Politikai szempontból nem kell nagyobb változásokkal számolnunk, mivel az elmúlt hónapokban a NATO és tagállamai, köztük Magyarország is, már lényegében ráálltak arra az irányvonalra, amit a csúcstalálkozó most írásba foglalt. Tehát finomhangolásra van szükség. Számunkra kedvezőbb helyzetet teremt az is, hogy a haderőfejlesztés tekintetében az elmúlt években olyan lépések történtek – főként, de nem csak az új fegyverrendszerek beszerzése és rendszerbe állítása területén –, amelyek eredményeként ma már közelebb vagyunk nemcsak a híres kétszázalékos küszöb eléréséhez a védelmi költségvetésben, de a haderő alkalmazására nézve általában is: mind az ismét kiemelt jelentőségűvé váló területvédelem, mind pedig a missziós szükségletek területén.

Azért még maradt tennivaló bőven. Ezek közül a legfontosabbakat vesszük számba. Számos konkrét feladatot is azonosíthatunk már most – fenntartva a lehetőséget, hogy a megvalósítás folyamán biztosan ennél jóval több is jelentkezik. És örömmel állapíthatjuk meg, hogy ezek közül többnek a végrehajtása a csúcstalálkozó után szinte azonnal elkezdődött.

Mindenekelőtt kiemelt figyelmet kell fordítani a haderő ma már krónikus élőerőhiányára: fokozatosan, de gyorsan feltölteni élőerővel a rendelkezésre álló alakulatokat. Meg kell határozni a gyorsan fejlődő tartalékos szervezetek feladatait és az ehhez szükséges képzési, felszerelési szükségleteket. Újra kell gondolni az együttműködés tartalmi és szervezeti kereteit más fegyveres testületekkel, mindenekelőtt a rendőrséggel, az alakulóban lévő határőrséggel és a katasztrófavédelemmel. Fontos az is, hogy minderről folyamatos konzultáció folyjon a társadalommal, a civil szervezetekkel és más szakértőkkel. Annál is inkább, mert az átfogó honvédelem a társadalom egészének támogatása nélkül kudarcra van ítélve. Természetesen fontos továbbra is a feladatok elvégzéséhez szükséges anyagi eszközök biztosítása is.

Rendkívül fontos feladat a Honvéd Vezérkar kialakítása is. Ez nemcsak a katonai vezetési rendszer működése szempontjából játszik kiemelt szerepet, hanem egyik döntő eleme a haderő feletti demokratikus politikai és civil kontroll érvényesülésének is. Az előző honvédelmi vezetés a korábban kialakult, igencsak zavaros és komoly működési nehézségekkel küzdő rendszerből egy átmeneti megoldással tört ki, amely annak, aminek szánták: átmenetinek, meglepően jónak bizonyult. De az átmeneti megoldás után mindig meg kell találni a „végleges” megoldást, ami jelen esetben nem tűnik nagyon újnak, hiszen vezérkar időtlen idők óta létezik a világ legtöbb hadseregében és létezett hosszú ideig a magyar haderőben is. A probléma az volt, hogy a civil irányítás kialakítása során – kezdetben indokoltan – olyan megoldásokat alkalmaztak, amelyek összezavarták a vezérkar és a parancsnokság funkcióit. Ezt tisztázta a Benkő Tibor minisztersége alatt bevezetett átmeneti rendszer, és erre szükséges most a végleges megoldást megtalálni.

Ennek talán legfontosabb eleme, hogy nem szabad összekeverni a parancsnokság és a vezérkar funkcióit. Ez két különálló szerv, mindkettő közvetlenül a honvédelmi miniszter alá, de nem egymás alá rendelve. A parancsnokság feladata a csapatok vezetése, míg a vezérkar a politikai vezetés legfőbb katonai tanácsadója, amely a haderővel kapcsolatos szervezési, tervezési stb. feladatokat látja el. A kettőnek lehet ugyanaz a vezetője, de akkor kényesen ügyelni kell arra, hogy ne keverje össze saját beosztásai­ból adódó funkcióit. Talán célszerű lenne ezt fizikai szétválasztással is demonstrálni: a vezérkar helye Budapesten van, a parancsnokság pedig lehet Székesfehérváron.

