Nem sok egyetemi embernek lehet része abban a kiváltságban, mint Tóth János Józsefnek: a volt corvinusos doktorandusznak a több száz oldalas disszertációja kapott nemrég nagyobb közfigyelmet, köszönhetően az Örülünk, Vincent? blog egy posztjának. Viszonylag ritka, hogy a szociálkonstruktivista kommunikációmodellről szóló doktorik kavarják fel a közvéleményt, és aztán kommentelők szedjék darabokra őket. Napjainkban, amikor egydimenziós politikai panelek kapcsán osztják egymást a szekértáborok, még üdvösebb, ha tudományos értekezésekhez nő fel a nagyközönség.
Azazhogy üdvösebb lenne, ha erről volna szó, de nyilván nem: mint azt megszokhattuk, a laikus közönség általában értetlenkedve reagál a legtöbb társadalomtudományi fejtegetésre. Sőt már arra is, hogy valaki ilyesmivel múlatja a drága idejét, horribile dictu pénzt kap érte. Emlékezhetünk a néhány évvel ezelőtti filozófusügyre, amelyben végül nem marasztaltak el ugyan senkit, de a köz előtt még gyanúsabbá válhattak a Platón-fordításokra időt fecsérlő bölcsészek, akik foglalkozhatnának sokkal kézzelfoghatóbb dolgokkal is.
Valami hasonló bontakozott ki most a Budapesti Corvinus Egyetem szociológusának esetében is, s ehhez elég volt a megfelelő kontextusba helyezni a szóban forgó dolgozatot. A témavezető a Szent Korona Szabadegyetemen is oktató Vass Csaba volt, maga a disszertáció pedig a hibrid közösségek kommunikációelméletét alapozza meg – írja az Örülünk, Vincent? szerzője, nem sokkal később nagyjából arra jutván: egyebek között a bukott angyalokkal folytatott diskurzusról szól a több száz oldalas szöveg.
És erre lehetett a Corvinuson doktorit kapni! – méltatlankodik a Jótündér nevű szerző, hogy aztán kommentelők tömege sirassa el az egyetemi képzést mint olyat. A vád ugyanis máris megfogant, elég volt a több mint háromszáz oldalnyi tartalomból három mondatot megismerni hozzá: itt valamiféle ködevésről van szó egyfelől a Bogár László-i, másfelől a bölcsészkedési értelemben. Hiába magyarázkodik aztán a doktori iskola nyilatkozatában, hogy eleve tudománytalan a felvetés: a szociológus szövegeket, közösségeket vizsgál, és nem kell állást foglalnia, léteznek-e bukott angyalok. Vass Csaba neve és néhány mondat a blog szerzőjének már elég volt, innentől nála Bogár László cikke a „globaloszivattyúkról” és az évek alatt készült tudományos értekezés valami hasonlót képvisel.
A megértést viszont nem intézhetjük el kétperces beleolvasással és címkézéssel: attól még, mert valami ugyanannyit nyom, mint egy kacsa, és fából van, még nem biztos, hogy meg is kell égetni. Laikusként pedig nem feltétlenül jó ötlet magabiztosan ítélkezni szociológiai disszertációk felett, még ha az ember olyan művelt is, mint a blogbejegyzés egyébként matematikus szerzője. Ha meg már égetés, előtte érdemes a tömeggel közölni: attól, hogy valamiben nem téglák vannak, hanem idegen hangzású szavak, még nem lesz rögvest időpazarlás az előállítása.
A blogposzt szerzője később új bejegyzést írt, kitérve arra, hogyan számolják el A kategóriás folyóiratként Tóthék lapját a Corvinuson, ami már lehet egy komolyabb felvetés, ahogy az egyetemi működésnek nyilván számtalan problémája van. De csak azért, mert doktori fokozatot adnak elsőre nehezen dekódolható, esetleg más tudományfelfogással dolgozó szociológiai szövegekre, még nem kell rögtön a bukott angyalt a falra festeni. Mert, hogy csak egy példát mondjak, a laikus tömegek aztán tényleg nehezen fognak tudni különbséget tenni mondjuk a René Guénon-féle ködevés és a metafizika komolyabb képviselői között. Érdemes óvatosan bánni a kategorizálással.
