Mindez azért érdekes, mert egyfelől megmutatja, hogy egy jó mű milyen fantasztikusan képlékeny az értelmezésekre, másfelől pedig jelzi, hogy minden rendezői elképzeléshez kulcsot ad a Koppányhoz való viszony. Őrült vagy sámán? Bukásra ítélt lázadó vagy a magyar néplélek örök szimbóluma? És István? Mi a fontosabb alakjában: a kereszténység vagy az államiság? Jámbor hívők szoktak eltűnődni rajta: lehet-e tűzzel-vassal terjeszteni a kereszténységet? Könnyű lenne a válasz: ha másképp nem megy, miért ne? De a Köztársaság téren még azt is gondolták erről, hogy csak tűnődjetek el rajta, mi felakasztottuk Nagy Imrét, és a ti István királyotok? Az meg felnégyeltette a lázadót. Pedig ő keresztény volt, mi meg kommunisták vagyunk, nekünk nincsen Jézus nevű párttagunk! A pakliban tehát ez is benne volt. Nem kell hallgatni róla, az István, a király oly sok mindent kibírt. Még az sem ártott neki, hogy Bródy János 2008-ban, Gyurcsány miniszterelnöksége idején egy vicces pillanatában azt nyilatkozta, „most is értelmezhető úgy a darab, mint »Ferenc fejedelem« és »Viktor vezér« küzdelme”
Hát ilyen gazdag a mi történelmünk.
(A véleménycikk a Magyar Nemzet 2015. augusztus 21-i számában jelent meg.)