Nem a haderő része, de a csúcstalálkozó döntéseiből is adódó feladat a határőrség megszervezése is. Az önálló határvadászegység nem a határvédelem, hanem a határőrizet szerve, alapvetően rendészeti feladatokat lát el, és ezért helyes, hogy a Belügyminisztérium kötelékébe szervezik. Kialakításánál komoly nehézségekkel is kell számolni, mivel általános probléma a haderő és a rendészeti szervek élőerővel való feltöltése, de ez az általános probléma átfogó megoldást igényel: a haderő, a rendőrség, a határőrség, a katasztrófavédelem – és véleményünk szerint a rendszerből egyelőre még elképzelések szintjén is hiányzó polgári védelem – egyaránt komoly személyügyi problémákkal küzd, amelyek megoldása nélkül azonban nagyon nehéz lesz a kitűzött célok elérése.

Ezzel párhuzamosan, a NATO-val és annak tagországaival szorosan együttműködve – ahogy a csúcstalálkozó is előirányozza – Magyarországon is szükséges a védelem egész rendszerének, azon belül is a haderő és a vele együttműködő fegyveres és civil testületek alkalmazási elveinek, eljárásainak átfogó felülvizsgálata. Az új kihívások, mint a kiberhadviselés, a hibrid hadviselés, a drónok szerepe és nem utolsósorban az orosz–ukrán háború tapasztalatai világossá tették, hogy egy valóban átfogó felülvizsgálatra van szükség. Az új lehetőségeket és szükségleteket – mint például talán leginkább a kiberhadviselés és a drónok szerepe – integrálni kell az általános harceljárásokba.

Mint mindig, most is kiemelt erőfeszítéseket igényel az új tervek és elképzelések megismertetése a társadalom egészével, és ebben fokozott figyelmet kell fordítani a médiára, a középiskolákra és az egyetemekre, és az ezen a területen működő civil szervezetekre.

A NATO csúcstalálkozója minden túlzás nélkül új fejezetet nyitott a szövetség életében, reagálva ezzel azokra az új kihívásokra, amelyekkel ma Európában szembe kell néznünk. Ennek legveszélyesebb és legsürgősebb eleme az orosz fenyegetés kezelése. De a harc hevében nem eshetünk túlzásokba sem: Oroszország ott van, ahol van és ott is marad, ilyen vagy olyan politikával, megkerülhetetlen eleme marad az európai biztonságnak. Éppen ezért – ha nem is holnap, de közép- és főként hosszú távon – meg kell találni minimum a békés egymás mellett élés, de remélhetőleg ezen túlmenően majd a kölcsönösen előnyös együttműködés ­feltételeit, elemeit is.

Ezen túlmenően természetesen politikai és katonai területen egyaránt reagálni kell a többi kihívásra is. Ezek Magyarország szempontjából is igencsak relevánsak. A kihívások többnyire új lehetőségeket is hordoznak. Ezek felkutatása és kihasználása nem kevésbé fontos feladat, mint a közvetlen reagálás a veszélyekre.

Hosszú és veszélyes időszak előtt állunk. De az euroatlanti közösség tagjaként minden esélyünk megvan arra, hogy ebben a helyzetben a győztesek oldalán maradjunk. Ezért fontos, hogy most megtegyük mindazt, ami ehhez szükséges – még akkor is, ha ez nem kevés pénzbe és erőfeszítésbe kerül –, és biztosak lehetünk abban, hogy bebizonyosodik: megéri.

A szerző biztonságpolitikai szakértő, egyetemi oktató

Borítókép: A NATO-tagállamok zászlói lobognak a szervezet brüsszeli központja előtt (Fotó: Dursun Aydemir/Anadolu Agency)