A valóság terrortámadása

Kontinensünknek más hangra, más politikára, más szemléletre van szüksége.

Azt ugyan sejtettük, hogy Orbán Viktor migránsokkal kapcsolatos politikája a bevándorlók számának meglódult növekedésével és a megoldáskeresés kényszerével párhuzamosan egyszer csak támogatókra fog találni, s így politikai megítélésének is módosulnia kell – de hogy ilyen hamar? Igen, mert ennyire rossz a helyzet. Szórványosan eddig is voltak olyan hangok, amelyek arra intettek, hogy a magyar intézkedéseket talán más szemmel, esetleg más (látásjavító és nem látásrontó) szemüveggel kellene nézni, de a Politico.eu december 1-jei cikke most megtette az első nagyon határozott lépést abban az irányban, hogy a mainstream sajtó is kénytelen legyen változtatni megmerevedett Orbán-ellenes álláspontján. A Politico.eu közzétette ugyanis Európa legmeghatározóbb személyiségeinek listáját, azokét, akik legnagyobb hatással vannak az európai identitásra. Önmagában érdekes, hogy ezt a listát egy politikus vezeti, mert ez azt jelenti, hogy az Európa sorsát és identitását a jelenben és a jövőben leginkább meghatározó kérdések ma politikusok kezében vannak. Aminek nem örülünk.

Nem örülünk, mert tudjuk, tapasztaljuk, hogy ma az európai politikusok zöme nagy kérdéseknél elbotlik a kicsinyes válaszokban. Némelyek politikailag korrekten, semmitmondóan reflektálnak akut helyzetekre, hogy leplezzék, milyen befolyásoltságoknak engedelmeskednek. Mások taktikai lépésekben gondolkodnak, pislogva az EU-vezetésre. Akadnak, akik választások előtt filléres népszerűséget remélnek attól, hogy egy bűnbaknak kikiáltott politikusba még egy nyilat eresztenek: így tett októberben Zoran Milanovic horvát miniszterelnök. A történelem azonban ritkán rendezhető el választási ciklusokban. És Merkelt is érhetik még meglepetések, ha netán nemcsak az olcsó munkaerőt kívánó német multik érdekei, hanem az országban élő muszlimok szavazatai is a szeme előtt lebegtek akkor, amikor a befogadás felső határát nem jelölte meg. A német kancellár egyre többször kerül konfliktusba, eltérő álláspontra saját belügyminiszterével, illetve pártszövetségeseivel. Németországban még nem történt merénylet, de mi lesz, ha elkezdődik a menekültek kiválogatása után a „felesleg” kitoloncolása? Amúgy érdemes figyelmet szentelnünk Hollande francia elnök, az egyik fő mellébeszélő tökéletesen megváltozott közlésmódjára a párizsi merénylet után. Egyből lényegre törő lett, határozott kijelentéseket tett, nem maszatolt. Tudta, milyen sok múlik megnyilvánulásain. (Maximum Franciaország békéje, biztonsága, minimum az ő elnöksége.)

Vajon visszatér-e az első sokk elmúltával a langyos, oldalazó megfogalmazásokhoz? Hibás politikai lépéseit Merkel, élvezve az EU támogatását, próbálja azzal korrigálni, hogy hatalmas összegű uniós támogatás fejében Törökországra tukmálná a menekültáradatot, ott marasztva azokat a migránsokat is, akiket szeptember elején még tág kebellel hívott. Nagy gyengeség beismerése ez az EU részéről, és kihúzza a szőnyeget az Erdogannal szembeni kritika alól az orosz gép lelövése miatt, ami oly sokat ártott mind a kelet–nyugati politikának, mind a szíriai konfliktus megoldásának. Erdogan tudja, hogy nyeregben van, ezért is pörkölt oda Junckernek, az Európai Bizottság nagy hatalmú elnökének, hogy csak egy akkorka országnak volt miniszterelnöke, mint egy nagyobb török város. De mégis, mit gondolnak az európaiak arról az EU-ról, amelyik hason csúszik Törökország előtt, mert elbaltázta a menekültkérdést?
Azt gondolják, amit a Politico.eu közreadott: hogy Európa legmeghatározóbb embere Orbán Viktor.
Akit ez meglep, annak intő jel lehetett volna, hogy a bajoroknál Orbán-szimpátiáról tanúskodó táblákat hordoztak a tüntetők, ezzel fejezve ki nemtetszésüket Angela Merkelnek a migrációs krízist fokozó politikájával szemben. Vagy a magyar kerítés felhúzása ügyében a nyugati sajtóban feltűnt különös ellentmondás.

