A politikailag korrekt torzításmód

Az elmúlt századok számos jóravaló politikusára tekintettel akkor járunk el tisztességesen, ha elfogadjuk, hogy a letűnt korok vezetői szándékaikkal és tetteikkel igyekeztek korrektek lenni.

Tüntetés 2017. április 21-én Orbán Viktor látogatásakor Tbilisziben a CEU mellett. Exportált belügy Fotó: MTI/EPA–Zurab Kurcikidze

„Korrekt: pontos, hibátlan (kifejezés); kifogástalan, feddhetetlen (jellem); törvényes, megengedett (eszköz).”

A definícióból látszik, hogy a magyar nyelvben a PC (politically correct, politikailag korrekt) kifejezés – használjuk bármilyen értelemben – morálisan megkérdőjelezhetetlen, pozitív tartalommal bír. Ezért politikai értelemben is csak demokratikusan megalapozott, azaz a többség – és nem a kisebbség – érdekét szolgáló cselekvést takarhat.

Utóbbiak – mármint a kisebbségek –, legyen szó vallási, társadalmi, szexuális társadalmi csoportokról, egyébként sem értelmezhetők közös platformon, miként a politikailag korrekt kánon ezt egyértelműen igyekszik elfogadtatni, érde­keik sem azonosak, ezért nevükben, céljaikért egységesen fellépni is szinte lehetetlen.

Mert gondoljunk csak bele: az, hogy egy társadalmi közösségen belül az etnikai kisebbségek azonos megítélés alá essenek vagy azonos jogokért küzdjenek például a nemi másságot képviselő csoportokkal, az önmagában abszurd.

Ami a PC-t illeti, a magyar szóhasználatban pontosan ellentétes fogalmat jelöl, vagyis a politikailag inkorrekt értelmezés a mérvadó. Éppen azért, mert valami csak akkor lehet korrekt, ha etikailag elfogadható, ha tisztességes és feltétlen a többség érdekét tartja szem előtt, miközben megbecsüli az etnikai, vallási kisebbségek szempontjait.

Az elmúlt századok számos jóravaló politikusára tekintettel akkor járunk el tisztességesen, ha elfogadjuk, hogy a letűnt korok vezetői szándékaikkal és tetteikkel igyekeztek korrektek lenni. De ők is csak a „politikailag igyekeztek korrektek lenni” kifejezésig jutottak el. Nem mondhatjuk, hogy napjaink politikai elitje az elődeik nyomába sem léphetne, de szándékukat kettősség jellemzi.

A felszínen mutatják a stratégiát, amelyet az ország érdekében végeznek. A háttérben viszont ott a nem nyilvános egyéni cél, melyről néha nem úgy tűnik, hogy a társadalom hasznára válna. A kormányzati tisztviselők helyzetét az sem teszi egyszerűvé, hogy a politika egy folytonos harc a szemben álló felek között. Olyan ütközetek, amelyek általában megmaradnak a verbalitás szintjén, de nem kizárt, hogy tettlegességben is testet ölthetnek.

A nemzetek vitájából akár véres háborúk is kirobbanhatnak. „A háború a diplomácia folytatása, csak más eszközökkel.” Ebből az alaphelyzetből nézve teljes képtelenség a PC-ről mint elfogadható dologról beszélni. Tény, hogy a politikusok ütközeteik közben operatív módon járnak el, de ennek akkor is vannak írott és íratlan szabályai.

Egy pillanatra muszáj megállni, hogy az operatív kifejezést – amelyet gyakran használunk – definiáljuk. Jelentése: műveleti, a végrehajtást – a cél elérését – segítő, a gyakorlati elintézést szem előtt tartó intézkedés.

Az operativitás a politikai cél eléréséhez ad speciális megoldásokat kezelhető formában. Ugyanakkor a PC-t képviselők céljaik bemutatásában olyan szlogeneket alkalmaznak, amelyek látszatra a többség, az adott táradalom jólétét szolgálják, de mélységi tartalmát tekintve éppen egy-egy kisebbség érdekeit maximalizálják, megtévesztve és félrevezetve a választókat.

