Most már egészen biztosan kijelenthető, hogy 2020-ra a stadionok országa leszünk, ugyanis addig a kormány döntései alapján a jelen állapot szerint mintegy 32 helyszínen minimum 342 milliárd forintból – ebből a közbeszerzési pályázatokban megjelentek szerint nagyjából 250 milliárd a közpénz, vagyis a társasági adóból (tao) lecsípett rész – épülnek fel vagy újulnak meg a profi csapatok sportlétesítményei.
A gondok az építkezés után kezdődnek. Ugyanis amíg a tao által jelentős összegű közpénzeket lehetett megmozgatni a stadionok építésénél, felújításánál, addig a létesítmények fenntartását törvényesen nem lehet ebből fedezni. Holott volt ilyen kormányzati elképzelés – a tao 2 kifejezetten erre szolgált volna –, ám az Európai Unió kizárólag az eddig bevett gyakorlat folytatását engedélyezte. Így a fenntarthatóságot alapvetően segítené a Magyar Labdarúgó-szövetség által megálmodott nézőszám-emelkedés, ám ebből finoman szólva sem lett semmi. Egyes sportközgazdászok úgy vélik, ebben a helyzetben megközelítőleg 110 év múlva térülnek meg ezek a beruházások.
Ilyen hatalmas létesítményeket csak akkor lehet rentábilisan fenntartani, ha az multifunkcionális, azaz a sporton kívül egyéb – mondjuk kulturális – rendezvényeket is tarthatnak bennük.
– Ehhez képest a két legnagyobb stadionban, a Groupama Arénában és a Nagyerdei stadionban a sporton kívüli hasznosítás nem jelentős, maximum 3–10 százalék – nyilatkozta lapunknak a téma kapcsán Muszbek Mihály. A sportközgazdász szerint ráadásul szó sem lehet olcsó üzemeltetésről, hiszen minőségi követelményeknek kell megfelelniük a stadionoknak. A szakember azt is elmondta, egy 25–50 évre tervezett stadion éves amortizációja kettő és négy százalék közötti, ami azt jelenti, hogy egy átlag tízmilliárdos bekerülésű stadion fenntartása éves szinten 400–600 millió forint. Körülbelül négyszer annyi, mint amennyit a régi létesítmények felemésztettek.
Kérdés, hogy honnan lehet ezt a pénzt előteremteni. Nos: a multifunkcionális létesítményeknél megoldás lehetne például a VIP-páholyok, a Sky bokszok értékesítése. A Ferencvárosnál például 25 darab, nyolcszemélyes páholyt alakítottak ki, éves szinten darabonként 25 millió forintért értékesítik. Míg ez az összeg mondjuk az Újpestnél 2–5 millió, a Debrecennél 1–3 millió forintot jelent VIP-páholyonként, addig a többi csapatnál pedig arányosan változik az összeg. – Ha a jelenlegi átlagos nézőszámot vesszük alapul, akkor összességében ötven–hatvan százalékkal magasabb a fenntartás összege, mint amit a bevételek lefednek. Ez a számok nyelvén 250–400 millió forintos fenntartási költségeket jelenthet a futballvállalkozásoknak, ami a közösségi tulajdonú létesítmények bérleti díjából, illetve a magasabb minőségű stadionok üzemeltetéséből adódik össze. Kivéve a Ferencvárost, ahol egy cég évi fix összegért üzemelteti a stadiont, ám ennek fejében az összes bevétel őket illeti. Vidéken egyébként rosszabb a helyzet, mint a fővárosban, hiszen a jóval alacsonyabb vásárlóerő miatt a VIP-páholyok értékesítésénél szerényebbek a lehetőségek – ecsetelte Muszbek Mihály.
