A valóságot tisztelni kellene

A valóság egységes, az értelmezése sokféle, ami nem jelenti azt, hogy a valóság konstruált volna, ahogy a baloldali társadalommérnökök állítják.

Nápoly közelében, Ischia szigetén augusztusban mozgott a föld Fotó: Reuters

A valóság egységes, az értelmezése sokféle, ami nem jelenti azt, hogy a valóság konstruált volna, ahogy a baloldali társadalommérnökök állítják. Az értelmezések konstruáltak, nem a valóság! Valóság az, ami megtörtént velünk, beleértve elődeinket is időhatár nélkül, és ami jelenleg zajlik körülöttünk.

A tárgyszerűség megértése az emberi értelem legnagyobb kihívása, de aki ennek szenteli életét, az képes szembeszállni a nem ma kezdődött ideologikus gondolkodásmóddal, a félreértett ráció utópikus képességének megtévesztéseivel és az intellektuális sznobizmus – értsd: értelmiségi arrogancia – szelleminek-elméletinek beállított állításaival.

Nincs más dolgunk, mint megérteni, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, s miért van ez az egész. Válaszaink folyton a hit és a ráció közti vita kimenetelétől fognak függni, ahogy ez így volt az európai történelem során mindvégig.

Ahogy valamikor az i. sz. I–II. században élt Tertullianus kérdezte: „Mi köze van Jeruzsálemnek Athénhez?” Milyen a viszonya a hitnek az észhez? Kultúránk a kettő közti feszültség eredménye, harcuk alakította ki a mai európai civilizációt, még akkor is, ha a mai haladók ezt ki szeretnék törölni, abban bízva, hogy az ész képes mindent jól eligazgatni, elintézni. Sajnos nem tudja, mert nem tudják megmondani, miért nincs Isten, noha lehet, hogy van.

A Klubrádió, amely „világhírű adóként” hirdeti magát, olykor felbecsülhetetlen forrása a valóság megértésének. A minap hallottam egy Bárdos Deák Ágnessel készült beszélgetést abban a műsorban, amelyet két egykori népszabadságos újságíró (Rab László és Kelen Károly) szerkeszt és vezet. Mondani se kell, hogy mekkora szenvedéllyel „pártolják” a jelenlegi kormányt. Ám a valóság olykor az igazság felé tereli a hallgatót és az olvasót.

Meghívták a Kontroll Csoport egyik alapítóját, a lázadás és a nonkonformizmus aktivistáját. Ámde a nonkonformista és szókimondó énekesnő valószínűleg meglepte a két újságírót.

A beszélgetés egy pontján ugyanis kiderült, hogy Bárdos Deák Ágnes édesanyja egy időben együtt dolgozott Rab Lászlóval a Művelődési Minisztériumban. Miközben Rab László gyorsan elhatárolódott a minisztériumban végzett közvetlen politikai munkától, az énekesnő kimondta: tehát amíg te a minisztériumban dolgoztál, addig az utcán Orbán Viktor torkának szorították a gumibotot. Mire a volt népszabadságos, elterelve a szót, kijelentette, hogy az egy egészen más történet. Holott éppen ez lett volna érdekes. Hiszen ebben a kis beszélgetésben szintén a valóság szembesülésével volt dolgunk.

Hányszor hallani, hogy az Orbán-rezsim a gyűlöletre és az ellenségképzésre építi a politikáját? Még egy George Birnbaum nevű ember szavait is felhasználták az ­üzeneteik szavatosságára. Két észrevételem van. 1. Én, mint a Századvég egykori elnöke (2011 és 2016 között), nem emlékszem, hogy találkoztam volna Birnbaummal, mert ilyen lehetőség föl sem merült, ami azért legalábbis kétségessé teszi szavai hitelét számomra. 2. Az Egyesült Államok gyakorlatilag az egyetlen állam, amely a második világháború után szinte folyamatosan háborúban állt a világ valamely pontján. Erre fölhozható, hogy csupa pozitív ügy érdekében.

De ehhez már tudni kell, mi pozitív. Nézzük: koreai háború 1950–53; libanoni válság 1958; disznó-öböli válság 1961; vietnami háború 1965–1973; afganisztáni háború 2001–2014; iraki háború 2003–2011, hogy csak a jelentősebbeket soroljuk fel.

Az elmúlt évek háborús konfliktusait nem sorolom fel. Aki háborúban áll, annak ellensége is van. Jó ügyért? Ki tudja? S mi alapján lehet megmondani, melyik ügy jó? Az ellenséget nem kell – mert nem is lehet – föltalálni, az magától értetődően volt, van és lesz. Ez a politikai realitás, ami azt jelenti, hogy intellektuális eszközökkel sem lehet megszüntetni.

Aki azt hiszi, hogy csak akarat kérdése a konfliktus elkerülése, az nem érti a valóság alapkérdéseit. Szomorú dolog, de háborúk a jövőben is lesznek. Szomorú, de az emberi természet és a gazdasági-politikai körülmények ezt diktálják. Mindegy, hogy jó vagy rossz célért hirdet valaki háborút. Háborúk lesznek. Emiatt ellenségek is.

A valóság tisztelete nem közhely, hanem minden intellektuális vállalkozás lényege, legyen az tudományos igényű vagy véleményformáló. De igaz a filozófiára is. Mezei Balázs filozófus nemrég megjelent cikkében arról beszélt, hogy egész életében a valóság mellett érvelt (Valóságigenlés és valóságtagadás, Magyar Idők, január 26.). Ahogy nemzedékének más képviselői is, csak más és más nyelven. „A filozófia nem bal- vagy jobboldali (ezek parlamenti kategóriák), hanem lényegileg valósághű; s ennyiben éppen a valóságot egyéni vagy pártos szempontból leszűkíteni akarókkal szemben lép fel mint ideológiakritika, mint elfogultságbírálat” – írta.

Valósághű – ez a kulcsa a gondolkodásra törekvőknek. Itt nem az igazság egyfajta felfogásáról van talán szó, miszerint a gondolkodásnak meg kell felelnie az anyagi világ valóságának, hanem a gondolkodás nyitvatartásának a problémájáról van szó.

A gondolkodást sok mindenre föl lehet használni, sokféle úton járhat, de a bölcsesség szeretete többek között azt jelenti, hogy a gondolkodás semmilyen körülmények között nem alkuszik.

Ahogyan az évtizedekig szerepelt a Magyar Nemzet hasábjain: a dolgot őt magát nézzük. Semmilyen emberi vállalkozás sem képes a teljességre, de a szándék törekedhet a teljességre. Vagyis mindig tetten érhető lesz a konkrét gondolkodás vizsgálata során, hogy mikor, hol és milyen módon válik opportunistává vagy elfogulttá, de a filozófia dolga az, hogy ezzel tisztában legyen nemcsak általában, hanem konkrét feltételek között is.

Még egy szó: egy egyetem akkor tölti be ma a feladatát, ha képes a valóság tárgyszerű megértéséhez hozzájárulni, nem azon gondolkozik, miként lehet a valóságot zárójelbe tenni, hogyan lehet elméleti konstrukciókkal helyettesíteni azt, ami van. Ma az egyetem eszméje nagyobb átalakuláson megy át világszerte, amelynek lényege, hogy vajon a tudás kialakítása és átadása miként történjen meg.

A szerző filozófiaprofesszor, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora