Józanodik-e Juncker a brexit után?

Az Európai Bizottság öt forgatókönyvet vázolt az unió jövőjével kapcsolatban.

Már bebizonyosodott, mennyire káros Brüsszelt hibáztatni a problémákért, közben pedig otthon learatni a babérokat az érdemekért, és másokra mutogatni a közös döntésekben való részvállalás helyett – olvasható az Európai Bizottság szerdán közzétett, az Európai Unió jövőjéről szóló Fehér könyvében, amelyet Jean-Claude Juncker bizottsági elnök jegyez.

A fenti sorokat olvasva az ember nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Juncker itt az általa korábban poénból lediktátorozott magyar miniszterelnökre (is) célozhat, de tulajdonképpen mindegy, mert a Fehér könyvet illetően nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a bizottság által 2025-ig vázolt öt forgatókönyv mennyiben tükrözi a brexitből merített tapasztalatokat, és mennyiben reflektál az euroszkepticizmus egyre növekvő térhódítására. Hiszen ha eddig nem is, mára egyértelművé kellett hogy váljon az összes rózsaszín ködben ábrándozó föderalista számára, hogy a fokozatosan mélyülő integráció eszményéhez a választóknak is van egy-két szavuk, és azt eléggé keresetlenül ki is mondják, ha lehetőségük adódik rá – ahogy azt tették a brexitnépszavazáson.

Milyen Európai Uniót akarunk?

Vitát kezdeményezünk arról, milyen EU-ra van szüksége hazánknak, a többi tagországnak, Európának és a világnak. A vitaindító írást itt olvashatja.

Feltehetően a demokráciadeficitezős brüsszelezésnek akart elébe menni a bizottság, amikor – meglepően előzékeny módon – mindjárt öt forgatókönyvet is vázolt a jövőre nézve, az egyetlen tuti megmondása helyett. Az öt verzió közül azonban némelyikről ordít, hogy nincs realitása, mások ellen pedig már most ágálnak egyes tagállamok.

„Folytatjuk, ahogy eddig” az első szcenárió szerint. Ezzel kapcsolatban a fő kérdés, hogy mégis mit. A hatékonyságot teljességgel nélkülöző mellébeszélést, lopakodó hatáskörbővítéssel megspékelve? A tagállamok meg eközben esetleg folytatják a kilépegetést az EU-ból? Nem valószínű, hogy bárki örömmel tapsikolna egy ilyen folytatásnak, hiszen egy dolog azért van, amiben a föderalisták és a nemzetek Európájában hívők egyetértenek: hogy a dolgok mostani menetén változtatni kell.

Igencsak markáns változtatást hozna a második eset, ráadásul az ellenkező irányba: „Semmi más, csak a közös piac.” A brexit elvitathatatlan „érdeme”, hogy egy ekkora visszalépést jelentő opció egyáltalán felvetődhet egy bizottsági dokumentumban, hatvanévnyi európai integrációval a hátunk mögött. Ennek azonban még a mostani tötyörgés fenntartásánál is kisebb az esélye, mondhatni nulla, úgyhogy Junckernek nem jelentett nagy kockázatot felvillantani a visszatáncoló gesztust. Egyrészt ezt még a sokszor hangosan brüsszelező kormányok, például Orbánék sem akarnák valójában, másrészt a brexit lebonyolításakor az első sorból fogja végignézni az összes uniós kormányfő, mennyire macerás még az is, ha „csak” a közös piacra fejtik vissza az együttműködést. (Már ha a briteknek sikerül ezt kialkudniuk.) Ráadásul nagyon nehéz határvonalat húzni, hiszen az integráció eddigi mozgatórugója pont a közös piac volt: az ugyanis a közvélekedéssel ellentétben nemcsak a vámok megszüntetését és a szabadkereskedelmet jelenti, hanem a járulékos korlátok lebontását is. Épp a közös piac mentén fűződött egyre szorosabbra az integráció, mert a mind inkább korlátok nélküli kereskedelem megkövetelte a személyek, a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlását is – hogy csak a hírhedt alapszabadságokat említsük.

Kétsebességes Európáról szól a harmadik opció, azzal a jelmondattal, hogy „akik többet akarnak, tegyenek többet”. A schengeni térség vagy az eurózóna példája alapján a dokumentum a védelmet, a bel- és igazságügyi együttműködést, valamint a szociális és adózási területet említi lehetőségként a szorosabb együttműködésre. Utóbbi ellen Orbán Viktor egyébként épp két hete hirdetett szabadságharcot évértékelőjében, az ajrópéerebb(nek látszani akaró) Románia pedig a minap határolódott el a többsebességes Európának még az ötletétől is, mivel az úgymond „elmélyíti a szakadékokat”.

A „csináljunk kevesebbet, de hatékonyabban” elvre épül a negyedik lehetőség, gyakorlatilag viszont nem kevesebbet sorol fel, hanem jóval többet, ráadásul olyan érzékeny területeket vonna be a közösbe, mint a kereskedelmi egyezmények, a terrorizmus elleni harc vagy a menekültügyi rendszer. Ügyes marketinggel talán ezt a verziót lehet leginkább lenyomni az emberek és a tagállami kormányok torkán, például úgy, hogy cserébe néhány jelentéktelenebb területen visszavesznek az integrációból.

Végül ötödikként természetesen a föderális Európa, a „csináljunk sokkal több mindent együtt” ideája vetődik fel, amelynek a gyakran hangoztatott frázisok ellenére szintén nagyjából annyi a realitása, mint a visszatérésnek a puszta piaci szempontokhoz, és amelyről Juncker is elismeri, hogy a társadalom egy részét még jobban elidegenítheti az uniótól. De azért játsszunk csak el egy pillanatra az utópikus gondolattal: ebben a verzióban 2025-re az EU egy szereplőként lép fel a kereskedelemben és a nemzetközi színtéren, és egy, közös képviselőt küld a legtöbb nemzetközi fórumra.

Elképzelték, hogy 2025-ben mondjuk Guy Verhofstadt képviseli önöket az ENSZ-ben? Na, akkor most válasszanak egy opciót!