A hatályos törvények szerint

A történelmi igazságtétel teljes kudarca a Biszku-perben hozott ítélet.

Többször publikált, ismert idézetek ezek, az ügyészségnek is rendelkezésére álltak.

1957. július 2-án az MSZMP KB Politikai Bizottsága határozatot hozott a belső reakció elleni harc néhány kérdéséről. „A Belügyminisztérium szerveinek jelenlegi feladata, fokozza a harcot az ellenforradalom vezetői és szervezői ellen [ ] Az ügyészi és igazságügyi szervek feladata, hogy a Belügyminisztérium által felfedett és dokumentált ellenséges cselekmények elbírálásában mind a vádirat, mind az ítélet tükrözze a proletárdiktatúra elnyomó funkcióit. Ennek érdekében jelentősen javítanunk kell munkájuk politikai és szakmai színvonalát. [ ] A sajtó és a rádió mindez ideig nem nyújtott megfelelő segítséget a bűnüldöző szervek munkájához, s nem is tájékoztatott megfelelően. Ezért a bűnüldöző szervek feladatává kell tenni a területükkel foglalkozó sajtó és rádió tudósítók irányítását és ellenőrzését.” Ezt a sajtóirányítást gyorsan és egyszerűen megoldották. Az igazságügy-miniszter, a belügyminiszter és a legfőbb ügyész 103/1958. számú közös utasításában szerepel: „A politikai ügyeket általában, de a súlyosokat minden esetben a nyilvánosság kizárásával kell tárgyalni.”

A PB 1957. december 10-i ülésén Büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről címmel hoztak határozatot. Az ülésre összeállított tájékoztatóban olvashatjuk: „el kell érni, hogy a kormány büntetőpolitikájának végrehajtása elvileg helyes, egységes és következetes legyen, s így hathatósan szolgálja a proletárdiktatúra rendszerének állandó erősítését és fejlesztését, a szocialista törvényesség megszilárdítását. Ennek érdekében: kérlelhetetlen vasszigorral kell érvényesülnie azokkal az osztályidegen, deklasszált, huligán elemekkel szemben, akik ellenforradalmi bűncselekményeket követtek el. Az ilyen elemek cselekményei megítélésénél az osztályhelyzet súlyosbító körülményként jelentkezik. A törvény teljes szigorával kell büntetni azokat a dolgozó osztályhelyzetű személyeket, akik az ellenforradalom alatt vagy a jövőben osztályukat elárulva, főbenjáró súlyos ellenforradalmi bűncselekményeket követtek, illetve követnek el.” Világos: súlyosbító körülmény volt, ha valaki a régi, illetve az új uralkodó osztályhoz tartozott, vagyis deklasszált elem volt vagy munkás.

Már a tájékoztató is lényegbevágó „gondolatokat” tartalmazott, de az ülésen elhangzott Biszku-beszéd semmilyen kétséget nem hagy a belügyminiszter törvénytisztelete felől. „Mi, Nezvál igazságügy-miniszter elvtárssal kaptunk korábban a Politikai Bizottságtól megbízást a jelentés elkészítésére. Azért merült fel, mert egyrészt túlzsúfoltság van a börtönökben. A másik ok [ ], hogy az ellenforradalmi szervezkedés bűnöseinek felelősségre vonásáról a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma. [ ] Néhány konkrét ügyben magam is utánanéztem az ítéletek jellegének. Meg lehetett állapítani konkréten pl. a jászberényi ellenforradalmi szervezkedés vezetőjének elítélésénél és bizonyos értelemben az első írócsoport ítéleténél, valamint a munkástanács elnökségi tagjainak a felelősségre vonásánál is sokkal többet lehetett volna adni. Személyesen ellenőriztem a munkát és magam megállapítottam, hogy vannak olyan ügyek, ahol a vizsgálatnál is liberalizmus tapasztalható. A kispesti ellenforradalmi szervezkedők ügyében utasítást adtunk, hogy ezen változtatni kell és megfelelő módon az ilyen jellegű szervezkedéseket pontosan kell dokumentálni és szigorú ítéleteket kell javasolni.” Ezeket a liberális vizsgálatokat és enyhe ítéleteket egy lelkiismeretes belügyminiszter nem hagyhatta annyiban. A már említett 103/1958. számú utasításban ekképpen utasítja a „független” igazságszolgáltatás szerveit: „Egyes kirívóan enyhe ítéletekkel szemben törvényességi óvást kell emelni.” A bíróságok dicséretes módon eleget tettek Biszkuék óhajának.

A PB-határozat után alig egy hónappal a bírósági elnökök részére kiadott tájékoztató már az eredményeket is sorolta: „Elsősorban a katonai bíróságok mellett a népbíróságaink munkáját kell megdicsérnünk, mert általában igyekeztek a törvények teljes szigorával büntetni azokat az osztályidegen, deklasszált és huligán elemeket, akik a társadalmi rendünkre törtek, de ugyanilyen elbírálásban részesítették a súlyosabb bűncselekményt elkövető szokásos bűnözőket, nem különben az osztályukat tudatosan eláruló és főben járó bűncselekményt elkövető dolgozókat is. Külön is ki kell emelnünk a Legfelsőbb Bíróság II. fokon ítélkező népbíróságaink kemény ítélkezési gyakorlatát. 21 esetben változtatták halálbüntetésre az első bírósági – többségében rendes bíróság – által hozott életfogytig tartó vagy határozott időtartalmú szabadságvesztés büntetéseket.”

A jelenleg hatályos törvények szerint Biszkut ezekért a tetteiért nem vonták felelősségre. Ha ma lenne belügyminiszter, bizonyosan frusztráltnak érezné magát.