Van-e értelme az előre hozott választásoknak? A rövid válasz: a Fidesz szempontjából van, az ország szempontjából viszont nincs – ragadta meg a lényeget Gyurcsány Ferenc. S ami szavainak hitelt ad, az nem más, mint időtállóságuk: a fentieket a Demokratikus Koalíció (DK) vezetője – mely formáció akkor még nem önálló párt volt, hanem csupán az MSZP egyik platformja – 2011 márciusában posztolta a Facebookon. Pedig mindez akár most is elhangozhatott volna, miután a hét elején a Népszabadság azt boncolgatta, mekkora esélye van egy 2016-ra időzített voksolásnak, Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő pedig „fideszes forrásokra” hivatkozva állította, hogy a kormánypárt ennek előkészítésén dolgozik. Cseppet sem lett volna meglepő, ha a volt miniszterelnök – újabban előre hozott választási szakértő – is beáll a sorba, és leporolja korábbi nyilatkozatát.
Mármint az öt évvel korábbit. Alig több mint egy esztendővel ezelőtt ugyanis Gyurcsány Ferenc egészen másként vélekedett erről a kérdésről. Pártjának 2014. november 22-i kongresszusán arról beszélt, hogy a ciklus közepére – vagyis 2016-ra – ki kell kényszeríteni az előre hozott választásokat, és nem szabad hagyni, hogy a kormány kitöltse négyéves mandátumát. A DK elnöke tehát pontosan azt szorgalmazta, amitől most sikítófrászt kap a fél baloldal. Persze akkor éppen lejtmenetben volt a Fidesz, míg ma a közvélemény-kutatások szerint ismét a kormányoldal lenne az egyértelmű esélyese egy „most vasárnapi” választásnak. Amiből következik, hogy míg egy évvel ezelőtt az előre hozott választás roppant civilizált és demokratikus megoldás lett volna, ugyanez ma már a kendőzetlen önkényt szolgálná.
Mindenesetre ha Gyurcsány ma tenné közzé ominózus mondatait, még igaza is lenne. Hiszen míg 2011 márciusában semmiféle politikai realitása nem volt egy ismételt megméretésnek, addig ma már volna némi értelme a Fidesz – ha nem is feltétlenül az ország – szempontjából. Nem könnyű ugyanis elképzelni, különösen a Gyurcsány Ferencet erőteljes kijelentésekre sarkalló 2014. őszi megingás ismeretében, hogy adódhat ennél kedvezőbb csillagállás a kormányzat számára. A Fidesz ma ismét alkotmányozó többséget szerezne, míg a baloldal labdába se rúgna, a Jobbik néppártosodása mellől pedig a nép továbbra is hiányzik. Elsősorban ez, tehát az érdemi kihívó hiánya jelenthetne ösztönzést a kormányoldalnak, hogy már most az újabb négy év bebiztosításában gondolkodjon – ki tudja, nem történik-e valami a ciklus második felében, ami megbolygatja az erőviszonyokat.És persze a kétharmad meg-, pontosabban visszaszerzése is motiválhatná a Fideszt, mivel egyre gyakrabban fut bele olyan helyzetekbe, amikor fájóan érződik annak hiánya. Ilyen például az alaptörvény tervezett módosítása a terrorveszélyhelyzet tényállásának bevezetése miatt vagy a küszöbönálló alkotmánybíró-választás.
Azt is látni kell azonban, hogy mindez csak elméletben ilyen egyszerű. Ahogy arra a Népszabadság által megszólaltatott politológus, Böcskei Balázs is felhívta a figyelmet, a gyakorlatban az előre hozott választás igen kockázatos vállalkozás. Bár a biztos pártválasztók körében a Fidesz kiugróan népszerű, mégis sokan vannak, akik elégedetlenek a kormányzat teljesítményével, és nem tudni, hogyan reagálnának konkrét választási helyzetben – különösen akkor, ha nyilvánvaló, hogy annak célja kizárólag a kormánypárt uralmának meghosszabbítása. Az elemző által elmondottakhoz ráadásul egy további fontos lélektani tényező is hozzájárul. A politika – ezen talán senki sem fog meglepődni – nemcsak elvekről és értékekről szól, hanem pozíciók megszerzéséről és megtartásáról. Éppen ezért egy hatalmon lévő pártnak mindig nehéz meghoznia azt a döntést, hogy időnek előtte választásokat írjon ki, mert ebben minden olyan tagja ellenérdekelt, akinek önként kellene kockára tennie megszerzett pozícióját (miniszterek, államtitkárok, különböző stallumok birtokosai). Erről megint csak Gyurcsány Ferenc és második kormányának tagjai tudnának mesélni: hiába volt egy idő után teljesen nyilvánvaló, hogy az MSZP kevesebbet veszítene egy rendkívüli választással, mint a hatalomhoz való további ragaszkodással, a párt mégis az utóbbit választotta. Jobb ma egy biztos kormányzati pozíció, mint holnap az ellenzék padsoraiban üldögélni. Még akkor is, ha a végén alig marad valaki, aki egyáltalán beülhet azokba a padsorokba.
