Orbán Viktort személyesen 1994 táján ismertem meg, amikor tagja lettem az Országgyűlés általa vezetett európai integrációs bizottságának. Legmaradandóbb élményem vele kapcsolatban, hogy amikor brüsszeli vendég érkezett a bizottsági ülésre, mindig angolra váltotta az ülés nyelvét, magyar tolmácsolás nélkül. Az idősebb jobboldali és szocialista képviselők ezt sérelmezték, de bizottsági elnökként Orbán Viktor túltette magát az ő „magyarkodó” berzenkedésükön. 1994 és 1998 között az európai integrációs bizottság vezetőjeként, majd 1998 és 2002 között az ország miniszterelnökeként döntő befolyása volt uniós csatlakozásunk feltételeinek meghatározására. Ettől még természetesen joga van másfél évtizeddel később bírálni az EU működését. De sohase felejtsük el, hogy hazánk részéről neki lett volna a legtöbb lehetősége jobb feltételeket kiharcolni.
Ami pedig a jelent illeti, magyar részről az Európai Unió mindhárom nagy intézményében Orbán Viktor személyes kinevezettjei és a Fidesz képviselői dominálnak. A három nagy intézmény a tagállamok kormányaiból alkotott tanács, a tagállamok kormányainak kinevezettjei által vezetett bizottság és a tagállamokban megválasztott Európai Parlament. Orbán egyszerűen nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy az Európai Bizottságnak nagyobb a hatásköre, mint a nemzeti kormányoknak. Végső soron minden jelentősebb döntést az állam- és kormányfők hoznak meg, ráadásul fontos ügyekben egyhangúlag, azaz egyetlen tagállam is megvétózhatja a határozatokat.
Az Oroszország elleni szankciók újabb és újabb meghosszabbítását például sokan logikátlan és hazánk számára kifejezetten hátrányos döntésnek tartják. Logikátlannak, mert nincs kimondva, hogy az EU meddig kívánja fenntartani a szankciókat. Amíg a Nyugat visszafoglalja Ukrajnának a Krímet? Nukleáris háború nélkül ez aligha lehetséges. Amíg Oroszország nem tartja be a minszki megállapodást? De mi van, ha Ukrajna sem tartja be a Donbasz autonómiáját biztosító ígéreteit? Ezért is az orosz gazdaság és a magyar agrárium bűnhődjön? Orbán Viktor minden esetben megvétózhatta volna az Európai Tanácsban a szankciók fenntartását, de sohasem tette. Ahogy egyetlen más, fontos esetben sem vállalta a vétót. Amilyen nagy hangon handabandázik itthon (és Erdélyben) az EU döntéshozói ellen, annyira szolgalelkűen bólint rá a „nagyok” döntéseire a brüsszeli palotákban.
Vegyük a „bürokraták által vezetett” Európai Bizottsággal szembeni kritikáját! Ki képviseli Magyarországot a bizottságban? Navracsics Tibor, Orbán személyes kinevezettje. Navracsics kabinetjében senki sem maradt az előző magyar biztosok munkatársaiból, így az „ellenség keze” már bizonyosan nem akadályozhatja meg, hogy sikerre vigye az orbáni politikát. A hazai és nemzetközi sajtóban gyakran olvashatunk arról, hogy fontos kérdésekben az egyes biztosok keményen harcolnak saját nemzetük érdekeikért. Arról azonban senki sem hallott, hogy Navracsics Tibor és munkatársai bármikor, bármilyen ügyben önálló véleményt fogalmaztak volna meg. A fideszes biztos kinevezésekor a miniszterelnök szóvivője egyébként úgy nyilatkozott, hogy Navracsics „stratégiai jelentőségű feladatokat kapott” a testületben. Ha ez igaz, akkor pontosan azt a stratégiát képviseli Brüsszelben, amit kinevezője itthon és Tusványoson kárhoztat.
