Október elsején, a Kínai Népköztársaság megalakulásának hetvenedik évfordulójára időzített ünnepségsorozat, illetve hongkongi tüntetéshullám során éleslőszerrel mellkason találtak egy demonstrálót, egy tizennyolc éves fiút, akit válságos állapotban szállítottak kórházba, és azonnal életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
A hír uralta a világsajtót, lényegesen nagyobb terjedelmet és tágabb értelmezési keretet kapott, mint mondjuk az, hogy tavaly nyáron a muszlim vallású fulani népcsoport fegyveresei egy rajtaütés alkalmával kétszáz keresztény földművest mészároltak le Nigériában.
Azt a kétszáz szerencsétlen áldozatot ugyanis legfeljebb pár ezer rokon és barát siratta, Délkelet-Ázsia e két budapestnyi szeletén viszont akár a fél glóbusz életére ható kísérlet zajlik, és nem laboratóriumban, hanem utcákon, tereken, a való életben.
Egyrészt adott egy egyre erősödő világhatalom, a Föld legnépesebb országa, nem mellékesen masszív diktatúra, amely természetéből fakadóan sem engedheti meg magának, hogy repedés keletkezzen a falain, hogy csak egyetlen lándzsa is behatoljon a falanx belsejébe.
Mert ha Hongkong leválik, ebből ösztönzést meríthet a másik különleges közigazgatási terület, Makaó, Tibetben is megszólalhatnak a dobok és a szívek, és ki tudja, mi jöhet még ezután. Másrészt adott egy de jure Kínához tartozó, de facto mégis vele dacoló, maroknyi szigetcsoport és földnyelv, amely ragaszkodna a brit időkből megmaradt demokráciacsökevényéhez, és pontosan már nem is tudni, még mihez.
Valószínűleg a demonstrálók sem lennének ezt képesek szabatosan megfogalmazni. Hiszen az elégedetlenséget kirobbantó törvénytervezetet – amely megkönnyítette volna a Hongkongban menedéket kereső vádlottak és elítéltek, szökevények kiadatását Kínának – már visszavonták.
A tét, illetve az ellenérdekeltség azonban ennél nyilvánvalóan sokkal nagyobb: miután 1997-ben lejárt a régióra „kötött” 99 éves brit bérlet, Hongkong egésze visszakerült Peking fennhatósága alá, azzal a kitétellel, hogy az átmenetet biztosítandó, ötven esztendőn át az „egy ország – két rendszer” elve marad érvényben; csakhogy a jelek alapján 2047 Kínának lehangolóan távolinak, Hongkongnak riasztóan közelinek tűnik.