Politikai szempontból nem kell nagyobb változásokkal számolnunk, mivel az elmúlt hónapokban a NATO és tagállamai, köztük Magyarország is, már lényegében ráálltak arra az irányvonalra, amit a csúcstalálkozó most írásba foglalt. Tehát finomhangolásra van szükség. Számunkra kedvezőbb helyzetet teremt az is, hogy a haderőfejlesztés tekintetében az elmúlt években olyan lépések történtek – főként, de nem csak az új fegyverrendszerek beszerzése és rendszerbe állítása területén –, amelyek eredményeként ma már közelebb vagyunk nemcsak a híres kétszázalékos küszöb eléréséhez a védelmi költségvetésben, de a haderő alkalmazására nézve általában is: mind az ismét kiemelt jelentőségűvé váló területvédelem, mind pedig a missziós szükségletek területén.
Azért még maradt tennivaló bőven. Ezek közül a legfontosabbakat vesszük számba. Számos konkrét feladatot is azonosíthatunk már most – fenntartva a lehetőséget, hogy a megvalósítás folyamán biztosan ennél jóval több is jelentkezik. És örömmel állapíthatjuk meg, hogy ezek közül többnek a végrehajtása a csúcstalálkozó után szinte azonnal elkezdődött.

























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!