Túlélni a magyar kórházakat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

December elején olyasmi történt velem, amibe az emberek többsége jó eséllyel belehal.

Szilágyi Richárd
2016. 03. 09. 12:46

A katasztrofális higiénés állapotok nem csak a fertőtlenítés hiányosságainak tudhatók be: a kórházakban túl gyakran találkoznak a betegek lepusztult kórtermekkel, elhanyagolt vizesblokkokkal. A nehéz gazdasági helyzetben lévő intézmények vezetői igyekeznek spórolni, amin csak lehet, így a takarítócégekkel kötött szerződések is a forráshiány áldozatául esnek. Az egy főre jutó fertőtlenítő- és takarítószerek használatát illetően Európában sereghajtók vagyunk.

Más okból, de az is rémisztő, hogy amikor az „1001 orvos hálapénz nélkül” nevű csoport közleményben igyekezett felhívni a figyelmet a visszásságokra, az ÁNTSZ együttműködés helyett egyszerűen hitelteleníteni próbálta a tenni akaró orvosokat. A tiszti főorvos szerint a betegellátás feltételei adottak, a magyar kórházak biztonságosak. Amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy az évente fertőzésben meghalt több mint félezer beteg hozzátartozói erről valószínűleg egészen másként vélekednek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.