Ráadásul nem csak bennük merül fel a kérdés, hogy teljes értékű családnak mondhatják-e azt, amiben élnek. Házasság, gyerekek után is jelentkezhet akár: az apa minden este tízkor érkezik, az anya ötkor, de nyolcig csak a barátnői számára elérhető. A fejhallgatója mögé rejtőző, csak vacsorakor előkerülő kamaszról nem is beszélve. Vajon létezik még a család a valóságban is, vagy csak közös ünnepi fotókon, három országon keresztül folyó Skype-beszélgetésekben, kivételes alkalmakkor? Milyen ritka, amikor a vasárnap tényleg közös kirándulással telik, nem azzal, hogy ki a munkában, ki a szobájában, ki a barátoknál.
Egymással, szülővel, testvérrel, gyerekkel kellene beszélgetnünk és vitáznunk a nappaliban, nem Orbán Viktor híveivel és ellenségeivel a kommentfalakon. Magunknak kell számot adnunk a családunkról, megbirkóznunk fájdalmainkkal és hiányainkkal, veszteségeinkkel. Mégis egyszerűbb mások viszonyairól ítélkeznünk, a kormányfőnek és nem magunknak vagy a másiknak bizonyítanunk, hogy a mi kapcsolatunk bensőséges, családias. Apu a kommenttérben küzd, anyu a barátnőknél keres önigazolást, a gyerek a chaten mondja el idegeneknek, hogy őt senki nem érti meg. Huszonévesként nem értjük, hogy egy kapcsolat és a házasság komoly dolog, aztán ott állunk harminc fölött, tovább keresve valamit, amiről magunk sem tudjuk, micsoda.
A családot, amiről tudjuk, hogy annál szebb nem is létezhet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!