A nyugati demokráciaexport diadala

Május 5-én, a macedón elnökválasztás második fordulójában a Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) jelöltjének, Stevo Pendarovszkinak 52 százalékkal sikerült legyőznie konzervatív ellenfelét.

Szkopje, 2018. június 3. A macedón ellenzéki konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet-Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja, a VMRO-DPMNE pártszövetség kormányellenes tüntetése a szkopjei kormányépület előtt 2018. június 2-án. A tüntetők az ország nevének megváltoztatása ellen tiltakoztak és előrehozott választások kiírását követelték. (MTI/EPA/Georgi Licovszki) Fotó: MTI/EPA

A legfőbb céljának az orosz befolyás visszaszorítását tekintő Egyesült Államok újabb és újabb névváltozatokkal hozakodott elő, hogy pontot tegyen a vita végére, s Macedóniát betuszkolja a katonai szövetségbe, mígnem megunta a várakozást, és 2014-től komolyan munkálkodott a kormány megbuktatásán.

Ebben a tevékenységében fokozottan támaszkodott az albánokra, akik Macedónia lakosságának bő egynegyedét teszik ki, és a jelenlegi albániai szocialista vezetésre. Edi Rama albán miniszterelnökről saját országában azt tartják, hogy Soros György támogatását élvezi, s az ő pénzén igyekszik Macedóniát balra tolni.

Ezért a szent célért semmi sem volt drága. A 2014-es választások után az ellenzék csalással vádolta a kormányzó pártot, bojkottálta a parlamenti munkát, külső segítséggel állandósította a belpolitikai válságot.

2015-ben egy rendőrőrsöt ért támadás, ezt követte a macedón rendfenntartó erők és egy albán fegyveres csoport közötti, napokig tartó fegyveres összecsapás Kumanovóban, amelynek háttere máig nem tisztázott, majd az ellenzék által kirobbantott lehallgatási botrány. Ennek célja a kormány korrupt voltának bizonyítása volt.

A lakosság mintegy tíz százalékának lehallgatása szintén nem volt megoldható külső segítség nélkül. Ezt tiltakozási hullámok sora követte, amelyben úgy a kormány, mint az ellenzék hívei az utcára vonultak.

Az unió az úgynevezett Priebe-bizottságot utasította, hogy a négy legnagyobb párt vezetőjével valamilyen egyezséget hozzon tető alá. Az eredmény a przsinói megállapodás lett, eszerint az ellenzék leállítja a lehallgatási jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalát, az azokban leleplezett korrupciós ügyek kivizsgálására külön államügyészt neveznek ki, előre hozott választásokat írnak ki, de a baloldali ellenzék győzelmét biztosítandó, Gruevszki előtte száz nappal lemond.

A 2016-os decemberi választások mégsem hozták meg a kívánt eredményt. Csekély szavazattöbbséggel, de első helyen végzett a konzervatív párt. Kormányt nem tudott alakítani, mert nem volt hajlandó elfogadni a potenciális koalíciós albán pártok Tiranában összehozott közös platformját, amelyben a szláv többségnek elfogadhatatlan követelésekkel álltak elő.

A Zoran Zaev vezetésével felállt baloldali kormánynak ez nem okozott gondot. Ahogyan az sem, hogy engedjen a görög követelésnek, Észak-Macedóniára változtatva az ország nevét a rövidesen bekövetkező NATO-tagság reményé­ben.

A névváltoztatásról szóló népszavazáson az előírt ötven helyett csak a lakosság 36,9 százaléka szavazott, ennek ellenére a parlament ratifikálta az erről szóló megállapodást. Ezután villámgyorsan aláírták a NATO-csatlakozási jegyzőkönyvet, hivatalosan azonban máig nem hozták előbbre Észak-Macedónia belépését a katonai szövetségbe.

Az Egyesült Államoknak és a neki szekundáló EU-nak eddig nem sikerült felváltania a jobboldal által támogatott Gjorge Ivanov köztársasági elnököt. Jóllehet a hatásköre inkább protokolláris, Ivanov minden lehetőséget kihasznált, hogy akadályozza a baloldali fordulatot, ami nem csupán az ország nevének, hanem keresztény identitásának megváltoztatását is jelenti az albánság érdekérvényesítésének jelentős megnövelésével. Május 5-én ez a kérdés is eldőlt.

A konzervatív nemzeti oldal nem túl nagy különbséggel, de a második helyre szorult. Jelöltje, Gordana Sziljanovszka Davkova jogász, egyetemi tanár elismerte vereségét. Stevo Pendarovszki az első fordulóban kiesett albán jelölt híveinek voksaival tudott győzni. Múlt pénteken beiktatták hivatalába Észak-Macedónia új elnökét.

Mi tehát a macedóniai demokráciaexport mérlege? A névvitát sikerült megoldani, de a NATO-tagság egyelőre mintha csak ígéret, üzenet lenne annak, akit illet (elsősorban Oroszországnak és Szerbiának). A macedón társadalom megosztottsága viszont elmélyült, a belpolitikai bizonytalanság fokozódott, vele együtt gyengült a belső biztonság, valószínűleg a határvédelem is. Az ország gyakorlatilag kettészakadt.

Az albánok világos elképzelésekkel bírnak arra az esetre, ha ez ténylegesen megtörténik (a koszovói kérdés területcserés megoldása okán), de hova álljanak a macedónok? Ha Bulgária mellett döntenek, Nyugaton kiújulnak a régi félelmek egy orosz befolyás alatt álló Nagy-Bulgária miatt. Mit nyert ebben Európa?

A szerző Balkán-szakértő