Bár a Fidesz ma ennél jóval kevesebbet kockáztatna, mégsem valószínű, hogy vezetőinek fejében komolyan megfordult volna ez a lehetőség. S lássuk be, az előre hozott választási cirkusz alapvetően nem is a kormányról szól, hanem az ellenzékről. Ugyancsak Böcskei Balázs fogalmazta meg, de már nem a Népszabadság kérdésére, hanem a Facebookon: „Az ellenzéknek van egy páratlan képessége, mégpedig a rajta kívül álló dolgokra úgy készülni külön, hogy az szinte egyébként se következik be, gondolati erőforrásokat viszont elvisz.” Valóban, mintha a hazai baloldalnak 2010 óta nem lenne elég az eleve túlerőben lévő jobboldal, hanem mindig előrángat valamilyen egyéb szalmabábot is, amellyel a Fidesz mellett – vagy időnként akár a Fidesz helyett – hadakozhat. Hiába találhatna a kormányzaton számtalan fogást, a baloldalnak mindig valami nagyobb, apokaliptikusabb vészhelyzet kell, ami miatt riadót fújhat itthon és külföldön. Ugyanennyi köze van a valósághoz az előre hozott választásnak is, akár követeli az ellenzék, akár épp retteg tőle. És ha az esetleg mégis bekövetkezne, a sok szócséplés dacára a baloldal akkor se állna elébe valamivel is felkészültebben.
Az előre hozott választás rémképe tehát megint csak arra mutat rá, mennyire tehetetlenek a hazai baloldal pártjai. A csekély sikert hozó 2014-es közös indulás óta semmiféle választ nem tudtak kínálni arra, hogyan képzelik el a – kényszerű – együttműködést a következő megméretésen (a baloldali-liberális közvélemény másik vesszőparipája, az előválasztás kérdése már lassan másfél éve van napirenden, a legcsekélyebb eredmény nélkül). Lehet azt mondani, hogy a jelenlegi választási törvény a Fidesznek kedvez, de arról nem Orbán Viktor tehet, hogy a versengő baloldali formációk képtelenek racionális kompromisszumot kötni egymással. Ahogy arról sem, hogy a baloldal öt év alatt nem volt képes egy hiteles vezetőt kiizzadni magából, vagy akár csak új, érdekes, karakteres személyiségeket vonzani a magyar politikába. Arról pedig végképp nem, hogy a baloldalnak nincs válasza az emberek mindennapi problémáira, és 2010 óta egyetlen pillanatig sem tudott hihető és vonzó alternatívát állítani a korántsem zökkenőmentes jobboldali kormányzással szemben.
Amikor egy politikai erő a kormányzati ciklus közepén ennyire megijed az előre hozott választásnak már csak a gondolatától is, az sokat elárul a helyzetéről. Ha mégis van valaki a baloldalon, aki örülhetne egy ilyen fejleménynek, az nem más, mint a korábban már többször emlegetett Gyurcsány Ferenc. Pártja ugyanis várhatóan fej fej mellett végezne az MSZP-vel: a Medián legutóbbi felmérése szerint az előbbi 6, míg az utóbbi 7 százalékon áll, ami bőven hibahatáron belüli különbség, így akár az is előfordulhatna, hogy a DK orrhosszal megelőzi a szocialistákat. Ami önmagában persze nem túl fényes eredmény, de Gyurcsány egyelőre úgyse kormányra készül, hanem elsősorban a hazai baloldal vezére szeretne lenni. És ha a baloldal teljesítményét nézzük, ez tulajdonképpen könnyen elő is fordulhat, akár lesznek előre hozott választások, akár nem.
