Senki sem látott még annyi mosolygós elítéltet, mint kedden Kecskeméten, Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes és 14 társa perének elsőfokú ítélethirdetésekor.
A helyi törvényszék, amelynek kijelölése ellen a korrupciós büntetőeljárás vádlottai kézzel-lábbal tiltakoztak, most hirtelen örömforrásukká vált. Az ügyészség „törvénysértően alacsonynak” nevezte Hagyó – felmentéssel felérő – két év – négy évre felfüggesztett – börtönbüntetését, akárcsak az egy-két év szabadságvesztéssel, szintén próbaidősen megúszó többiekét. Hagyó mellett a BKV egykori vezérkarának tagjait, a 2010 előtt a városházán és a közlekedési cég körül sündörgő kommunikátort, valamint egy haveri ügyvédet mégiscsak bűnösnek mondtak hivatali visszaélésben, hűtlen kezelésben és hamis magánokirat felhasználásában. Összesen csaknem százmillió forintnyi kárt kell megtéríteniük a közlekedési cégnek.
A bíróság szerint tehát nem igaz, hogy ezek az emberek ma született bárányok. Bár a vád maffia-bűncselekményekről: bűnszervezetben elkövetett vesztegetésről, milliárdos károkozásról is szólt, a Kecskeméti Törvényszék Hadnagy Ibolya vezette bírói tanácsa a bizonyítottnak talált bűncselekményekhez mérten is enyhe ítéletet hozott. A mellékszereplők pénzbüntetést kaptak, de a hat felmentett között volt Mesterházy Ernő, aki 2010-ig Demszky Gábor korábbi SZDSZ-es főpolgármester főtanácsadójaként Hagyóhoz hasonlóan „erős embernek” számított a városházán. A bíróság az ügyészséget hibáztatta, mert szerintük nem tettek bizonyítékokat a nyomozáskor tett terhelő gyanúsítotti vallomások mellé.
Alig száradt meg a tinta a bíróság papírján, az internetes portálokon rögtön megjelentek olyan hírmagyarázatok is, amelyek a pofátlan ítéletet bírálókat bírálták. Ezek a megmondóemberek kizárólag a nyomozók, az ügyészek és a Fidesz nyakába varrnák a történetet, amely azonban – bármilyen véleménnyel vagyunk is róla – fekete vagy fehér semmiképpen nem lehet. A másik vonulat szerint „kamu” volt a nokiás doboz, nem tömte magát senki sem 40 deka párizsival, nem csípett nyakon senkit sem a megtermett Hagyó, aki az MSZP „karitatív tagozatának” képviselőjeként kitűnően alakította a Mesés Mikulás vagy a Miki, a mosolyellenőr megható figuráját – ebbe a képbe nem fér bele a torokelvágással fenyegetőző városházi maffiózó, akiről Balogh Zsolt, volt megbízott BKV-vezér vallott a nyomozáskor.
De akkor vajon min bukott meg immár sokadszorra a 2010-ben a Fidesz és a KDNP által meghirdetett elszámoltatás? Azon-e, hogy Balogh és a többiek visszavonták a nagyon is életszerű vallomásaikat?
Az ügy kulcsszereplője valóban Balogh Zsolt lehetett volna, aki első ügyvédjével, az azóta elhunyt Bárándy Györggyel először Keresztes Imrének, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetőjének beszélt arról, amit tudott. Erről a megbeszélésről a bíróságon csak annyi derült ki, hogy jegyzőkönyv nem készült, azonban ezt három alkalommal tanúvallomás követte, s csak ezután gyanúsították meg a volt BKV-vezetőt. A hatóságok vádalkura készülhettek. Ez végül elmaradt, s a három tanúvallomást államtitokká minősítették. Bár a törvényszék zárt ülésen meghallgathatta volna, hogy mit mondott az akkor még igazmondásra kötelezett Balogh Zsolt, ezt sem az ügyészség, sem a bíróság nem akarta. A bíróság kijelölése körüli hercehurca pedig azt a gyanút erősítette, hogy azért viszik el Budapestről a pert, mert a jelenlegi hatalom tart a Hunvald-ügyhöz vagy a Molnár-ügyhöz hasonló elszámoltatási kudarcoktól.
Minden szereplőnek jó oka lehet az önvizsgálatra. Tény, hogy a mai kormánypártok a nagy elszámoltatásígérettel mára felsültek.
