Inognak az eurórendszer alapjai

A német alkotmánybírósági döntés tornádót kavart a jogi, a pénzügyi és a politikai körökben.

Frankfurt, 2019. november 27. Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke aláír egy felnagyított húszeurós bankjegyet a pénzintézet frankfurti székházában 2019. november 27-én. Az új euróbankjegyek aláírása hagyományosan az új bankelnöki periódus kezdetéhez kötõdik. MTI/EPA/Armando Babani Fotó: Armando Babani

A francia alkotmányozáson például rajta hagyta a nyomát a napóleoni reflex: a hatalom választott, a legitimitás a népnél van, aki szavaz, és a megválasztott, a nagy hatalmi jogkörrel bíró elnök dönt.

A németeknél máshogy alakult a jog intézményrendszere. A világháború után az amerikaiak befolyása rajtahagyta ujjlenyomatát a német szövetségi alkotmányon. Az Adolf Hitler szimbolizálta nyomasztó múlt miatt a jogállamiság vált hangsúlyossá és felértékelődött a bíróságok szerepköre. Döntésével a német Szövetségi Alkotmánybíróság védi a szuverén, nemzeti hagyományt és a német gazdasági érdekeket. Viselkedése hasonlít Charles de Gaulle francia elnöknek, az utolsó szuverén államfők egyikének az 1965 második felében végrehajtott „üres székek” politikájára, amikor is Franciaország fél évig bojkottálta a közösségi intézmények munkáját a számára kedvezőtlen mezőgazdasági finanszírozás miatt.

Az európai integrációs folyamatban a kezdetektől vita folyt az együttműködés formájáról. Két koncepció állt szemben egymással, a „nemzetek feletti Európa” és a „nemzetállamok Európája”. Az előbbi lényege, hogy a döntéshozatali folyamatokban a végső szó az összeurópai szerveké. A nemzetállamok Európájának fő szószólója az ötvenes évek végétől Charles de Gaulle elnök, aki szerint a döntéshozatalban a tagállamok kormányainak domináns szerepet kell kapniuk. Innen a nemzetállamok Európája elnevezés. Most a német Szövetségi Alkotmánybíróság ebben az üzemmódban működik.

Az eurót kezelő EKB létrehozásában (1998) a francia és német államnak, illetve a kormányfőknek volt döntő szerepe. François Mitterrand elnök, aki büszke volt arra, hogy Machiavelli legjobb tanítványa, a francia atombomba birtokában és az egyenlő partnerség reményében behódolt a német gazdasági atombombának: a német márkának. A francia elnök engedménye, miszerint az EKB-t a Bundesbank mintájára hozzák létre – a német gazdaság későbbi teljesítménye és a ’68-as francia elit nemzetmegvető magatartásának fényében – a franciák számára fatálisnak bizonyult. Ugyanis a Bundesbank független a német kormánytól. A francia hagyomány ezzel ellentétes: ott a központi bank a francia kormány politikáját követte. A németek viszont megosztották a hatalmat egy újabb diktátortól tartva, ezért náluk felértékelődött a jog és a központi bank függetlensége a politika rovására. És nagyon tartanak a pénzromlástól, amelyről súlyos tapasztalataik voltak az első világháború után.

Ilyen adottságok közepette került az EKB élére 2011 novemberében Mario Draghi, a képzett, tekintélyt parancsoló ravasz olasz. Ő sem tagadta meg származását, s mivel hazájának hatalmas adósságai voltak, a pénznyomtatás technikájához folyamodott. Engedélyt adott az államkötvények felvásárlására, amelyből a latin államok profitáltak. A német felhatalmazottak persze tüzet okádtak a színfalak mögött. Draghi – akinek sajtótájékoztatói a mise szigorával zajlottak –, hogy ne érje túl sok szó a ház elejét, államok szerinti elosztási kulcsot vezetett be. De a kamatláb drasztikusan csökkent, amelynek a német nyugdíjas megtakarítók, azaz a közvetett befektetők látták a kárát. A német nyugdíjas, ha teheti, tovább dolgozik, hiszen a 65 éven felülieknek átlagosan közel két és félszer kisebb a nyugdíja, mint egy franciának.

Az új bankelnök, Christine Lagarde megszüntette az elosztási kulcsot, és ezzel még több segítséget nyújtott az olaszoknak, a franciáknak és a hozzájuk hasonló gazdaságoknak. Ráadásul a koronavírus okozta válság miatt további 750 milliárdos pénzügyi csomaggal sietne az EU-tagok segítségére.

Ezzel végleg betelt a németeknél a pohár. Nekünk viszont maradt a kérdés: tényleg vége a nemzeti érdekű megközelítésnek, vagy az a játék csak a nagy- és középcsoportosoknak szabad az EU-óvodában? És mennyire tudja ezt a technikai kötélhúzást követni az európai polgár, aki az EU-s hangulatkeltő brosúrákkal kitapétázhatja panellakását, de az adói ilyen labirintusba csordogálnak? Éric Zemmour francia esszéíró, a magyar külpolitikával szimpatizáló, bevándorló utód által leköpdösött párizsi tévékommentátor azt mondta: a magyar Alkotmánybíróságnak is joga van arra, amire a németnek.

Van egy tanulság: az internacionalizmust a kis és kiszolgáltatott államoknak találták ki. Jaj nekik, ha nagyon komolyan veszik!

A szerző politológus