A természetfilmek pompás energiái

A Nanuk túllépett az egzotikum bemutatásán és a kalandorkodáson, ezért is értékeljük száz éve alapműként.

Manapság kis túlzással egy telefonnal, egy drónnal és néhány fullra töltött bankkártyával lélegzetelállító produkciókat lehet létrehozni, és akkor az utómunkák csalafintaságai­ról még nem is beszéltünk, de ez nem volt mindig így. Egy korai Attenborough-opusnál érezzük, hogy a hangosztály és az operatőr konkrétan megszakad a súlyok alatt, és hogy egy leharcolt klottgatyában órákig álldigálni a mocsárban néhány ezer begerjedt moszkitó között egy sunnyogó krokodil érdeklődő tekintetétől kísérve nem az a kimondott leányálom. A magyar változat munkatársainak sem volt egyszerűbb a dolguk, sőt. Ott volt mindjárt az egzotikum hiánya, mert ugye Zalában nem kószálnak oroszlánok, nyugati kollégáikhoz hasonló felszerelésről még csak nem is álmodhattak, és akkor a meg nem értésről, a bürokrácia homályos folyosóiról és a finoman fogalmazva sajátos társadalmi-politikai berendezkedésről nem is beszéltünk.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a Hír TV a minap bemutatta (ismétlés szombaton) Gyenes Károly Ércnél maradandóbb című filmjét a Másfél millió lépés Magyarországon rendezőjéről, Rockenbauer Pálról, kollégáiról, rajongóiról és a negyven évvel ezelőtti forgatásról. Emlékfilm és portré Rokiról, a televíziós ismeretterjesztő mágusról és az egyszerűen megfejthető titokról. Ami nagyjából annyiból állt, hogy végül minden összejött és egésszé kerekedett. Egy eltűnőben lévő világ dokumentálása, a remekbe szabott narráció, a csodás főcímdal (Indulj el egy úton – Muzsikás együttes), a természet szeretetének és tiszteletének megannyi megnyilvánulása, az atmoszféra tökéletes átadása. És persze sugárzott és átütött az életszemlélet, az élet szemlélése, a Rokié. David Lynch egykori stábtagjai írják visszaemlékezéseikben, hogy szenzációs volt vele dolgozni, mert valami egészen pompás energiák vették körül.

Nos, Roki pont ilyen volt. Az egyik legklasszabb fickó, akit volt szerencsém megismerni.