Van mit tanulnunk a Kelettől

Az egoista eszme úgy tűnik, hatalmában tartja a nyugati világot, sok-sok jóhiszemű embert is elvakítva.

Új gazdasági együttműködésről született megállapodás a távol-keleti konferencián Fotó: Reuters

Létezik egy eszme, amely úgy tűnik, hatalmában tartja a nyugati világot, sok-sok jóhiszemű embert is elvakítva: a szűken felfogott önérdek eszméje. Az az egoista eszme, amely csak saját önérdekének szempontjait tartja lényegesnek, minden kívüle levőt pedig magához viszonyítva lényegtelennek tekint, nem látja a fától az erdőt. Az élet így a valóságtól elvonatkoztatottan önérdekű egyén körül forog. Az egyén azonban a valóságban a család közösségében él, és olyan közösségi kapcsolatok egész rendszerében, amelyek mindegyike függ a nép évezredes vívmányokkal és örökséggel elért különleges, egyedi műveltségétől és annak színvonalától.

Minden napunkat ezekben a kapcsolatokban éljük, hozzátartoznak létünkhöz, elválaszthatatlanul, akár ennek megfelelően értékeljük őket, akár nem. Az egyén saját életminősége, boldogsága számára is életfontosságú, hogy minél jobb legyen családjának és nemzetének az élete és életminősége. Az egyén mellett a valóságban legalább olyan fontos a család és a nemzet. A családi életben pedig nem az önérdek az első, és a nemzet életében sem. Vannak fontosabb dolgok is, mint a valóságtól elvonatkoztatott önérdek követése: biztonságunk, egészségünk, életminőségünk, közös életünk, családunk és nemzetünk terén egyaránt. A koronavírus által kiváltott új világhelyzet napjainkban különösen időszerűvé teszi a szemléletváltást, megköveteli a közös érdekek, a közösségi értékek tiszteletben tartását.

William Shakespeare már 1602-ben így írt Hamlet című drámájában: „Kizökkent az idő.” David Hume, a híres angol filozófus 1742-ben így fogalmazta meg a nyugati döntéshozók fő szempontját: „A politikai írók általános elvként fogalmazták meg, hogy egy kormányzati rendszer felvázolása során mindenkit gazfickónak kell tartani, mintegy azt feltételezve róla, hogy minden cselekedetét kizárólag saját önérdeke vezérli.” Úgy tűnik, a szűken felfogott individualista önérdek nyugaton az anyagi javak és a hatalom birtoklására irányul. Ha a hatalom és az önérdek összefüggésrendszerében gondolkodunk, a legfontosabb szempontok elkerülik a figyelmünket, azok, amelyek más értékrendet, közösségi értékeink megbecsülését, társadalmi összefogásunkat igénylik.

A szűken értelmezett individualizmus a Nyugat jellemzője. A Kelet inkább a közösségi értékeket tartotta fontosnak. A kínai civilizációban például Lao-ce (Laozi), aki a kínai civilizáció egyik legbefolyásosabb szereplője, a Tao te king negyvenhatodik versében így foglalt állást: „Nincs nagyobb bűn, mint engedni a mohóságnak, nincs nagyobb baj, mint ha valaki nem tudja mérsékelni magát, nincs gonoszabb veszedelem, mint a nyerészkedési vágy” (más fordításban: „Nincs nagyobb vétek, mint a kapzsiság”). Lai Csen (Lai Chen), az ősi kínai civilizáció Csinghua Egyetemének elnöke a kínai civilizáció következő öt alapértékét emelte ki 2016-ban megjelent könyvé­ben: „Először, a társadalom állapota fontosabb, mint az egyéné; másodszor, az állam gyökere a család; harmadszor, az államnak tiszteletben kell tartania az egyént; negyedszer, az összhang fontosabb eszköz a társadalmi rend fenntartásában, mint a konfliktus; ötödször, a vallások között békés együttélés és egymást kiegészítő kapcsolatok kell fennálljanak.” Bármilyen meglepő, nehezen elfogadható és felfogható is legyen ez a nyugati civilizáció szemléletén felnőtt olvasók számára, a kínai civilizációban ötezer éves hagyománya van a bölcs, a nép javára történő, a hosszú távú szempontok alapján történő kormányzásnak.

