Szokás mondani, hogy a bulvársajtó elvtelenségén és képmutatásán már meg sem érdemes lepődni: mindig is ebben utaztak, többet elvárni tőlük felesleges. Fogadjuk el a színvonal egyre mélyebbre zuhanását és az embertelenség fokozatos legitimálását, mást úgy sem tehetünk. Mégis úgy vélem, inkább a másik irányba érdemes elindulni: ha elfogadjuk, hogy a bulvár határozza meg a közbeszéd színvonalát – azt, hogy mit lehet, és mit nem –, akkor nem fogunk megállni a lejtőn. Itt is a példa: a 888.hu nagy vihart kavart, ízléstelen cikkén sem lehetett csodálkozni az előzmények ismeretében, mégis jót tett, hogy egyként háborodott fel mindenki. A főszerkesztő kénytelen volt fogadkozni, hogy ilyen nem lesz többé.
De ha el lehet képzelni a G. Fodor Gáborénál is nagyobb cinizmust, az a bulvársajtó borzongása volt: például a Blikk cikke, amelyben „a nevét felvállalni nem merő szerző” lett felemlegetve, illetve az, hogy „pikírt módon” Tóbiás József kiskorú lányát is a szájukra vették. Az a Blikk sopánkodott így, amely előszeretettel elemzi például a fiatal Gáspár Evelin és a még mindig csak 13 éves Gáspár Virág testalkatát, túlsúlyát, két gyereket alázva meg ezzel nagy nyilvánosság előtt. És az a Blikk kritizálja a színvonalat, amely egy ideje azzal próbált szenzációt kelteni: HIV-fertőzött az egyik magyar énekesnő, ezért „marékszámra szedi a gyógyszert, s [ ] a szokásosnál is körültekintőbben kell védekeznie szex közben”. A lap kórházi alkalmazottakat idézett, akik látták a meg nem nevezett hírességet, majd fokozta a hangulatot: vajon hajlandó lesz-e felfedni az énekesnő a kilétét?
Vegyük át még egyszer: a bulvárlap egy halálos betegségben szenvedő nőt próbált sarokba szorítani, és rábírni, ossza meg mindenkivel élete feltehetőleg legnagyobb tragédiáját. Hogy aztán mi történjen? Olvasók tömege vájkálhasson valakinek a magánéletében, őt hibáztatva súlyos betegségéért? Sajnos ez sem zárható ki, a Blikk pedig készséggel hozza is a Charlie Sheen-párhuzamot, mintha legalábbis Magyarország épp akkora volna, mint az Egyesült Államok, az énekesnő esete meg párhuzamba állítható lenne a másokat feltehetőleg megfertőző világsztárral. Ismerjük persze az amerikai sajtó gátlástalanságát, de egy magyar énekesnő azért mégiscsak kevésbé tud elbújni tízmilliós hazánkban. Mi a célja a bulvárlapnak azzal, hogy szenzációt gyárt a halálos kórból, és mások személyiségi jogainak durva megsértésével fenyeget? Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság vezetője szerencsére már figyelmeztetett: senkit nem kényszeríthetnek cikkekkel, hogy súlyos betegségét felfedje.
Attól a laptól persze, ahol gyerekek testsúlyán lehet csámcsogni, vagy – mint tavaly ugyanezeken a hasábokon írtuk – egy valóságshow-nyertes lecsúszását lelkesen közvetíteni-előidézni, talán nem is várhatjuk mások jogainak, magánéletének tiszteletét. De szerencsére személyiségi jogi törvények vannak még ebben az országban, ha már az etikát helyenként szokás elvetni vagy relativizálni, mindent az olvasottságra feltéve. Hol azt gondolva, hogy a politikai ellenféllel szemben minden megengedett, hol azt, hogy a „celebek” esetében nincsenek korlátok. Persze ehhez sztárok sem kellenek: nemrég például azt elemezte kéjesen a címlapján a Blikk, hogyan könyörgött életéért a fiú, akit rendőrnő anyja gyilkolt meg.
Ideje lenne, hogy ne csak G. Fodor Gábornak mutassa meg egyszer s mindenkorra a közvélemény: nem tanácsos egy adott színvonal alá menni. Gyerekeket nem alázunk meg, halálos betegségekből nem gyártunk szórakoztató tartalmat. Nemcsak a 888.hu, de a Blikk ugyancsak nevét fel nem vállaló szerzője is megérthetné ezt.
