Nemrégiben egy magyar nőt, aki kisebbségi kérdésekre szerette volna felhívni a figyelmet, rasszizmussal vádoltak. Különböző afrikai népek képére formálta magát képmanipulációs programok segítségével, és ezáltal a filmművészetből ismeretes blackface jelenségre – amikor fekete szerepeket afroamerikaivá maszkírozott fehérekkel játszattak el – emlékeztette az afroamerikai internetezőket. Mostanra persze eljutottunk odáig, hogy remek afroamerikai színészeket nézhetünk a vásznon, ráadásul nemcsak rabszolgaként vagy cselédként, hanem a világ megmentőiként, orvosokként és minden olyan szerepben, amelyek korábban csak a fehéreknek volt fenntartva. Normalizálódott hát a helyzet, sokan Oscar-díjat is kaptak már, de egyeseknek a normál már nem elég, annál több kell. A ló túloldalára való átzuhanás az idei Oscar-jelölések kapcsán fogalmazódott meg: sok – afroamerikai és fehér – színművész az amerikai filmakadémia díjátadójának bojkottjára szólított fel, miután az intézmény a négy fő színészi kategóriában (legjobb női és férfi fő- és mellékszereplő) egyetlen színes bőrű színészt sem jelölt – akárcsak tavaly. Holott lett volna, aki ha nem is a díjat, de legalább a jelölést megérdemelte volna: a filmes sajtó Idris Elbát, Will Smith-t, Samuel L. Jacksont és Michael B. Jordant is idesorolta.
A filmakadémia persze egy darabig ellenállt a kisebbség hangos ellenvéleményének, ám egy idő után már nem tudta tartani álláspontját, miszerint a díjakról döntő, főleg idős, fehér férfiakból álló „szavazóbázisukon” nem tudnak változtatni. Végül múlt pénteken a filmakadémia afroamerikai elnöknője, Cheryl Boone Isaacs bejelentette: tízévente felülvizsgálják a jogosultak szavazati jogát, és a végső döntéshozatali szerv létszámát is növelik, hogy kiegyensúlyozottabb döntések születhessenek a sokszínűség jegyében. A reformot az egyébként továbbra is bojkottra készülők üdvözölték, ám egyesek kritikusabb hangot ütöttek meg.
A 69 éves brit Charlotte Rampling – akit idén a legjobb színésznő díjára jelöltek – az első hírek szerint egy múlt pénteki francia rádióinterjúban azt mondta az egész ügyről, hogy a fehérekkel szemben rasszista eljárás. Azt a teljesen legitim érvet hozta fel, hogy talán a színes színészek egyszerűen nem játszottak elég jól ahhoz, hogy jelöljék őket a rangos elismerésre. Más kérdés, hogy Rampling nyilatkozata visszavonására kényszerült: múlt vasárnap már azt mesélte egy amerikai tévéműsorban, hogy félreérthetően fogalmazott. Egy ideális világban mindenkit a teljesítménye alapján ítélnének meg – fejtette ki módosított álláspontját, hozzátéve, hogy az etnikai sokszínűség fontos kérdés a filmiparban. Rampling honfitársa, a 82 éves, kétszeres Oscar-díjas Michael Caine is a teljesítménnyel érvelt, szerinte csak amiatt nem szavazhatnak valakire, mert színes bőrű.
A legjobb forgatókönyv díjára jelölt Straight Outta Compton producere*, az afroamerikai Ice Cube úgy véli, az Oscar-jelölések miatt kiakadni olyan, „mint amiatt sírni, hogy nincs elég hab a tortádon”. A múlt pénteki Graham Norton Show-ban hozzátette: nem a filmiparnak, hanem a közönségnek csinálják a filmeket. Valóban, az amerikai filmakadémia díja szép elismerés, amelynek komoly reklámértéke van, és ezáltal jól megdobhatja a bevételeket. De mégiscsak az a fontos, hogy az emberek szeressék az alkotást. Éppen ezért az adott szervezetnek nem feladata és nem lehet célja sem, hogy afféle kvótarendszer szerint díjazza a különböző etnikai, vallási vagy éppen nemi kisebbségeket. Egyébként is, a mostani hisztivel a felháborodók elkülönítik az afroamerikaiakat a többségtől, tovább erősítve a megosztottságot.
* Cikkünkben korábban tévesen állítottuk, hogy a zenész szerepelt a Straight Outta Comptonban, valójában nem ő játszotta saját magát, hanem a fia, O'Shea Jackson Jr. formálta meg Ice Cube-ot.