A keleti nyitás fényében érdemes nagyobb figyelmet fordítani arra, hogy Kína fejlődését az időnkénti súlyos megtorpanások ellenére mindig meg tudta újítani. Jelentős előzmények után 2007-ben a kínai állam a hosszú távon fenntartható fejlődés biztosítékául az ökológiai civilizáció építése mellett döntött, sőt ezt alkotmányába is beépítette. Az ökológiai civilizáció célja – a kínai megfogalmazás szerint –, hogy biztosítsa az ember, a civilizáció és a természet átfogó, legkedvezőbb összhangját és jólétét, valamint az emberi társadalom és gazdaság hosszú távú fenntarthatóságát. Ku Su-csung (Gu Shuzhong), a kínai környezetvédelmi intézet munkatársának megközelítésében „az ökológiai civilizáció alapja a természet tisztelete, a természettel összehangolódás és a természet védelme. A természet alatt a kínaiak azt a mennyet értik, amely a nyugatiak számára isten.”

Nyugaton a kommunizmus gyakorlatát jól jellemezte jelszava: a múltat végképp eltörölni. Ezzel szemben a mai Kínában a természet és az ősi hagyományok egyre növekvő tisztelete felé halad a történelem menete, az ősi kínai filozófia tanítását beemelték az iskolai tananyagba, és országszerte épülnek az ősi kínai hagyományok tiszteletét, a konfuciánus filozófia továbbfejlesztését és népszerűsíté­sét szolgáló központok.

Az elmúlt négy évtizedben Kína a Világbank adatai szerint 850 millió embert emelt ki a mélyszegénységből, és 2020-ra a mélyszegénység teljes megszüntetése a cél. A vidéken élők keresete az országos átlagot messze meghaladóan nőtt. 2016-ban többen költöztek a városokból vidékre, mint vidékről városba. „A következő öt évben azon dolgozunk, hogy a még szegénységben élő hetvenmillió kínait egytől egyig kiemeljük a szegénységből” – jelentette ki 2015-ben Hszi Csin-ping (Xi Jinping), a Kínai Népköztársaság elnöke. Fő célja elérni, hogy 2020-ban senkinek sem kell aggódnia olyan elemi életszükségletek miatt, mint az élelem, a ruha, a tanulás, az orvosi ellátás és a lakás.

Ennek érdekében 2015 óta 242 000 szegénységenyhítő csoportot küldtek ki országszerte. Több mint hárommillió segítőt helyeztek ki a szegénység sújtotta falvakba, hogy együtt dolgozzanak az ottani emberekkel. Azok, akik korábban érték el a jólétet, segítik azokat, akik még nem tartanak itt. Ebben az egész országot átfogó erőfeszítésben százmilliók dolgoznak együtt egy magasabb cél érdekében. A közös boldogulás útján senkit sem hagyunk magára – tette hozzá Hszi Csin-ping. 2017 végére 30,46 millióra, 2018-ban 16,6 millióra csökkent a szegénységi küszöb alatt élők száma.

2019-ben újabb tízmilliós csökkenést értek el, 2020 elejére mindössze 6,6 millió szegénységben élő maradt Kínában. Így feltehető, hogy 2020 végére sikerül teljesíteni a kitűzött célt – tíz évvel korábban az ENSZ Fenntartható fejlődés agendájában meghatározott 2030 előtt! Mi több, Kínában a szegénység csökkentésére irányuló erőfeszítések közé annak a beállítódottságnak a népszerűsítése is hozzátartozik, hogy a szegénységből nem csak kiemelkedni jó, mert az igazi cél az, hogy a szegénységből kiemelkedett emberek gondolkodásmódja is megváltozzon, hogy képesekké váljanak önállóan, tartósan is magasabb életminőségű életet élni. A gondolkodásmód felemelő irányú változását a kedvező társadalmi változások számára hatalmas segítő erőnek tekintik.

Lehet, hogy az emberiség számára ígéretesebb a történelemnek ez a szála?

Nem árt tudni azt sem, hogy a PricewaterhouseCoopers előrejelzése szerint 2050-ben a hét legfejlettebb kelet-ázsiai állam adja a világtermelés körülbelül ötven százalékát és a hét legfejlettebb nyugati a húsz százalékát. A keleti nyitás közelebb hozhatja Magyarországot a hosszú távon fenntartható fejlődéshez, a magasabb társadalmi jólét és életminőség eléréséhez. Van mit tanulnunk a Kelettől is.

Mindez szükségessé teszi a helyzetünk újragondolását, a felemelkedés lehetőségének megfelelő, életminőségünk egyéni és közösségi oldalairól egyaránt gondoskodó gondolkodásmód, világnézet és beállítódottság kialakítását.

A szerző fizikus, csillagász