Ausztráliában tombol a diktatúra. A vombatok még szabadlábon védekeznek, de ki tudja, meddig. Jobb észnél lenni. Aztán még rasszizmus is van, azt hiszem. Az történt ugyanis, hogy Melbourne-ben a rendőrség kilenc magas blokkházat és a bennük élő mintegy háromezer lakót egy összehangolt akcióval hermetikusan elzárt a külvilágtól. Tették mindezt azért, mert a városban hirtelen és váratlanul megemelkedett a Covid–19-fertőzöttek száma, és a lakótelepen találtak ötvenhárom beteget. A rendőrök nem lacafacáznak, nichts ugribugri csak úgy ki-be, mindenkit megállítanak, és a hatóságok minden ott élőt végigtesztelnek.
A vesztegzárat éjszaka „foganatosították”, és a döntés oly hirtelen született, hogy a lakóknak még élelmiszert sem sikerült előtte beszerezniük. Ráadásul jó részük alacsony jövedelmű, sokan háborús övezetekből érkeztek, jó, ha alkalmi munkákból élnek, a közösség pedig kulturálisan igen sokszínű vagy mi, ami ugye nem feltétlenül garantálja, hogy ugyanazt gondolják egy tömbház mindennapjairól. Ez az egész persze egyáltalán nem vicces, sőt a baj többnyire csőstül jön, és többnyire oda csap be, ahol már van belőle amúgy is elég. Szegénység, elesettség, kitaszítottság. És persze van egy olyan olvasata is, hogy a gazdagok adott esetben nem haboznak felmutatni azt, amit birtokolnak, mint például az amerikai jogász házaspár, akik nagyot futottak az interneten. Az a helyzet egyértelmű volt. „Ez itt a mi házunk, ronda, de nagy, és mi meg fogjuk védeni tőletek ezzel a szép automata fegyverrel itt a kezemben, és az asszonynál is van éppen egy stukker. Na, húzás innen egy adag kapucnis Nike-ért, amíg kislányos a hangom.”
Ugyanakkor belegondolok, hogy ha mindez nem Ausztráliában történik, hanem egy másik diktatúrában, mondjuk ebben a magyarban… Te Jézus! Egy biztos, a végén nem lenne se bocsika, se köszike. Holott elég nyilvánvaló, hogy miről van szó. Védekezésről. Amit ki így, ki meg úgy próbál megoldani. Aztán ha végre valahára vége lesz ennek a rémálomnak, mindenki mehet megint a dolgára.