Mindazok a fősodratú médiába tartozó cikkek, amelyek lelkiismeretlenül az új helyzetre adott magyar válaszokat az Orbánhoz való viszonyulás régi kliséivel (autoriter, kirekesztő, antidemokratikus stb.), liberális kérlelhetetlenséggel intézték el, meglepődhettek az Orbánnal szimpatizáló olvasói kommentek áradatán, mely ellentétes üzenetű cikkeiket tüzes csóvaként követte. Mert Európa unja a tehetetlenkedést. A párizsi merénylet az európai polgárokban felébresztette az elaltatott veszélyérzetet. Más hangra, más politikára, más szemléletre van szükség. Nyíltságra, bátorságra, következetességre. Európai kiterjedésű problémára csak európai szinten érvényes választ lehet adni. Tegnap a migránskérdés szigorú kezelése miatt még bélyeg került a volt szocialista országokra, hogy mi errefelé nem tudjuk, mi a demokrácia. Holnap már nyilvánvaló lesz mindenkinek, hogy mi annál többet tudunk. Mi, akik diktatúrában éltünk, tudjuk, mi a demokrácia hiánya. Amiről a nyugati embereknek fogalmuk sincs. Politikai ösztöneink éppen ezért kifinomultabbak, a veszélyekre jóval érzékenyebbek vagyunk. Önvédő reflexeink az ösztön szintjén működnek. Úgyhogy csak semmi elitizmus! Az ország lakosságának zömét az a 99 százalék jelenti, amelyiknek a házát, családját még riasztóberendezés sem védi. A bevándorlással kapcsolatos kérdésekben ezért perdöntőnek kell lennie a hétköznapi emberek véleményének. Két hete egy a Politico.eu-nak adott interjúban Orbán, amikor Putyinról néhány távolságtartó mondatot mondott, megjegyezte, hogy ezzel nem a nyugati közvéleménynek akar megfelelni, „mert az minket nem érdekel”. Nem is mondhatott mást, mert a nyugati sajtó és az EU fejlettebb országainak politikusai a migránskérdés és a kerítésépítés, valamint a határon történő regisztráció és ellenőrzés kapcsán annyi otrombaságot fogalmaztak meg a magyar kormányról, hogy később alig tudtak visszakozni. Pedig meg kellett tenniük, mert néhány hónapos késéssel ugyanazokat az intézkedéseket kényszerültek megtenni országaik védelme érdekében, mint amiket korábban elítéltek.

Ausztriának a magyarokról, akik képesek voltak kerítésépítés mellett dönteni, egy jó szava nem volt. Ám november második hetében egyszer csak úgy határozott az osztrák kormány, hogy kerítést épít a szlovén határon. Szánalmas indoklásuk szerint az időjárás viszontagságaival nőhet a bevándorlók agresszivitása. E logika mentén 2016 nyarán le kell bontaniuk, amit építettek, hiszen a nagy melegben a migránsok megnyugszanak (Júliusban körülnézünk az osztrák–szlovén határon, áll-e a kerítés!) Ők ügyesnek érzik ezt a kommunikációt, nekünk inkább a gyávaságba fordult óvatosságot juttatják eszünkbe. Annál is inkább, mert Faymann osztrák kancellár nem hagyott ki egy alkalmat sem, hogy ne tegyen kritikus megjegyzéseket a magyar kormány megoldáskeresésére. Szeptember elején éles bírálatot fogalmazott meg egy tévéinterjúban: tévedés azt hinni, hogy a gondot kerítéssel meg lehet oldani, hiszen egy embercsempész azt úgyis kikerüli, s „a megoldás csak politikai lehet” – jelentette ki nagy hangon, s íme, eltelik három hónap, és épül az osztrák kerítés. A Politicónak adott, már említett interjúban Orbán a liberalizmusról azt mondja, ma már nem a szabadságra, hanem a politikailag korrektre összpontosít, és megkeményedett (sclerotic), dogmatikus ideológia. Hiba lenne ezt az álláspontot a liberalizmus elleni támadásra szűkíteni. Sokkal inkább a súlyos helyzet kezelésére alkalmatlan, nem megfelelő eszközök elutasításáról van szó. A párizsi merénylet óta Európában a migránskérdésben nem lehet mellébeszélni.