Józanodik-e Juncker a brexit után?

Az Európai Bizottság öt forgatókönyvet vázolt az unió jövőjével kapcsolatban.

Igencsak markáns változtatást hozna a második eset, ráadásul az ellenkező irányba: „Semmi más, csak a közös piac.” A brexit elvitathatatlan „érdeme”, hogy egy ekkora visszalépést jelentő opció egyáltalán felvetődhet egy bizottsági dokumentumban, hatvanévnyi európai integrációval a hátunk mögött. Ennek azonban még a mostani tötyörgés fenntartásánál is kisebb az esélye, mondhatni nulla, úgyhogy Junckernek nem jelentett nagy kockázatot felvillantani a visszatáncoló gesztust. Egyrészt ezt még a sokszor hangosan brüsszelező kormányok, például Orbánék sem akarnák valójában, másrészt a brexit lebonyolításakor az első sorból fogja végignézni az összes uniós kormányfő, mennyire macerás még az is, ha „csak” a közös piacra fejtik vissza az együttműködést. (Már ha a briteknek sikerül ezt kialkudniuk.) Ráadásul nagyon nehéz határvonalat húzni, hiszen az integráció eddigi mozgatórugója pont a közös piac volt: az ugyanis a közvélekedéssel ellentétben nemcsak a vámok megszüntetését és a szabadkereskedelmet jelenti, hanem a járulékos korlátok lebontását is. Épp a közös piac mentén fűződött egyre szorosabbra az integráció, mert a mind inkább korlátok nélküli kereskedelem megkövetelte a személyek, a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását is – hogy csak a hírhedt alapszabadságokat említsük.

Kétsebességes Európáról szól a harmadik opció, azzal a jelmondattal, hogy „akik többet akarnak, tegyenek többet”. A schengeni térség vagy az eurózóna példája alapján a dokumentum a védelmet, a bel- és igazságügyi együttműködést, valamint a szociális és adózási területet említi lehetőségként a szorosabb együttműködésre. Utóbbi ellen Orbán Viktor egyébként épp két hete hirdetett szabadságharcot évértékelőjében, az ajrópéerebb(nek látszani akaró) Románia pedig a minap határolódott el a többsebességes Európának még az ötletétől is, mivel az úgymond „elmélyíti a szakadékokat”.

A „csináljunk kevesebbet, de hatékonyabban” elvre épül a negyedik lehetőség, gyakorlatilag viszont nem kevesebbet sorol fel, hanem jóval többet, ráadásul olyan érzékeny területeket vonna be a közösbe, mint a kereskedelmi egyezmények, a terrorizmus elleni harc vagy a menekültügyi rendszer. Ügyes marketinggel talán ezt a verziót lehet leginkább lenyomni az emberek és a tagállami kormányok torkán, például úgy, hogy cserébe néhány jelentéktelenebb területen visszavesznek az integrációból.

Végül ötödikként természetesen a föderális Európa, a „csináljunk sokkal több mindent együtt” ideája vetődik fel, amelynek a gyakran hangoztatott frázisok ellenére szintén nagyjából annyi a realitása, mint a visszatérésnek a puszta piaci szempontokhoz, és amelyről Juncker is elismeri, hogy a társadalom egy részét még jobban elidegenítheti az uniótól. De azért játsszunk csak el egy pillanatra az utópikus gondolattal: ebben a verzióban 2025-re az EU egy szereplőként lép fel a kereskedelemben és a nemzetközi színtéren, és egy, közös képviselőt küld a legtöbb nemzetközi fórumra.

Elképzelték, hogy 2025-ben mondjuk Guy Verhofstadt képviseli önöket az ENSZ-ben? Na, akkor most válasszanak egy opciót!