Újabb totális rendszer fenyeget

Érdekes párhuzamot lehet vonni a polgárháborús Amerika és a jelen Európája között. Az északi államok egy olyan föderációba kényszerítették bele a déli államokat, amely önállóságuktól fosztotta meg őket.

Amikor Orbán Viktor miniszterelnök először használta az illiberális kifejezést, a másik oldalon döbbent csend támadt, majd dühödt támadások sora következett, amely mára sem csitult el. A balliberális ideológusok úgy tesznek, mintha nem értenék pontosan a szó jelentését, és úgy értelmezik a kifejezést, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség antitézisét, amelyet meg kell semmisíteni, mert emberiségellenes. Pedig az illiberális szó nem tartalmaz mást, mint amit már a frankfurti iskola neomarxista bölcselői is elismertek: a hegeli tétel a gyakorlatban katasztrófához vezet. A teljesség nem az igazsághoz, hanem az igazság monopóliumának megszerzéséhez vezet, így a nemzetállamok megszűnése azt eredményezné, hogy egy olyan egyesült Európa jönne létre, amely a multikulturalizmus égisze alatt alapjaiban fosztaná meg Európát mindentől, ami európaivá teszi.

Mindezek ellenére az EU vezető politikusai a totalitás lovagjainak képzelik magukat, akik elszánt, hősies küzdelmet folytatnak azért, hogy a liberális világfelfogás maradjon az egyetlen uralkodó ideológia a nyugati világban. Azonban ez az álláspont sokáig nem tartható. Az európai parlamenti választások globalizációkritikus eredményei éppen azt bizonyítják, hogy Európában a valóságtól elszakadt liberalizmus falai már erősen omladoznak, és most azért kell ringbe szállniuk az illiberalizmus képviselőinek, hogy ne következzen be ismét az, amelyre – okulásként – a XX. században két totális rendszer is intő példát szolgáltatott.

Az érme egyik oldalán látható a szabad véleménynyilvánítás durva cenzúra alá vonása és korlátozása, az úgynevezett társadalmi nemek erőszakos propagálása, az azonos nemű párok házasságának, törvényesített örökbefogadásának, illetve a harmadik nem bevezetésének a kötelező elfogadása, továbbá az afrikai–közel-keleti bevándorlók emberi jogainak abszolutizálása az európai népek és nemzetek kárára mind egy irányba mutat; nem beszélve a hagyományos gyermekvállalás elleni áltudományos lobbi elképesztő nyomulásáról. Az érme másik oldala a kirekesztés és a fölénytudat megtestesítőinek vádbeszédeit és reakcióit ábrázolja. E szerint mindenki más homofób, rasszista, nacionalista, idegengyűlölő, náci és fasiszta, aki az imént felsoroltakat nem tekinti automatikusan az emberi létezés evidens és elengedhetetlen részének, korunk egyedüli és kizárólagosan érvényes társadalmi modelljének.

Az illiberális kifejezés megbélyegző szándékú alkalmazása annak a jele, hogy nincs alku és irgalom annak, aki kibeszél a sok évtizedes konszenzusból. Holott nagyon ideje volna tisztázni azt, hogy a demokráciáknak nincs ideológiai besorolásuk. Sem nyugaton, sem Közép-Európában. Nincs olyan, hogy liberális demokrácia, ahogyan konzervatív vagy szocialista demokrácia sem létezik. Demokrácia vagy van, vagy nincs. Amennyiben mindenáron ideológiához kötik a létezését – ahogy történt –, és ahhoz körömszakadtukig, fundamentalista módon ragaszkodnak – ahogy történt –, oda jutunk, ahova jelenleg Nyugat-Európa, a britek, a franciák és a németek jutottak.

Sorra születnek a rendszer- és demokráciakritikus pártok és mozgalmak, mert a világnézeti béklyóban tartott társadalmak már nem tudnak hova hátrálni, és kitermelik magukból azokat. A V4-eknek, amennyiben továbbra is szoros szövetségben állnak, nincs félnivalójuk, de az egykor csodált és fetisizált Nyugat társadalmainak nagyjából befellegzett. Az uralkodó liberális ideológia apránként, ám szisztematikusan számolja fel az emberi szabadságot. A liberálisok már csak kis lépésre állnak a harmadik totális rendszer megszületésétől. A sajátjukétól.

A szerző politológus