Orbán Viktornak igaza volt, mégis megint félreértették. A miniszterelnök a portugál Expresso című lapnak nyilatkozott, ezt szemlézte az MTI múlt hét végén. A miniszterelnök nem sok újdonságot mondott: régóta tudni lehet, mit gondol ő vagy a kormányzat több tagja családról, házasságról, melegek együttéléséről. A kormányfő újból elmondta, hogy Magyarországon nincs melegházasság, az pedig, hogy mit hívunk családnak, „nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat”.
Ez így is van: a család nem egzakt jogi fogalom, így meghatározása sem jogi kérdés, mindenki szabadon definiálhatja úgy, ahogy neki jólesik. Olyannyira igaz ez, hogy az Alkotmánybíróság (AB) 2012-ben meg is semmisítette a családvédelmi törvény több pontját, így azt is, amelyikben kikötötték: „A család [ ] olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenes ági rokoni kapcsolat, vagy a családba fogadó gyámság”. Az AB mindezt rendkívül szűken megszabott családdefiníciónak tartotta.
Orbán Viktor megjegyzését, valamint a Magvető Kiadót vezető Nyáry Krisztián elhíresült Facebook-bejegyzését követően viszont elterjedt: jogilag csak egy bizonyos együttélési formát ismernek el, mások pedig, így például az özvegyek, még családi otthonteremtési kedvezményt (csok) sem igényelhetnek. Ez utóbbit Nyáry nyomán szinte minden lap átvette, hogy aztán Novák Katalin családügyi államtitkár tegye világossá: özvegyeknek, egyedülállóknak ugyanúgy jár a csok. Az államtitkár egyúttal azt írta, átérzi a Magvető vezetőjének fájdalmát.
Talán éppen ez az empátia, ez az érzékenység hiányzott az említett kormányfői megnyilvánulásból. A közbeszédben pedig az ügy nyomán sajnos ismét olyan értelmezések terjedtek el, amelyek nem a jogrendről, hanem csupán a megszólalók álláspontjáról árulnak el valamit. Mindez azért olyan érzékeny kérdés, mert mindannyian szeretnénk, hogy életünket, világnézetünket és szeretetünket elismerje valaki mellettünk, és abból tovább vigyen valamit utánunk. Ennek hiányát érzi sok meleg pár, amikor nem házasodhat, s amiért a természet törvényeiből fakadóan a szerelmükből nem sarjadhat új élet. Ahogy egy meddő kapcsolatból sem. Az özvegy szerelmét senki sem hozhatja vissza, ez is az élet rendje. Ettől még ez sem fáj kevésbé.
Ráadásul nem csak bennük merül fel a kérdés, hogy teljes értékű családnak mondhatják-e azt, amiben élnek. Házasság, gyerekek után is jelentkezhet akár: az apa minden este tízkor érkezik, az anya ötkor, de nyolcig csak a barátnői számára elérhető. A fejhallgatója mögé rejtőző, csak vacsorakor előkerülő kamaszról nem is beszélve. Vajon létezik még a család a valóságban is, vagy csak közös ünnepi fotókon, három országon keresztül folyó Skype-beszélgetésekben, kivételes alkalmakkor? Milyen ritka, amikor a vasárnap tényleg közös kirándulással telik, nem azzal, hogy ki a munkában, ki a szobájában, ki a barátoknál.
Egymással, szülővel, testvérrel, gyerekkel kellene beszélgetnünk és vitáznunk a nappaliban, nem Orbán Viktor híveivel és ellenségeivel a kommentfalakon. Magunknak kell számot adnunk a családunkról, megbirkóznunk fájdalmainkkal és hiányainkkal, veszteségeinkkel. Mégis egyszerűbb mások viszonyairól ítélkeznünk, a kormányfőnek és nem magunknak vagy a másiknak bizonyítanunk, hogy a mi kapcsolatunk bensőséges, családias. Apu a kommenttérben küzd, anyu a barátnőknél keres önigazolást, a gyerek a chaten mondja el idegeneknek, hogy őt senki nem érti meg. Huszonévesként nem értjük, hogy egy kapcsolat és a házasság komoly dolog, aztán ott állunk harminc fölött, tovább keresve valamit, amiről magunk sem tudjuk, micsoda.
A családot, amiről tudjuk, hogy annál szebb nem is létezhet.
