Kormányprogram vagy jótétemény?

A decemberi és januári ítéleteknek egyetlen MNB-alapítvány sem tett eleget.

A Magyar Nemzet 2016. január 27-i számában megjelent cikkemben levezettem, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igenis közpénzből hozott létre fél tucat alapítványt, amelyeket 250 milliárd forintnyi közpénzzel stafírozott ki. Mint azóta kiderült, hasonló a véleménye a bíróságnak is, amely több jogerős ítéletében mondta ki ugyanezt. Az ítéletek ellen az alapítványok még csak nem is fellebbeztek. Ezek az ítéletek kötelezik az érintett szervezeteket, hogy gazdálkodásuk részleteit, szerződéseiket hozzák nyilvánosságra. A decemberi és januári ítéleteknek a mai napig egyetlen alapítvány sem tett eleget, ezért az ellenük pert nyert újságíró az intézkedés végrehajtását kérte.

Az ügyben egyik alapítványt sem sikerült nyilatkozatra bírni. Megszólalt viszont az MNB, amely közölte: mint alapítónak immáron nincs ráhatása az alapítványok működésére. Állítja ezt annak ellenére, hogy alkalmazottai hemzsegnek a kuratóriumokban. Mindez arra enged következtetni, hogy a nemzeti bank elkezdett kihátrálni az ügyből, igyekszik a felelősséget az alapítványi kuratóriumokra hárítani. A másik lehetséges cél az időnyerés: hátha sikerül elérni, hogy ne legyen kötelező az adatok kiadása. Erre a gyanúra egy, a Fidesz sokoldalú alelnöke, Németh Szilárd által benyújtott törvényjavaslat adhat alapot. A javaslat szerint ugyanis a Magyar Posta adatait ki kellene vonni a közérdekű adatok köréből. Ha ez átmegy, ugyan miért ne lehetne hasonlóval próbálkozni egyebek mellett a nemzeti bank esetében is? Az MNB és annak elnöke, Matolcsy György ugyanis nagy jótevője a magyar embereknek, mint azt például Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetője a minap a közrádió Vasárnapi újság című műsorában kifejtette. Az áldott jó elnök úr Lentner megfogalmazása szerint tízmilliárd eurót „adott” a devizahitelesek megsegítésére, a hitelek forintosítására. Az „adomány”, amely egyébként az ország devizatartalékának részét képezte, tehát karitatív célokat szolgált, és nem egy kormányprogram végrehajtásának keretében lett mozgósítva. Eszerint valóban nagy jótétemény érte azokat az egyszerű polgárokat, akiknek könyörgése a jegybankelnök úr által meghallgattatott.

A puritán valóság azonban más, és a jótevő király is meztelen. A devizahitelesek megmentését a kormány megkésve (lásd a forintosítás árfolyamát) és a szükségesnél lényegesen nagyobb költséggel, elsősorban a gazdagoknak – tehát nem a rászorulóknak – kedvezve hajtotta végre (végtörlesztés). Ezért sem, de egyébként semmilyen kormánydöntés vagy törvény MNB általi végrehajtásáért nem jár ajándék 250 milliárd forint közpénz formájában, amit a jegybankelnök tetszése szerint költenek el festményekre, palotákra, rózsadombi telkekre, balatoni üdülőre, tiszaroffi kastélyra. A jogerős bírósági ítéletek végre nem hajtásáért, valamint az alapítványok létrehozása és finanszírozása során elkövetett sorozatos törvénysértésekért viszont virgács jár. A jegybankelnöknek, az igazgatóságnak, a felügyelőbizottságnak, a tulajdonos magyar állam képviseletében eljáró nemzetgazdasági miniszternek és a kormánypárti parlamenti frakcióknak. Akik az ügyet altatni próbálják, nyilván abban bíznak, hogy más, nagyobb visszhangot kiváltó „tranzakciók” háttérbe szorítják. De Matolcsy úr és (tettes)társai számára azért intő jelként szolgálhat, hogy kecskeméti látogatása során úgy tűnt: a miniszterelnök nem az MNB által létrehozandó alternatív közgazdasági egyetemet éltette. Hanem valami mást.

Apropó, kíváncsi lennék Orbán Viktor álláspontjára az MNB törvényellenes gazdálkodása tárgyában. Végtére is az ő javaslatára nevezte ki a köztársasági elnök Matolcsy Györgyöt.

A szerző közgazdász