A valóságot tisztelni kellene

A valóság egységes, az értelmezése sokféle, ami nem jelenti azt, hogy a valóság konstruált volna, ahogy a baloldali társadalommérnökök állítják.

Nápoly közelében, Ischia szigetén augusztusban mozgott a föld Fotó: Reuters

Hányszor hallani, hogy az Orbán-rezsim a gyűlöletre és az ellenségképzésre építi a politikáját? Még egy George Birnbaum nevű ember szavait is felhasználták az ­üzeneteik szavatosságára. Két észrevételem van. 1. Én, mint a Századvég egykori elnöke (2011 és 2016 között), nem emlékszem, hogy találkoztam volna Birnbaummal, mert ilyen lehetőség föl sem merült, ami azért legalábbis kétségessé teszi szavai hitelét számomra. 2. Az Egyesült Államok gyakorlatilag az egyetlen állam, amely a második világháború után szinte folyamatosan háborúban állt a világ valamely pontján. Erre fölhozható, hogy csupa pozitív ügy érdekében.

De ehhez már tudni kell, mi pozitív. Nézzük: koreai háború 1950–53; libanoni válság 1958; disznó-öböli válság 1961; vietnami háború 1965–1973; afganisztáni háború 2001–2014; iraki háború 2003–2011, hogy csak a jelentősebbeket soroljuk fel.

Az elmúlt évek háborús konfliktusait nem sorolom fel. Aki háborúban áll, annak ellensége is van. Jó ügyért? Ki tudja? S mi alapján lehet megmondani, melyik ügy jó? Az ellenséget nem kell – mert nem is lehet – föltalálni, az magától értetődően volt, van és lesz. Ez a politikai realitás, ami azt jelenti, hogy intellektuális eszközökkel sem lehet megszüntetni.

Aki azt hiszi, hogy csak akarat kérdése a konfliktus elkerülése, az nem érti a valóság alapkérdéseit. Szomorú dolog, de háborúk a jövőben is lesznek. Szomorú, de az emberi természet és a gazdasági-politikai körülmények ezt diktálják. Mindegy, hogy jó vagy rossz célért hirdet valaki háborút. Háborúk lesznek. Emiatt ellenségek is.

A valóság tisztelete nem közhely, hanem minden intellektuális vállalkozás lényege, legyen az tudományos igényű vagy véleményformáló. De igaz a filozófiára is. Mezei Balázs filozófus nemrég megjelent cikkében arról beszélt, hogy egész életében a valóság mellett érvelt (Valóságigenlés és valóságtagadás, Magyar Idők, január 26.). Ahogy nemzedékének más képviselői is, csak más és más nyelven. „A filozófia nem bal- vagy jobboldali (ezek parlamenti kategóriák), hanem lényegileg valósághű; s ennyiben éppen a valóságot egyéni vagy pártos szempontból leszűkíteni akarókkal szemben lép fel mint ideológiakritika, mint elfogultságbírálat” – írta.

Valósághű – ez a kulcsa a gondolkodásra törekvőknek. Itt nem az igazság egyfajta felfogásáról van talán szó, miszerint a gondolkodásnak meg kell felelnie az anyagi világ valóságának, hanem a gondolkodás nyitvatartásának a problémájáról van szó.

A gondolkodást sok mindenre föl lehet használni, sokféle úton járhat, de a bölcsesség szeretete többek között azt jelenti, hogy a gondolkodás semmilyen körülmények között nem alkuszik.

Ahogyan az évtizedekig szerepelt a Magyar Nemzet hasábjain: a dolgot őt magát nézzük. Semmilyen emberi vállalkozás sem képes a teljességre, de a szándék törekedhet a teljességre. Vagyis mindig tetten érhető lesz a konkrét gondolkodás vizsgálata során, hogy mikor, hol és milyen módon válik opportunistává vagy elfogulttá, de a filozófia dolga az, hogy ezzel tisztában legyen nemcsak általában, hanem konkrét feltételek között is.

Még egy szó: egy egyetem akkor tölti be ma a feladatát, ha képes a valóság tárgyszerű megértéséhez hozzájárulni, nem azon gondolkozik, miként lehet a valóságot zárójelbe tenni, hogyan lehet elméleti konstrukciókkal helyettesíteni azt, ami van. Ma az egyetem eszméje nagyobb átalakuláson megy át világszerte, amelynek lényege, hogy vajon a tudás kialakítása és átadása miként történjen meg.

A szerző filozófiaprofesszor, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora