Nem sok pár mondhatja el magáról, hogy válóperükbe egy regnáló külügyminiszter avatkozott be, az egyik fél követeléseinek teljesítését szorgalmazva. Nyíri-Kovács Patrícia és Soo-il Lee esetében viszont ez így történt: emlékezetes, mekkora visszhangja volt tavaly a Bora Borán rekedt nő történetének, és miként szorított az egész ország, hogy az anya kimenekíthesse gyermekét a távoli szigetről. Aztán a Mandiner megszólította a koreai–francia apát, és minden más megvilágításba került. Félreértés ne essék, nem azért, mert a férj tagadta a nemi erőszakot és fizikai agressziót, amivel vádolták – ez hasonló esetekben megszokott, és nem szabad abba a hibába esni a jogerős ítélet megszületése előtt, hogy megkérdőjelezzük a nemi erőszakról beszámoló nő szavahihetőségét. Nem azért, mert minden nemi erőszakkal megvádolt ember valóban el is követte azt, hanem mert a feltételezett áldozatoknak, a nőknek így is rendkívüli nehézségekbe kerül, hogy traumájukról bárkinek is beszéljenek. Csakhogy itt számtalan egyéb tényező is felmerült.
Kiderült, hogy a külföldi bíróságon korábban nem sikerült bizonyítani az erőszakot, Noah-kazuki Lee pedig élete jó részét nem Magyarországon töltötte, így túlzás azt állítani, hogy egy magyar gyereket raboltak volna el innen. A fiú Japánban született, a család pedig a fukusimai katasztrófa után hagyta el az országot, hogy aztán 2011-ben Bora Borán kössön ki. Nyíri-Kovács állította, csak rövid időre készült ide, de férje csapdába csalta, elvette az útlevelét, majd beadta a válókeresetet a férfi számára állítólag kedvezőbb ottani körülmények között. Így a nemi és fizikai erőszak mellett a fogva tartást kellene bizonyítani a bíróság előtt, hogy a gyerek veszélyeztetése mindenki számára egyértelművé váljon.
De hiába tette közüggyé a Nyíri család az esetet, hiába hozta le tavaly mindenki az álláspontjukat, az áprilisi tárgyalásokon, ahol Soo-il Leet és Nyíri Ivánt, a feleség nevelőapját meghallgatták, szinte végig csak ketten voltunk jelen magyar nemzetes kolléganőmmel, Győr Ágnessel. Márpedig a tárgyalások végigülése nélkül könnyű félrevezetnie az újságírót bármelyik félnek. Ahogy az tavaly meg is történt: a teljes sajtót bejárta, hogy Lee elrabolta a gyereket, nem vitte vissza láthatásról – miközben az időeltolódás miatt még csak nem is kellett volna így tennie. A tárgyaláson pedig kiderült, Nyíriék egyik fő vádja, hogy Lee félreneveli a gyereket, nem hisz Istenben, csak japán játékokat vesz neki, a Csillagok háborúját nézeti meg a fiatal fiúval. Márpedig itt elsősorban nevelési koncepciókról van szó, s a felek különböző álláspontját hallva épp Nyíri Iván tűnt erőszakosabbnak: ő emelte ki, hogy a gyereknek melyik kultúrában a helye, ő hangoztatta vallási nézeteit, ő tartotta elfogadhatatlannak, ha elképzeléseit megkérdőjelezik. Lee arról beszélt, a gyerek többkultúrájú, büszke arra, hogy három nyelven is beszél, és mindenhonnan a legjobb elképzeléseket kell átvenni.
Ha a nemi és fizikai erőszak vádját sikerül bizonyítani, nem kérdés, hogy Lee veszélyeztetheti a gyereket. De azért, mert elviszi a kicsit megnézni az Amerika kapitányt, mint megannyi más szülő? Mert a saját vallási nézetei szerint neveli a gyerekét? Hiszen mégis- csak ő a vér szerinti apa, miközben Nyíri-Kovács nevelőapjaként Nyíri Iván kapcsolata távolabbi. Laikusként nem dolgunk igazságot tenni egy kétségbeesett családi küzdelemben, de nem lenne az azoknak sem, akik az anya igazát hangoztatják – még Szijjártó Péternek sem. A polgári eljárás szerint a gyerek jogszerűen él Bora Borán, és egyelőre Lee bűnösségét sem mondták ki. Indokolt az ügyben az elővigyázatosság és az óvatosság az ellenérdekelt felek manipulációs kísérleteivel szemben.
