A régészek legalább nyolc éve tudják, hogy a középkori Bonyhád valójában a 6-os főút mentén feküdt, nem a mai városközpont közelében. Bár a Miniszterelnökség államtitkára, L. Simon László egészen mást állít, nehezen hihető, hogy váratlan meglepetésként érte az önkormányzatot, az építési hatóságot vagy az örökségvédelem illetékeseit, hogy a régészek találhatnak itt még valamit – mondjuk egy hat-hétszáz éves, gótikus templomromot –, ha egyszer majd a 6-os elkerülő útját kezdik építeni errefelé. Mindenekelőtt ezt jó tisztázni, mielőtt végleg elbúcsúzunk a „völgységi Pompeji” látványától, Bonyhád egyetlen középkori épített emlékétől. Mert ne legyen kétségünk, az útépítés érdekében a leletet be fogják temetni – szakszerűen elfedik –, mondjon bármit régész, ombudsman vagy állampolgár: mégiscsak egy 750 millió forintos beruházás sorsa forog kockán!
Bizonyítékért, intő példáért nem kell messzire tekinteni térben és időben, elég csak 2007-ig és a közeli Tescóig. Szabó Géza régész – a bonyhádi ásatás vezetője – és Csányi Viktor régész, muzeológus 2011-ben mintegy százoldalas tanulmányban számolt be arról, hogy 2007 őszén a készülő bevásárlóközpont területén mindössze két hétig tartó régészeti leletmentést végezhettek, nem éppen ideális feltételekkel. Mire ugyanis a munkájukat megkezdhették, az épülő áruház teljes területét már lehumuszolták, és a kialakítandó parkolóhoz – az eredeti terepviszonyokat figyelmen kívül hagyva – közel vízszintes felületet vágtak a domboldal aljába. Így a régészeti kutatás számára fontos információk jelentős része megsemmisült, teljesen elpusztították a földfelszíni vagy félig földbe mélyített épületek – egy XVI. századi falu – maradványait.
A régészek 2007-ben csupán 1883 négyzetmétert tárhattak fel, a tatárjárás és a török kor közötti időszakból 170 régészeti objektum került elő. Mindez nem túl sok, ám az eredmény mégis óriási volt – derül ki az említett tanulmányból. Bonyhád város középkori történetét a kutatóknak 2007 őszéig mindössze néhány bizonytalan adatra és többnyire késői, a XVIII. századtól gyarapodó írásos forrásokra kellett alapozniuk, erre vonatkozó régészeti lelet nem igazán akadt. Az pedig már nyolc évvel ezelőtt is sejthető volt, hogy a bevásárlóközpont útjából eltakarított középkori falunak temploma is lehetett, bár kétségek akadnak, hogy a most októberben feltárt templomrom valóban a faluhoz tartozott-e, vagy egy udvarházhoz. De erre választ már nem kaphatunk, s ez igazán nem a régészeken múlt. Amit megtehettek egy hét alatt, azt megtették: az építési hatóság mindössze ennyi időre adott engedélyt a nagyberuházást megelőző régészeti feltárásra. S a sokszor módosított örökségvédelmi törvény szellemében folyt a munka szombaton és vasárnap is, jó időben, rossz időben. Aki tudott, segített az ásatáson – gimnazisták, nyugdíjasok is.
Kétségtelen, nemzetgazdasági szempontból egy autógyár, összeszerelő üzem, autópálya vagy gyorsforgalmi út építése nagyobb súllyal esik a latba, mint egy esetleges nemzeti, történelmi emlékhely feltárása, ám „az érdekek egyezése kevés a nemzet megalkotásához, mert érdekközösségekből jórészt kereskedelmi szerződések jönnek létre”. Ernest Renan francia filozófus gondolatait ugyanakkor hiába idézte a parlamentben a humántárca egykori vezetője, Réthelyi Miklós 2012 tavaszán, a magyar intézményes örökségvédelem 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, üzenete süket fülekre talált. Az örökségvédőknek valójában akkor már gyászszertartást kellett volna celebrálniuk. 2012-re ért be a vád: az örökségvédelem a fejlesztések gátja (a „bűnlajstrom” pedig hoszszú). Ezért 2012 tavaszán a nagyberuházásokhoz kapcsolódó régészeti feltárások idejét, költségét megkurtító törvénymódosítást fogadott el a parlament, amely az építési hatósági jogköröket is elvette a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, majd 2012 őszén magát a hivatalt is megszüntették. S miközben többször is módosították az örökségvédelmi törvényt – mindig előnybe hozva a beruházói szempontokat –, az örökségvédelmi hivatal utódja, a Forster-központ éléről három éven belül két vezető is távozott.
