkből álló Hauszmann-bizottság, ha a sajtó egy része úgyis azon lovagol, hogy Orbán Viktor királlyá fogja koronáztatni magát, és udvartartásával be fog költözni a Várba. Pedig ennél jóval árnyaltabb vitára adna alapot az a kérdés, hogy mit kezdjünk az előző rendszerben ide beszuszakolt intézményekkel, amelyekről kezdettől fogva tudni lehetett, hogy ezek a terek alkalmatlanok számukra (ilyen például az Országos Széchényi Könyvtár). Mivel a következő évek legnagyobb műemléki felújításáról van szó, az ellenzéknek érdemes lenne kísérletet tennie a valódi vitára. Már csak azért is, hogyha nem jár is sikerrel, legalább elmondhassa: nem a saját sztereotípiáival viaskodott.

A másik küszöbönálló kulturális nagyberuházás a múzeumi negyedként emlegetett Liget Budapest projekt. Ezt a kezdeményezést kifejezetten az a célkitűzés hívta életre, hogy Budapest felkerülhessen általa Európa múzeumi-szabadidős térképére. A munkálatokat irányító miniszteri biztos, Baán László ezzel érvelt a mellett a koncepció mellett, amelynek megvalósulása öt új múzeumépület felhúzásával járna a Városligetben. Az elképzelést azonban nemcsak az ellenzék, valamint szakmai szereplők – urbanisták, építészek, múzeumi szakemberek – sora illette kritikával, hanem kormányzati körökben is vitát váltott ki. Erről persze csak jóval áttételesebb módon értesülhetett a közvélemény. A Művészetek Palotájának tervezőjeként ismert, a miniszterelnökkel jó kapcsolatot ápoló Zoboki Gábor az új Nemzeti Galéria épületére kiírt tervpályázat keretében kérdőjelezte meg a projekt létjogosultságát, mivel olyan – nagy visszhangot kiváltott – tervet adott be, amelyen a képtár nem a Városligetben, hanem a Várnegyedben áll. A kormánybiztosként a Várkert bazár, majd a Miniszterelnökség államtitkáraként a budai Vár rekonstrukciójáért felelős L. Simon László pedig egy interjúban utalt arra: szerinte nincs szükség öt új épületre a Ligetben.

A Liget Budapest projekttel kapcsolatban nem lehet azt mondani, hogy ne hangzottak volna el mind mellette, mind ellene szóló, megfontolásra egyaránt érdemes érvek. A külső szemlélő azonban úgy érzi, mintha nem ezek számítanának, hanem a háttérben zajló érdekharc. S még ha ez jobb esetben szakmai érdekek harca is, kissé megkésettnek tűnik, ami nem kifejezetten megnyugtató. Hiszen ha a kormányzat egy ilyen volumenű beruházásra készül, a szükséges háttéregyeztetéseket előtte kellene elvégeznie, ha pedig egyszer már belevágott – például nemzetközi tervpályázatot írt ki, és győzteseket is hirdetett –, akkor jobb lenne következetesen végigvinnie. Mert így bármi legyen is a végeredmény, változzon akár előnyére a koncepció, a végén mindenkinek rossz szájíze lesz – és nem csak az örök ellenzékieknek, a „hivatalból\" rossz szájízűeknek.

Ez utóbbit már csak azért is érdemes lenne elkerülni, mert Budapestnek elemi érdeke, hogy ne csak vigalmi, hanem kulturális negyedekkel is szerepeljen a térképen. Arra azonban kicsi az esély, hogy ez spontán módon, körültekintő tervezés nélkül fog megvalósulni.