Ezért születhet ellenzéki győzelem

A Fidesz valójában elveszítette a négy évvel ezelőtti szavazóinak a negyedét.

Az adat egyértelműen mutatja, hogy a közvélemény-kutatások nagyon nagy mértékben mérik fölül a Fideszt. Egyszerűen azért, mert az általuk kimutatott százalékos arányok nem a ténylegesen várható szavazók pártszimpátiájának arányait jelzik, hanem egy olyan részhalmazét, amelyen belül erősen felülreprezentáltak a 2014-es Fidesz-szavazók. Igazából ez egyáltalán nem meglepő. Csak azt a vélelmezhető tényt igazolja, hogy az ellenzéki szavazók bizalmatlanabbak a közvélemény-kutatókkal szemben, mert általában tartanak attól, hogy a kormánnyal szembeni ellenszenvüket nyíltan kifejezésre juttassák.

A választási eredmény megbecsülésénél ezt a döntő jelentőségű tényezőt eddig nem igazán vették figyelembe. Arra nézve születtek becslések, hogy a választási szándékukat eltitkolóknak – egyéb kérdésekre adott válaszuk alapján – mi lehet a pártszimpátiájuk, vagy legalábbis, hogy kormánypárti vagy ellenzéki szavazók lesznek-e. Egészen más kérdés az, hogy milyen arányok várhatók akkor, ha figyelembe vesszük a Fidesz túlreprezentáltságát a válaszolók között.

A következő példával lehet érzékeltetni a jelenséget. (A példában szereplő számok a könnyebb követhetőség érdekében kerekítettek, nem valamelyik választókerületi mérésből származnak, de közel vannak azok átlagához.) Tegyük fel, hogy egy adott választókerületben a Fidesz 2014-ben 45 százalékot ért el, a közvélemény-kutatónak válaszolni hajlandók között azonban 60 százalék a valamikori Fidesz-szavazók aránya, a mostani választói szándékot tekintve pedig megint csak 45 százalék mondja azt, hogy Orbán Viktor pártjára akar szavazni. Ebben az esetben nem arra lehet számítani, amit „a számok mutatnak”, vagyis hogy a kormánypárt a négy évvel ezelőtti támogatottságra számíthat. Hanem azt, hogy elveszítette szavazói negyedét, és ez igen komoly veszteséget jelenthet a szavazói arányban is. Pontos számok természetesen nem állapíthatók meg, hiszen azok nagyon sok nem ismert adattól függenek. Nem tudható, hogy az egyáltalán nem válaszolók között milyen arányban vannak a négy évvel ezelőtti kormánypártiak, és azok közül mennyien pártoltak el mostanára (bár nehéz lenne okot találni arra, hogy ott jóval kevesebb lenne ez a veszteség, mint a válaszolók között). Természetesen a részvételi arány is jelentősen befolyásolja, hogy a Fidesz támogatóvesztése százalékban mennyit fog jelenteni. A jelenség azonban igen erőteljes.

Érdemes ezt összevetni a hódmezővásárhelyi polgármester-választással kapcsolatos várakozásokkal, illetve a tényleges eredménnyel. Bár nem hoztak nyilvánosságra előzetes közvélemény-kutatásokat, több szakember is állítja, hogy van tudomása van olyanokról, és a mérések 60 százalékos kormánypárti győzelmet jeleztek előre. A valóság ezzel szemben nem egészen 42 százalék volt. Bár ehhez jelentősen hozzájárulhatott a kampány vége felé egyre inkább Márki-Zay Péter felé forduló szimpátia, minden bizonnyal benne volt a KOM-felmérésekből kiolvasható tendencia is.

Ha ez így van, akkor téves a közvélemény-kutatók és politológusok által általánosan elfogadott feltételezés is, hogy bár a Fidesz az elmúlt években nem szerzett új szavazókat, nem is igen vesztett. A jelzett adatok azt mutatják, hogy jelentős részüket igenis elveszítette.

Konkrét számokra is le lehet ezt fordítani. A választási eredménnyel kapcsolatos becslések általában hónapok – ha nem évek – óta abból indulnak ki, hogy a Fidesznek van egy 2-2,5 milliós biztos tábora. Az ellenzéki pártokkal szimpatizálók összesen többen vannak ennél, de megosztottak. Ezért a választás kimenetelét az dönti el, hogy mennyire képesek mobilizálni, illetve koordinálni, az egyes kerületekben egy jelölt mögé állítani az ellenzéki szavazókat. Mára egyre világosabb, hogy ennek a lehetőségei korlátozottak.

Alapvetően új helyzetet jelent, hogy a fentiek alapján azzal lehet számolni: a Fidesznek nem lesz 2 millió szavazója. Ez azt jelenti, hogy támogatottsága még viszonylag alacsony, 60–65 százalék közötti részvétel esetén is 40 százalék alá, magas részvételnél akár a 35 százalék környékére eshet. Ez egyértelműen arra mutat, hogy a Fidesz nagy valószínűséggel elveszíti abszolút többségét. Ennek mértéke egyrészt a részvételi aránytól, másrészt az egyéni választókerületi eredményektől függ.

Az elmúlt hetek eseményei ugyanakkor jelentősen módosították az ellenzék által megnyerhető kerületek pártok közötti eloszlásával kapcsolatos esélyeket is. A Jobbik érezhetően erősödött. Ennek egyik oka feltehetően az, hogy a kormány kampányának gyakorlatilag egyetlen témája, a migránsokkal való ijesztgetés a baloldallal szemben hatékonyabb. A jelentős számú szavazó, aki kormányváltást akar, de sikerült elültetni benne a félelmet a migránsoktól, könnyebben fog a Jobbikra szavazni, mint más ellenzéki pártokra. Másrészt az is kétségtelen, hogy az ellenzéki pártok közötti csatározások, amelyekből leginkább a Jobbik tudta kivonni magát, szintén az erősödését szolgálják. Ez is hozzájárulhatott, hogy a baloldali szavazók nagyobb arányban tudják elképzelni, hogy „taktikai szavazóként” jobbikos jelöltet támogassanak, mint fordítva.

Ennek következménye, hogy míg korábban úgy tűnt, a baloldalnak 30-35 egyéni győzelmet is van esélye aratni, s a Jobbiknál ez csak néhány esetben tűnt elképzelhetőnek, addig most már reálisnak tűnik, hogy Vona Gábor pártja szerezzen többtucatnyi egyéni mandátumot. Ugyanakkor a fővárosi és vidéki nagyvárosi „baloldali” választókerületek sorsa bizonytalanabbá vált. Koordináció hiányában elképzelhető, hogy a Fidesz akár 30 százalékkal is nyerjen kerületeket.

Mindezek figyelembevételével arra lehet számítani, hogy az ellenzék többséget szerez a következő parlamentben. Ennek mértéke – és ettől függően az azt követő időszak politikai lehetőségei – rövidesen világossá válik.

A szerző egyetemi oktató