Múlt héten a magyar belpolitika központi témája a hazugság volt. Hozzászoktunk már, hogy a közélet egyik kulcskifejezése a hazugság, valamint annak különböző súlyú és árnyalatú szinonimái, de hogy a legpofátlanabb, legordasabb hazugságözön tizedik évfordulóján megemlékezéssorozatot tartsanak, az még a sokat megélt honi demokráciánkban is merőben szokatlan megnyilvánulás. Ezzel együtt az őszödi beszéd valóban egyfajta cezúrát jelentett a rendszerváltás folyamatában. Nemcsak azért, mert véget vetett jó néhány, a választott vezetők rátermettségével kapcsolatos illúziónknak, hanem mert érzékelhetően megváltozott tőle a világ, s talán mi magunk is egy kicsit – a politikáról alkotott véleményünk mindenképpen. Megváltoztak maguk a politikusok is: tíz esztendő tapasztalata alapján bátran mondhatjuk, hogy cinikusabbak, gátlástalanabbak, önhittebbek lettek. Ezek egyes ideológusok szerint politikusok számára hasznos tulajdonságok.
Gyurcsány még a 90-es években azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha a világ kicsit olyan lenne, mint ő. Nos, az őszödi beszéd hatására egy kicsit tényleg olyan lett. Ám hiába változott – sajnos rossz irányba – a világ, Fletó semmit sem változott. Maradt a régi. Bár számos visszaemlékezés, elemzés, értékelés született, a hírhedt beszéd megünneplésének Gyurcsány volt a motorja, aki videosorozattal bosszantotta ellenzőit és lelkesítette híveit. A felütést is ő adta meg, még a majálison elmondott szónoklatával, amelynek az a részlete, miszerint „Inkább maradok tisztességes és szegény, mint hogy urizáljak más pénzéből vagy lopott közpénzből”, oly megható(nak szánt) baromság, amelynek Fletó gazdag hülyeséggyűjteményében is kitüntetett helye van. Ezt a mártírhajlamot már régen felfedezte magában, s nyilvános fellépésein szereti előtérbe állítani. Üldözött mivoltát hangsúlyozta a videókban is, hiszen a hazáért aggódó szavait félremagyarázták, párttársai elárulták, így lett szégyenteljes hazugságbeszéd az ő szenvedélyes igazságbeszédéből.
Közben mártíromsága újabb lendületet kapott a Fővárosi Törvényszéknek köszönhetően, amely elsőfokú ítéletében bocsánatkérésre kötelezte Orbán Viktor miniszterelnököt, aki néhány hónapja azt nyilatkozta, hogy Gyurcsány pártcélokra használja azokat a pénzeket, amelyeket Altus nevű cége az Európai Bizottságtól pályázati úton kapott. A bíróság szerint ez az állítás nem állja meg a helyét, ahogy az sem, hogy a megbízást az Altus politikai megfontolásoktól vezérelve nyerte el. Gyurcsány az elégtételt kapott vértanú öntudatával triumfált, mondván: nem volt még példa arra, hogy hivatalban lévő kormányfőről kimondta volna a bíróság, hazudott, és emiatt bocsánatot kell kérnie. Orbán fellebbezett, s ha a magasabb fórumokon neki adnak igazat, akkor ezek szerint az derülne ki, hogy az elsőfokú bíróság hazudott?
Bizony, szóljon bár ez az egész őszödi cirkusz a hazugságról és az igazságról, Gyurcsány utóbbi kijelentése alapján bizton megállapítható, hogy az egykori miniszterelnök nem ismeri a hazugság kifejezés tartalmát. A hazugság ugyanis tudatos megtévesztés: az ellenkezőjét állítani annak, amit igaznak tudunk. Ha azt mondom, hogy Gyurcsány tisztességes ember, akkor nyilvánvaló, hogy tapasztalataim és ismereteim alapján hazudok. Viszont ha feltételezem, hogy Gyurcsány is szeretne tisztességes lenni, akkor lehet, igazam van, miközben az is előfordulhat, hogy esze ágában nincs, de akkor sem hazudtam, csak tévedtem. Nem olyan bonyolult ez.
Ugyanakkor pont Gyurcsány Ferenc a legjobb példa arra, hogy nem kell pontosan ismerni a hazugság kifejezés tartalmát ahhoz, hogy valaki folyamatosan hazudozzon.