És ki vezeti az Európai Bizottságot? Elnökét az Európai Néppárt adja, amelynek egyik alelnöke Orbán Viktor másik kinevezettje, Gál Kinga fideszes EP-képviselő. A bizottsági elnökön túl a legtöbb biztost is az Európai Néppárt tagpártjai delegálják. Ritka nagy álszentség kell ahhoz, hogy Orbán Viktor a magyar közvélemény megtévesztésére azt az Európai Bizottságot támadja, amelynek politikáját az Európai Néppárt befolyásos tagjaként ő maga is meghatározza. A brit konzervatívok bátran szembenéztek ezzel a dilemmával, és már jóval a brexit előtt kiléptek a néppártból. Lehet szeretni vagy nem szeretni őket, de annyi bizonyos, hogy Londonban és Brüsszelben ugyanazokat az elveket képviselték.
Nemcsak a bizottságban, hanem az Európai Parlamentben is az Európai Néppárté a legnagyobb politikai erő. A huszonegy magyar EP-képviselő abszolút többségét – tizenkettőt – a Fidesz adja. A listát bizonyosan Orbán Viktor állította össze. Egészen ritka kivételektől eltekintve mindig mindent megszavaznak, amit a frakciójuk eléjük terjeszt, s így részei annak a többségi döntésnek, amit aztán az őket kinevező Orbán Viktor oly hevesen gyaláz itthoni fórumokon. Tehát az uniós „trojka” két intézményében Orbán Viktor, illetve kinevezettjei nélkül nem születhet meg semmilyen fontos döntés, a harmadikban pedig az ő pártcsaládja adja a vezető erőt. Így EU-ellenes kirohanásai kizárólag a tájékozatlan hazai közvélemény megtévesztését, hergelését szolgálják.
Mindez nem jelenti azt, hogy az Európai Unióban minden úgy jó, ahogy van. Az eredetileg öt és fél gazdag és egy fél szegény ország (az olasz Dél) közössége nehezen tudja kezelni huszonnyolc állam és megannyi régió olyannyira különböző problémáit. De éppen az Európai Néppárt az, amely a legkeményebben ragaszkodik sok mindenhez, ami rossz és igazságtalan az EU-ban. Ők erőltetik leginkább az Egyesült Államokkal kötendő szabad kereskedelmi egyezményt. Ők részesítik mindig előnyben a nagytőkét a munkavállalókkal, a bankokat a kisemberekkel szemben. Ők szavazzák le a szigorúbb környezetvédelmi, egészségügyi és fogyasztóvédelmi előterjesztéseket a profit védelme érdekében. Ők akadályozzák meg, hogy az Európai Unió olyan szociális Európává változzon, amelynek legfontosabb célja az európai polgárok anyagi helyzetének és létbiztonságának fokozatos kiegyenlítése.
Ezen a felelősségükön az sem enyhít, hogy ebben többnyire számíthatnak a liberálisok és esetenként a szocialisták támogatására. Amúgy érdemes lenne egyszer a magyar közvéleménynek is bemutatni, hogy számszerűen milyen gyakran szavaznak együtt a Fidesz és az európai liberálisok képviselői az Európai Parlamentben. Döntően olyan ügyekben, amelyeket a hazai jobboldali sajtó megvetően „neoliberálisnak” szokott nevezni, elhallgatva a Fidesz aktív részvételét a megszavazásukban.
Sajnos a magyar ellenzék nem arról beszél, hogy hazánk eddigi uniós szereplésében Orbán Viktornak és a Fidesznek meghatározó szerepe volt és van. Ehelyett gyakran csökönyösen védi az EU védhetetlen döntéseit és struktúrájának hibáit is. Pedig a magyar társadalom olyan unióban lenne érdekelt, amely minden polgára számára biztosítja a szociális felzárkózást, korlátozza a vadkapitalizmust, kiegyensúlyozottan politizál az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között. Orbán Viktor pártjai, a Fidesz és az Európai Néppárt ennek pontosan az ellenkezőjét képviselik.
Orbán Brüsszel-kritikájában lehetnek részigazságok. De hat éve minden hónapban ő ül ott Brüsszelben a legfontosabb döntéshozó testületben, így minden magyar állampolgár közül ő áll a legközelebb a „politikai Brüsszelhez”.
A szerző publicista, volt európai parlamenti képviselő (MSZP)
