Lendületes beszédet mondott a Ferencváros szilveszteri rendezvényén a klubelnök Kubatov Gábor. Szavainak legtöbbet idézett részében – miszerint a jövőben emelni kell a költségvetésüket, és újabb szponzorok bevonására is szükség lesz – nem is lenne semmi rendkívüli. A világon minden klubelnök erre törekszik. De hát ebben az országban pontosan tudjuk, hogy miből emel költségvetést egy élvonalbeli labdarúgóklub, pláne, ha az történetesen a „nemzet csapata”: adóforintból és a szemérmesen taónak nevezett közpénzből. Úgyhogy ennek fényében érdemes volt szelíd mosollyal az arcunkon hallgatni tovább Kubatov Gábort, amint azt fejtegette, hogy ez a forrástöbblet lehet a záloga annak, hogy a zöld-fehérek jól szerepeljenek ezután a nemzetközi kupában. Mindezt azzal támasztotta alá, hogy míg a Fradi költségvetése 14 millió euró, addig egy osztrák csapaté 25 millió.
Aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük: a Fidesz pártigazgatója valami olyasmire szánta el magát, mint a Nemzeti Sport jegyzetírója. Történt ugyanis, hogy Orbán Viktor régi barátja, Mészáros Lőrinc újságjában (amely köztudomásúlag Orbán Viktor kedvenc sajtóterméke) azért fohászkodott „tisztelettel” felsőbb hatalmakhoz (na vajon kihez is végső soron?) a lapcsoport tartalomfejlesztési igazgatója, hogy a futballilag épp haldokló Pécs is kapjon új stadiont. Persze amikor már maga Orbán Viktor is az emberekhez fordul, hogy utaljanak át neki egy kis pénzt, akkor ezeken a példákon nincs mit csodálkozni. Úgy látszik, ebben az országban egyszer mindenki kér majd valamit valakitől.
Hogy a baranyai megyeszékhely konkrétan adósságcsapdában vergődik, arról a Nemzeti Sportban ugyanúgy nem olvasni, ahogy szilveszteri beszédében Kubatov sem ejtett szót arról, amikor a stadionberuházásokat méltatta (na jó: védte), hogy e létesítmények üzemeltetése szinte mindenhol súlyos gondot okoz. Sok helyütt leírták, hogy miért, de úgy látszik, hiába, úgyhogy tegyünk még egy elkeseredett kísérletet: alapvetően azért van ez az egész, mert a magyar foci nem jó. Hanem rossz. Ezért nem is megy (szinte) senki meccsekre. Ha viszont nem jár (szinte) senki meccsekre, akkor üresen, kihasználatlanul állnak a stadionok. Igaz, vannak próbálkozások a megtöltésükre. Hallani kivezényelt köztisztviselőkről, vásárolt szurkolókról, a bőkezű támogatást nyújtó cégek dolgozóira tukmált ingyenjegyekről, manipulált statisztikákról is – de ettől még mindig sok szék marad üresen. Nem a VIP-ban, de hát ott nem is az aranylábú ecsetfejűek csetlése-botlása adja az igazi apropót a szotyizáshoz. Ott a Közbeszerzési Értesítő következő számát rakják össze.
Ezért nem lenne meglepő, ha minden VIP-vendég úgy csodálkozna, mint Kubatov Gábor, aki őszintén megdöbbent azon (beszédében hangot is adott ennek), hogy a futball körül negatív, a lelátón meg borzasztó a hangulat. Ebben a közegben marha nehéz alkotni. Sokan nem találnak semmiben örömöt. Azzal jönnek a károgók, hogy a Fradi csak egy gyenge bajnokságot nyert meg 21 ponttal pár éve. És most jön a kubatovi tételmondat: „De mi lettünk a bajnokok, kéretik örülni!” A klubelnök szerint (ide most nyugodtan írhatunk pártigazgatót is) akkor kell zúgnia a leghangosabb buzdításnak, amikor bajban van a csapat. Csakhogy a Fradi nincs bajban. Legalábbis nem lenne szabad, hogy abban legyen: rendelkezésükre áll tömérdek pénz, paripa és „fegyver”, infrastruktúrájuk is olyan lesz, hogy szerényen csak városnak becézik. Fradivárosnak. Ha ez a csapat mégis bajba kerül, akkor ez a csapat egész egyszerűen gyenge. Vagy rosszul gazdálkodik a forrásaival. Ennek aztán sehogy nem lehet örülni, még ha a fentről kérik is.
Pontosan ugyanaz az az ostromlotterőd-retorika ez, amit a Fidesz alkalmaz, és ami már annyira unalmas. Az oktrojált optimizmussal együtt. Már ott tartunk, hogy nem lehet mit kezdeni az egészségüggyel, az oktatással, a leszakadó vidékkel, meg úgy egyáltalán a saját életünkkel, mert két éve eldobott egy követ Röszkénél egy bizonyos Ahmed H. Még az is lehet, hogy egyszer a Fradi nemzetközi botladozásaiért (plusz a válogatott luxemburgi és andorrai fiaskóiért) is a migránsok lesznek a felelősek. Meg a Soros.
Rendben, ne játsszuk a hülyét – hiszen valahol ez volt a cél. Sikerült. Olyan falanx jött létre, ahol a legjogosabb kritika, a legelemibb tényközlés is minimum árulással, de még inkább nemzetvesztéssel ér fel. Pedig pont Kubatov Gábor ez ideig utolsó, 2007-ben (!) elhangzott parlamenti felszólalásából tudjuk, hogy a demokrácia életünk alappillére, „amelyet az ember elsősorban magára nézve tart kötelezőnek, mellyel természetesnek látja az emberi jogok, a szólásszabadság, a szolidaritás, az igazságosság, az igazmondás iránt érzett felelősség ügyeit”. Igen szép gondolatok, eszmék ezek. Kéretik visszatérni hozzájuk.
