Koppányok voltunk

Itt az ideje, hogy visszatérjünk a demokratikusnak nevezhető vitákhoz, amíg nem késő.

Szent István és az államalapítás a magyarság legnagyobb ünnepe marad. Akkor is, ha ma is vannak olyanok, kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt, akik ezt nem akarják. Ma már nem ideológiai megfontolásból, dehogy. Szimplán hatalomvágyból. Ebben a tekintetben édes mindegy, ki van a kormányrúdnál, és ki akarja azt megkaparintani. A Fidesz ugyan kisajátítaná augusztus 20-át, de nem jön össze neki: kereszténységről szónokolnak, Istenről beszélnek, de valójában kicsit sem gondolnak rá. A kormánypárti gyűlölködők Istennel és Szent Istvánnal mennek szembe, amikor ahelyett, hogy megvizsgálnák lelkiismeretüket, kijelölik a választóiknak: ki a gonosz, ki az ellenség. Erre kétharmados többséggel sem lenne joguk.

Orbán Viktor miniszterelnök – hanyagolva az általa vezetett ország „születésnapját” – augusztus 20-án még szabadságon volt, de társai harcoltak Sorossal, Simicskával, Brüsszellel, az állítólagos háttérhatalommal, valamint részben megszokásból a szocialistákkal. Továbbá kiemelten a Jobbikkal és személyesen Vona Gábor pártelnökkel. A kisebb baloldali ellenzéki pártoknak viszont teljesen elment az eszük, amikor Szent Istvánkor – eredeti terveik szerint – hatalmas, kormánybuktató tüntetést szerveztek volna „A függetlenség napja” címmel. Agyrém. A magyarok nem voltak vevők erre, alig kétszáz érdeklődő vonta ki nem létező kardját.

Na de 2017-ben ki lehet István, és ki Koppány? Kinek van igaza? Itt az ideje, hogy a még-még demokratikusnak nevezhető vitákhoz visszatérjünk, amíg nem késő. A televíziós csatornákon ilyentájt rendre leadják az István, a király valamelyik változatát. Idén a Duna TV-n a 2015-ös felújítás ment a tűzijáték után. Bár részben eredeti szereplők voltak, az 1983-as előadás-sorozat paródiájának tűnt. Mindenesetre az előadott dalok, a Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámájának felhasználásával írt sorok aktuálisabbak, mint valaha. A 2018 tavaszán esedékes országgyűlési választások közeledtével leginkább az első, a valójában 1971-es Illés-szerzemény: „Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget. Mondd, te kit választanál.”

Azokat semmiképpen sem, akik véleményemért kétségbe vonják a magyarságomat, de azokat sem, akik már – nem is egyszer – megtagadták a magyarságukat. Egyszerre akarok lenni Szent István és Koppány: „ oly nehéz a választás”.