Mindezt bizonyítják azok az operatív módszerek, amelyeket a háttérhatalom látható és a mélyben meghúzódó irányítói és végrehajtói alkalmaznak, messze eltérve az elfogadott trendtől.

Jól kivehetők a megoldási technikák, amelyekkel egyre nagyobb befolyásra akarnak szert tenni a jóhiszemű, de politikailag képzetlen emberek fölött. A műveletük lényege: jogi fedezet mögé bújva, fedett, kettős szereppel felruházott szervezeteket, megnevezésük szerint nem kormányzati szervezeteket, úgynevezett NGO-kat hoznak létre, hogy beépülhessenek a társadalom minden egyes szervezeti egységébe. Különös tekintettel a céljaikat ellenző vagy kétségbe vonó rendszerekbe.

Jogi fedezet, fedett hálózat és beépülési akció. Mindez majdnem teljes egészében kimeríti az operatív módszerek fogalomkörét, de egyértelműen a titkosszolgálatok megoldásaival szinkronizál. Titkos­szolgálati tapasztalatból tudom, hogy egy jól felépített fedett művelet ellen nehéz – ha úgy tetszik, lehetetlen – védekezni legális, törvényes játékszabályokkal.

A háttérerő csak addig feszíti a húrt, amíg jogászai fedezni tudják, biztosítva a törvényi kiskapukat egy esetleges eljárás kivédésére, miként nehéz valamit is kezdeni az NGO-k másodszándékú tevékenységével szemben is.

A CEU ügyében is látható volt, hogy a törvényi feltételeknek nem megfelelő oktatási intézmény bezárása, illetve törvényes működésének elérése milyen kínlódva folyt és folyik. Ráadásul a félrevezetett közvélemény mögé bújva gondolják a magukat a világ urai­nak tekintők, hogy ők tulajdonképpen – felsőbbrendűségük okán – a törvények fölött állnak, és felülírják a többségtől megkövetelt szabályokat.

Mindazonáltal módszereik közül a legkárosabb és legveszélyesebb a beépülés technikája. A perspektivikus, hosszú távú érdekképviselet biztosítása azzal, hogy az ellenfél soraiba telepít látszólag a fogadó félhez lojális személyeket.

Olyanokat, akik az elején – a beilleszkedés időszakában – támogatják, sőt lelkesen szolgálják a beépülésre kiszemelt pártot, szervezetet. A legfontosabb feladatuk a velük kapcsolatos esetleges gyanú elaltatása. Az operatív tevékenységük első szakaszában semmi más dolguk nincs, mint a tájékozódás, a belső és bizalmas információk gyűjtése.

Később, amikor már esetleg komoly pozíciókba is kerültek, a feladatuk fókusza a rombolás, a szabotázs előkészítése. Elsősorban a pártokat veszélyezteti az ilyen típusú beépülés, hisz tudvalevő, hogy kevés gondot fordítanak belső biztonsági intézkedések kiépítésére, azaz arra, hogy aktivistáik honnan érkeztek, mit is akarnak.

A hatékony fellépés ma tulajdonképpen majdhogynem lehetetlen. Elsősorban azért, mert a védelem évtizedes lemaradásban van, míg a PC-mozgalomnak évszázados háttere és tapasztalata van. Ahogy a bevont támogatói kör is megdöbbentően nagy létszámra duzzadt, különösen a közelmúltban. Nem beszélve arról, hogy már a magyar politikai életben is fellelhető a PC-t a háttérből irányítók keze nyoma.

Gondoljunk csak a parlamentben lejátszódó ordenáré jelenetekre vagy az öncélú, időnként visszatérő utcai balhézásra!

A szerző titkosszolgálati szakértő