A Miniszterelnökség államtitkára, L. Simon László a jelek szerint a kormányzatban időnként a megmagyarázóember szerepét kapja. Ha átalakították a Nemzeti Kulturális Alap szakkollégiumi rendszerét, vagy ha épp módosították az örökségvédelmi törvényt, L. Simon varázsszava többnyire a „hatékonyság” volt. Ami kétségkívül fontos szempont, de nem mindig a legfontosabb.
A bonyhádi templomrom kapcsán azzal igyekezett megnyugtatni a közvéleményt, hogy a lelet csak helyi jelentőségű, nincs turisztikai vonzereje, egyébként is, országosan sok száz hasonló értékű, jelentőségű romot ismerünk. A lelőhely előzetes kutatásáról írt tanulmányban mindenesetre ez olvasható: „A feltárt épület különlegességét a figyelemreméltóan gazdag kőfaragvány-leletanyaga adja.” Továbbá: „Az épület különlegességét az adja, hogy a terét nem tagolták hajóra és szentélyre, hanem más kápolnákhoz hasonlóan egységes térrel épült. Ilyen kápolnákat elsősorban városi környezetből ismerünk, mint a soproni Szent János-kápolna. Vidéken ez a tértípus meglehetősen ritka, ilyen művészi színvonalú kivitelben pedig szinte egyedülálló.” S ezt mindössze egy hét ásatás után állítják a régészek! De L. Simon országosan sok száz hasonló értékű romot ismer
A Miniszterelnökség államtitkárának becsületére legyen mondva, bonyhádi sajtótájékoztatóján kritikát is meg mert fogalmazni, igaz, csak módjával: ha előzetes régészeti dokumentáció készül, akkor még időben tudtak volna nyomvonalat módosítani az útépítésnél – ismerte el. Előzetes régészeti dokumentáció készítése az 500 millió forint fölötti beruházásnál kötelező is – az elkerülő út építésének költsége bőven az értékhatár fölött van –, ám azért, hogy a folyamat gyorsuljon, az önkormányzat szakaszolta az eljárást. Ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott, „nyilvánvalóan nem azért, hogy ne kelljen előzetes régészeti dokumentációt készíteni”. Így feladatul csak a meglepődés maradt. L. Simon azt is hangsúlyozta, hogy az önkormányzat teljesen jogszerűen járt el, amiben tökéletesen igaza is van: erről gondoskodtak már a törvénygyárban.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter tavaszi – az autópálya-régészet legyilkolásáról szóló – törvényjavaslata alapján a parlamentnek sikerült elérnie, hogy egy építkezést ne hátráltathasson az, ha olyan régészeti lelőhelyet vagy leletet találnak a kivitelezés közben, amelynek meglétéről nem tudtak. Arról, hogy az építkezést legfeljebb 30 nappal el lehessen halasztani, a fejlesztési miniszternek nyolc napon belül kell döntenie, ellenkező esetben jelentőségtől függetlenül a lelőhely elfedhető. (Szerencsére Aquincumot már feltárták.) Ennek ismeretében is figyelemre méltó a bonyhádi történet: „feledésbe merült” egy nyolc évvel ezelőtti ásatás, és „nem tudták”, hogy ahol a középkori Bonyhádot feltételezik a régészek, s amerre az ókori Pécset, Sopianaet Aquincummal összekötő római út található, arrafelé akár egy település nyomaira is bukkanhatnak. De minek is annyi pénzt elfecsérelni pár vacak rom miatt?!
Azoknak, akik az értékelvűséget előbbre valónak tartják az érdekelvűségnél, legyen vigasztalásuk: a völgységi Pompejinek ennél rosszabb sorsa is lehetett volna. A szegedi dómnál talált kora középkori szakrális régészeti maradványokat ugyanis a beruházó, a Szeged–csanádi Egyházmegye idén tavasszal elpusztíttatta, hiába kérték a régészek annak szakszerű elfedését.
