Ördögűzés Bukarestben

Megbukott a román kormány, a múlté már az ország történelmének legmérgezőbb kabinetje, Románia Csernobilja. Az istencsapását csak azért nem tudom ideilleszteni, mert annak kisebb a beágyazottsága a keleti szomszéd metaforagyűjteményében. A címkefelsorolás ugyanis hevenyészett idézetkollekció, a román sajtó jó ideje illeti ezekkel a Viorica Dancila által vezetett kabinetet, alaposan megágyazva a szociáldemokrata párt legutóbbi kormányciklusa idő előtti lezárásának. Hogy mégis csak a negyedik bizalmatlansági indítvány jutott sikerre, az semmi mást nem bizonyít, mint hogy az időnek a legnyilvánvalóbb dolgokat is ki kell forrnia.

A lassan harmincadik évfordulójához közeledő romániai rendszerváltás történetében ez a negyedik, bizalmatlansági indítvány útján lapátra tett kormány. Bukásához 233 szavazat is elegendő lett volna, az aktuson jelen lévő 399 képviselő és szenátor közül azonban 238-an szavazták meg az ellenzék kezdeményezését. Az ellenzék azt rótta fel az immár néhainak számító kabinetnek, hogy a gazdasági növekedés hozadékát nem fordította a beruházásokra, az infrastruktúra-fejlesztésre, felélte a költségvetési forrásokat, populista intézkedései finanszírozására adósságba verte az országot, amit majd a jövő nemzedékeknek kell törleszteniük. Az indítvány a szociáldemokrata kormányt teszi felelőssé a megromlott közbiztonságért is, amit a közvélemény szerint az idézett elő, hogy a hatalom elsősorban korrupt politikusai védelmében igyekezett saját igényeinek megfelelően alakítgatni az igazságszolgáltatást.

A korábbi három, gond nélkül leszavazott indítvány után természetesen nem lehet más az alapkérdés, mint hogy mi változott meg olyan mértékben, ami a negyedik sikeréhez vezetett. A válasz is szinte adja magát: szakadt a kormány, a kisebbik partner, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) felmondta a megállapodást, és ezzel a PSD elveszítette parlamenti többségét. Ám hiába makacs dolgok a számok, a történet mégsem egyszerűsödött összeadás-kivonás kérdésére, a román politikai migráció, a szinte követhetetlen át-, majd visszaülések révén a kétszer kettő néha még csak nem is öt. A kormányszakadás azonban mindenképpen új lendületet adott a kormánybuktatási késztetésnek. Miközben a gazdasági mutatók nem módosultak különösebb mértékben, nem dőlt a fa, legfeljebb a kormányfő sorozatos – amúgy pusztán a lényéből és kultúrhiányosságaiból fakadó – bakijai teremtettek egyre kínosabb nemzetközi helyzeteket. Ami, úgy tűnik, nemzeti öntudat szempontjából sem lebecsülendő mozgatórugó.

Kevésbé számszerűsíthető, mégis kézzelfogható, hogy a kormány gyakorlatilag kifogyott a szakmai és politikai erőforrásai­ból egyaránt. Ezt a kormányszakadás utáni kényszerű átalakítások is jelezték, de már korábban egyértelművé vált, hogy a szociáldemokraták meglehetősen szűkös humánerőforrás-állománnyal gazdálkodnak.

A kifulladás azonban a pillanatnyi kormányválságnak csak az egyik okozója. A másik – állításként talán meredeken hangzik – az elnökválasztási kampány. A választópolgárokat ugyanis egy hónap múlva, november 10-én várják az urnákhoz, míg a kampány hivatalos rajtjának időpontja október 12. Ha az időbeli egybeeséseket véletlenszerűnek is tekinthetjük – ne tekintsük… –, a kormánybuktatás várható, elnökválasztásra gyakorolt hatásait semmiképpen.

Az első számú esélyes Klaus Johannis, a legutóbbi mérések több mint 45 százalékos támogatottságot jeleztek. A liberálisok jelöltjeként induló gyakorló államfőnek a voksolás második fordulójában való jelenléte nem kétséges, az viszont egyelőre több­esélyes, ki lesz a döntő másik résztvevője. A már említett közvélemény-kutatás a volt miniszterelnök, Victor Ponta új pártja, a Pro Romania és az ALDE közös jelöltjét, a színészként ismert Mircea Diaconut sorolta 16,6 százalékkal a második helyre. Nagy azonban a tolongás, a harmadik helyezett Dan Barnát (Mentsétek meg Romániát – USR) csupán nem egészen két százalék választotta el a szociáldemokraták csúcsjelöltjétől, Viorica Dancila immár exkormányfőtől. A tévedés minimális kockázatával kijelenthető azonban, hogy a kormánybuktatás nyomán Dancila kilőve. A PSD-tábor egyetlen menekülési útvonala ugyanis éppen a bizalmatlansági indítvány hatástalanításán át vezetett, jól mozgósítható szimpatizánstáborának aligha lehetett volna jobb hívószó, mint a pártvezér megtörhetetlensége.

Ez már történelem ugyan, a szociáldemokratákat azonban hiba lenne máris eltűntnek nyilvánítani a történelem süllyesztőjében. Mert miközben a „hivatalos” PSD pillanatnyilag romjai alatt pislog, izmosodnak az „alternatív” szociáldemokraták. A szeptember elején végbement kormányszakadás előtt, de főleg után az egykori PSD-s kormányfő, Victor Ponta már maga mellé ültetett néhány ingatag szociáldemokrata honatyát, és az exodus várhatóan csak ezután indul be igazán. Ponta nem is árul zsákbamacskát, a parlamenti ördögűzést követően máris kijelentette, egyértelműen a szociáldemokratáknak címezve: 2012-ben is az én arcommal győztünk, 2020-ban is azzal fogunk. Ezért aztán Mircea Diaconu államfőjelölti döntős részvétele egyáltalán nem lenne mellékes, nem beszélve arról, hogy a közös mozgósítás akár Johannis pozícióit is megrendítheti.

A következő napokban várhatóan az ügyvezető kormányzás, illetve az előre hozott parlamenti választások kiírásának variációi körül forog majd a romániai közbeszéd, valamint a színfalak mögötti egyeztetés. Miközben mindenki az elnökválasztásra készül. A többi meg szervesen következik ennek végkifejletéből.