Sokkhatás alatt: ki rúgta fel a klímavédelmi közmegegyezést?

A klímaváltozás elleni küzdelem ma még nem nemzeti ügy, pedig annak kellene lennie.

Donald Trump amerikai elnök néhány nappal a környezetvédelmi világnap előtt jelentette be, hogy az Egyesült Államok kilép a 2015 decemberében Párizsban aláírt nemzetközi klímavédelmi megállapodásból. Ez szinte napra pontosan huszonöt évvel azután történt, hogy 1992 júniusában Rio de Janeiróban megszületett az ENSZ nemzetközi éghajlatvédelmi keretegyezménye, amelyet az Egyesült Államok is aláírt.

Trump bejelentése világszerte tiltakozást váltott ki: több ország is kiállt az egyezmény végrehajtása mellett, az Egyesült Államok három állama klímaszövetséget alapított, és saját munkatársa, Elon Musk is úgy döntött, hogy otthagyja a Fehér Ház tanácsadó testületét. Emmanuel Macron francia elnök egyenesen úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok hátat fordít a világnak, és nincs B terv, mert nincs B bolygó sem. Eközben számos helyen, így Budapesten is tüntettek a környezetvédők.

Az amerikai elnök június elsejei bejelentése után Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt. Éppen aktuális péntek reggeli rádióinterjújában közölte, hogy sokkhatás alatt áll. A kormányfő szerint Magyarországon közmegegyezés van abban, hogy a klímaváltozás valóságos és veszélyes dolog, és mivel globális természetű, ezért a vele szembeni fellépés is globális szintű cselekvést igényel.

Orbán Viktornak igaza van abban, hogy az éghajlatváltozás globális jelenség, ezért hatásainak csökkentéséért, következményeinek enyhítéséért globális szinten, vagyis minden ország aktív közreműködésével kell cselekedni. A globális eredmények azonban a helyi, lokális cselekvések összességét jelentik; a különböző országoknak az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, az energiatermelés korszerűsítésére, a takarékosságra, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra irányuló erőfeszítéseit. Vagyis méretéhez, lakosságszámához és az általa előidézett szennyezéshez mérten Magyarországnak is lépéseket kell tennie a klímavédelem terén.

Ráadásul a Kárpát-medence az éghajlatváltozás szempontjából érzékeny területnek számít. Több kutató munkája és nemzetközi tanulmányok is felhívják a figyelmet a veszélyekre, egyebek között az Alföld aszályosodására, a kiszámíthatatlanul jelentkező özönesőkre és árvizekre, a felmelegedéssel megjelenő kórokozókra és kártékony rovarokra, az egyre elviselhetetlenebb városi hőhullámokra.

A klímaváltozás elleni küzdelem ma még nem nemzeti ügy, pedig annak kellene lennie. A miniszterelnöknek abban sajnos nincs igaza, hogy a kérdés megítélésében közmegegyezés van. Inkább csak volt, amit éppen a jelenlegi kormány rúgott fel a paksi atomerőmű-bővítés erőltetésével, a szélerőművek telepítésének lehetetlenné tételével, a napelemek megadóztatásával, a családi házak szigetelésére szánt uniós források eltérítésével, az aszályos időszakot enyhítő víztározók építésének feladásával – és a sort még hosszan folytathatnánk.

Ha Magyarország számára valóban fontos lenne az éghajlatváltozás elleni küzdelem, akkor hazánknak is törekednie kellene a megújuló energiaforrások növekvő használatára és a XXI. századi technológiák alkalmazására. Ehhez a szellemi kapacitás is rendelkezésre áll: már felnőtt egy új szemléletű műszaki generáció. Ezekkel a lépésekkel felzárkózhatnánk a fejlett országokhoz, nőne a versenyképességünk, a szél- és napenergiával termelt villamos energia használata miatt csökkenne a károsanyag-kibocsátás, a házak szigetelésének hasznát a lakosok a saját bőrükön éreznék. Ebben az esetben tényleg lehetne a klímavédelem ügyében közmegegyezés.

A szerző környezetvédelmi újságíró