Tíz évvel ezelőtt volt Dél-Amerika északi részén egy virágzó ország. A képzett fiatalok özönlöttek az egyetemekről, folytak az építkezések, egymás után nyíltak a bevásárlóközpontok és az irodaházak. A régió többi országában irigykedéssel vegyes tisztelettel néztek Venezuela állampolgáraira, akik többnyire gazdagabbak, tanultabbak, és persze kissé arrogánsabbak is voltak náluk. De Venezuela nyitott is volt: a szomszédos Kolumbiából oda menekültek a gerillaháború elől, és a régióból sokan oda mentek dolgozni a jobb élet reményében. Akkoriban a szocialista vezető, Hugo Chávez kormányozta az országot. Ám a virágzás alapvetően a szerencsés gazdasági helyzetnek volt köszönhető: a gazdag kőolajkészleteknek és a régióban termelt árucikkek világpiaci drágulásának.
Azóta 180 fokos fordulatot vett az ország sorsa. Chávez átadta a stafétát kevésbé karizmatikus neveltjének. Nicolás Maduro folytatta, amit tanult mesterétől – ám a helyzet megváltozott. Csökkent a kőolajár, ami miatt visszaesett Venezuela gazdasága is. Az országnak egyre kevésbé ment a kitermelés – ahhoz külföldi befektetések kellettek volna. Maduro ragaszkodott a chávista elvekhez, azaz ahhoz, hogy csak azért sem engedi be az imperialistákat. Diktátornak kiáltották ki, az országot gazdasági embargó sújtotta. Persze az oroszoknak és Kínának is érdekében állt a kis szocialista tüske megtartása az Egyesült Államok sarkában. És a venezuelai olaj sem jött rosszul az oroszoknak, így – a moszkvai lélegeztetőgépnek hála – egészen idáig fennmaradt a rendszer.
Most, az ellenzéki többségű parlament hatalomból való kizárását és a szabad választások elmaradását követően egy 35 éves ellenzéki került a semmiből – vagyis amerikai egyetemekről – a pódiumra, aki ideiglenes elnöknek nyilvánította magát, és előrehozott elnökválasztást sürget. A nyugati médiában hőssé váló Juan Guaidónak erre házelnökként valóban van jogalapja. De valljuk be, elsősorban nem a venezuelai alaptörvény, hanem az Egyesült Államok az ellenzéki vezér igaz támasza. Jelenleg tehát két elnöke van Venezuelának, két nagyhatalom közé szorult az ország, a nép pedig kettészakadt.