A rendőrök és az ügyészek nemhogy nem tárták fel kellően a zsiványságokat, de míg más esetekben bátran nyúltak lehallgatásokhoz vagy „beugratós” titkosszolgálati eszközökhöz, itt ez elmaradt. Hogyan tehette meg a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy a csaknem 40 oldalas vádirathoz, 100 ezer oldalnyi nyomozati irathoz nem csatolt egyértelmű, a vádat alátámasztó bizonyítékokat? Inkább be se nyújtották volna, hiszen azt többször is módosítani kellett, s minden módosítással fogytak a vádpontok és a vádlottak terhére rótt károkozások. A vádhatósági trehányság csúcspontja az volt, hogy a per első, később lecserélt ügyésze, Kutron Katalin – miközben Antal Attila volt BKV-vezérigazgató és a többiek kényszervallatásokkal vádolták az ügyészséget – elbóbiskolt a kecskeméti tárgyalóteremben. Másnap Fazekas Géza akkori ügyészségi szóvivő Budapesten sajtótájékoztatón kényszerült visszaverni az őket ért vádakat. Az eljárást második ügyészként végigvivő Homonnai János megpróbálta ráncba szedni az ügyet, és nélküle feltehetően teljes felmentés lett volna az eredmény. Nincs magyarázat arra, hogy miért nem próbáltak a vád oldalán hiteles tanúkat felsorakoztatni, mint ahogy arra sem: miért nem idézték be tanúként Demszky Gábort.
A bíróság jól láthatóan a több mint száz tárgyalási napos pert nem kívánta tovább húzni azzal, hogy megpróbálkozzon a teljes igazság kiderítésével. Meghallgathatták volna a volt SZDSZ-es városvezetőt, aki az akkori és a mai jogszabályok alapján egyaránt munkáltatója volt MSZP-s helyettesének. Hagyó Miklós – jogállása szerint – kizárólag Demszky Gábor utasításai alapján láthatta el feladatát.
Ugyanakkor a Kecskeméti Törvényszék javára kell írni, hogy egyszer s mindenkorra nyilvánvalóvá tette: elfogadhatatlan az olyan vádlotti védekezés, amely a nyomozó hatóságokat próbálja meg befeketíteni. A tárgyalóteremben oly vidám elítéltek két hete még krokodilkönnyeket hullattak, és az utolsó szó jogán az ellenük indított eljárásról úgy beszéltek, mintha az az ötvenes években, az Andrássy út 60-ban kezdődött volna. A tudósításokban még szerdán is olvashattunk „sötét időket idéző” hatósági eljárásokról annak ellenére, hogy Hadnagy Ibolya világossá tette: ahogyan a tényleges korrupcióra nem volt bizonyíték, úgy porladt semmivé a „koncepciós eljárás”, a megfélemlítés viszonvádja. Egyrészt, ha ilyen történt volna, ma már nem maradhatott volna titokban, a jól megfizetett, részben a médiumok segítségével karriert csináló sztárügyvédek egy percig sem hallgattak volna erről.
A védenceikhez hasonlóan vidámságukat alig leplező ügyvédek becslések szerint fejenként legalább egy „pofátlan végkielégítésnyi” summát tehettek eddig is zsebre a csaknem hat éve zajló BKV-ügyben, amelynek koránt sincs vége. A ravasz prókátorok nem csupán másod-harmadfokra, hanem akár új eljárásra, monstre nemzetközi perekre is számítanak. Kifejezetten élvezték már azt is, amikor Strasbourgban milliókat ítéltek meg a volt főpolgármester-helyettesnek kártérítésként az előzetes letartóztatás 9 hónapjának penészes cellája miatt, így jutott némi pluszjövedelemhez az erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügyben szintén elítélt MSZP-s Hunvald György, valamint SZDSZ-es barátja, Gál György, aki egy vállalkozó tételes naplóbejegyzései alapján kapott 8 és fél év börtönbüntetést.
Komolyabb, 4 év szabadságvesztést még a kapzsiságába szintén belebukott, a pénzátvételkor lefilmezett újbudai szocialista bizottsági elnök és frakcióvezető Wieszt Jánost kapott. De ha Wieszt vezetőnek számított, Hagyó egyenesen az Olümposz csúcsán volt
Az egykor a budapestiek szolgálatára, a törvények betartására és betartatására felesküdött Hagyó Miklós enyhe ítélete a gyenge jellemű politikusokat erősen arra biztathatja: ne aggódj, légy korrupt, de csak nagyban!
